43. 1. 25.-én reggelre kértem egy 7,5 cm-es páncéltörő ágyút, amellyel a közép század előtti két szélmalmot akartuk megsemmisíteni, de nem sikerült.
     Reggeltől kezdve irtózatos aknavető és tüzérségi pergőtűz alatt állunk. Minden ház úgyszólván telitalálatot kap. A község déli szegélyén páncélos támadás van, 7 páncélost kilőttünk. Visszaverjük a déli és keleti támadásokat.
     A szélmalomból az ellenség továbbra is géppuskával kellemetlenkedik. A déli órákban ismét rátörtünk páncélgránáttal, de nem bírtuk elnémítani őket.
     A 20. lovasszázadnál egy raj a századparancsnok vezetésével megtisztítja a horhost az igen előreszivárgó ellenséges csoporttól. A század vesztesége két halott, egy sebesült. Az ellenségnek igen erős veszteségeket okoztak. Sok halott maradt a helyszínen.
     A jobbszárny századhoz beosztott tüzérek vállalkozást hajtottak végre a délutáni órákban és 2 golyószórót, 1 gránátvetőt és sok más anyagot zsákmányoltak.
     Értesültem, hogy a Parnicsnijra támadó ellenséget visszaverték.
15h 30-kor jelentem Martsa ezredes Úrnak, hogy 600 méteres körzetben teljesen körül vagyunk véve hótorlaszokba beásott ellenséggel. A tűzgépeik helyei megállapíthatók. Kértem tüzérségi tüzet az egyes tűzgépek leküzdésére, de nem kaphattam. A jobbszárnya előtti "paroli alakú" horhosban nagyobb számú ellenséges csoport gyülekezik. Kértem rá tüzérségi- aknavetőtüzet, de nem kaphattam. Ezen kérésemet többször megismételtem, de hiába. Alig volt tüzérségünk, az aknavetők pedig nem voltak ide belőve - pazarolni nem lehetett. A tüzéreknek nem volt ide figyelőjük sem.
     A harcálláspontom mellé 2 db 15 cm-es tüzérségi lövedék csapódott be, de nem robbant.
Borzalmas tüzérségi- és aknavetőtűzben voltunk egész nap. Nyomasztó volt. Délután 15 h-ig, a sötétség beálltáig nyomott az ellenséges tüzérségi pergőtűz. A község déli szegélyén este felé kb. két szakasz betört, de közelharcban kiverték őket.
     Járőrözünk állandóan. Az 53/III. zászlóaljnál este foglyot ejtett a járőr. A fogoly azt vallotta, hogy ezekben a napokban három ezredüket vertük itt, Kocsotovka körül széjjel. Igen sok a veszteségük.
     A késő esti órákban nyugalom áll be, ami éjjel is tart. Járőrözünk állandóan szemmel tartjuk az ellenséget.

     43. 1. 26. Az éjszaka nyugalmasan telt el, de reggel 5h-kor már jelenti a közép század (53/III. százada) parancsnoka, hogy jobb szárnya előtt a szélmalmoknál igen nagy csoportok gyülekeznek. Ezt Somorjay százados, (6. lovasszázad) a jobbszárny század parancsnoka is megerősíti. Jelentem, s kérek tüzérségi tüzet, de nem kapok. 6h körül átcsoportosul az ellenség a jobbszárny, a "paroli alakú" horhosba. Ezt is jelentem, kérek tüzérségi vagy aknavetőtüzet, de nem kapok. 6h 30-kor igen erős tüzérségi és aknavetőtüzet zúdit ránk az ellenség, ami hosszú ideig tart. A 20. lovasszázad parancsnoka jelenti, hogy az ellenség erősen gyülekezik a község északi szegélye felé, a horhosban. A bekerítés veszélye miatt ezt többször jelentem. A község északi szegélye ugyanis nagyon lazán van megszállva, én pedig már nem győzöm lélekszámmal. Figyelmeztetem a parancsnokságot, hogy ők kerülnek közvetlen veszélybe. Parnacsnij és Kocsatovka között a műúton heves harc folyik. Tisztán látszanak a hadmozdulatok, de végül teljesen tisztázatlan helyzet alakul ki. Az ellenség ide-oda csoportosít, de a horhos a kezében marad. Így majdnem teljesen be vagyunk kerítve. Jelentem többször ezt a helyzetet. Ezalatt a községben már mozogni nem lehet, olyan erős a pergőtűz. Az összeköttetések állandóan megszakadnak. Borzalmasan nyomasztó a helyzet. Egymás után szállítjuk el a sebesülteket.
     A déli órákban a 20. lovasszázad horhosában egész erős ellenség befészkelését jelentik, sajnos tűzgépeinkkel nem tudunk odahatni. Segítség nincs, 11h 30-kor ismét hiába kértem tüzérségi tüzet.
Martsa ezredes Úr támogatást igér, de nem tud adni.
     A helyzet kezd aggasztó lenni, az ellenség úgy körülépítette állásainkat. Csupa tűzgép, aknavető, gránátvető, géppuska és tüzérség minden körülöttünk. Ezalatt egész nap tart a pergőtűz, sőt 11h 30-kor irtózatos Sztalin orgona tüzet is kapunk, ami tart még 12h-kor is.
     Jelentem, hogy valamit tenni kellene, de nincs segítség, nem győzi az a pár német löveg, ami van.
     Este távbeszélőn kapom a parancsot, hogy csak tartsuk nyugodtan a helyzetet, mert minden hamarosan meg fog változni.
     20h-kor érkezik az írásbeli parancs, hogy 21h-kor leplező járőrök visszahagyásával hagyjuk el állásainkat és csoportom, mint elővéd 21h-ra álljon a község északi kijáratánál. A visszavonulást egy német zászlóalj biztosítja, az út mellett jobbra és balra. Behívtam a századparancsnokaimat 20h 40-re kiadni a parancsaimat. Én felrendeltettem az ezredes úr harcálláspontjára. Jelentettem, hogy késni fogunk, mert a távolságok és a felkészülés időt vesz igénybe. Itt összeköttetésbe léptem a német tüzérséggel, akik utánam soroltak be.
     Így 22h körül kivonultunk állásainkból századonként 1-1 golyószórós rajt visszahagyva, akik leplező harci zajt csináltak. Ezek 23h-kor Marton zászlós (53/III. zászlóalj) parancsnoksága alatt csatlakoztak az utóvédhez.
     Éjfél körül robbantották fel mögöttük a községben maradt lőszert és raktárakat.

     43. 1. 27. Igen fárasztó éjjeli menet után hajnali 3h-ra értünk Sztaro Nyikolszkojéba. Itt a csoportomat biztosítva beszállásoltam és Martsa ezredes Úr harcálláspontján további parancsért jelentkeztem. Reggelig várva azt a parancsot kaptam, hogy csoportom este kerül védóállásokba, addig pihen. 28.-án estig kell tartanunk a községet, a csoportok 12 órás felváltással kerülnek szolgálatba. Kiadtam intézkedéseimet a századparancsnokaimnak és 10 h körüllepihentem. 11h 30 körül riadóval ébresztenek. Jelentik, hogy mindenki szalad, jön az orosz. A hírvivők útján riadóztattam a századokat (20. és 6. lovasszázad és az 53/III. zászlóalj részei). A századparancsnokokat magamhoz rendeltem. Körülnézve megállapítottam, hogy mindenki hanyatt-homlok menekül. Tiszti járőrt küldtem Martsa ezredes Úr harcálláspontára, aki nem tért vissza. A századok sorakoztak a házak körül. Az ellenséget nem láttam közeledni, de a védőállás felől szivárogtak visszafelé az emberek, akik még az előző megszállókhoz (6. tüzérezred) tartoztak, akiket nekünk kellett volna leváltanunk. A mi kijelölt csoportunk - úgy látszik - nem váltotta fel őket. Látva a zűrzavart és látva, hogy a templom körül németek gyülekeznek, én is átgyülekeztettem csoportomat a falut kettészelő mélyedés északi oldalára a házak mögé. Itt felvettem a németekkel az összeköttetést és tőlük jobbra ellentámadásra indítottam a 20. lovasszázadot az akkor már a falu déli szegélyén fel-felbukkanó és csoportosuló oroszokra. Újabb tiszti járőrt küldtem Martsa ezredes Úrhoz, amely visszatérve jelentette, hogy a parancsnokság nincs a helyén.
     Így a támadás előrejutott egészen a falu déli részéig. Ott a szélmalomba magát befészkeli ellenséges géppuskák oldalozó tüze több veszteséget okozott. Az oroszt a jobbszárnyon e századom feltartotta és a horhosba kényszerítette. Az úttól balra a németek igen súlyos harcot vívtak, sőt az oroszok házról-házra vissza is nyomták őket. Igen sok veszteséget okozott nekik saját tüzérségük és géppuska tüzük. Ezt maga, a géppuskások parancsnoka is megállapította. Olyan zűrzavar volt néha, hogy nem látták ki az orosz, ki a német és akkor is lőttek tüzérséggel és géppuskával is. így a németek többször vissza is jöttek, de újra támadásra rendelték őket. Állandóan figyelnem kellett, hogy az enyémeket ne lőjje a német.
     Délután 14h 30 körül a németek felrobbantották lövegeiket és harcoló részük is nemsokára visszavonult. Így elszigetelt helyzetemben elhatároztam, hogy kivonom harcoló részemet, mert teljesen meddőnek látom az egyedül és semmiért való küzdelmet, miután az egész ott levő csapat eltűnt már a környékről is.
     Így 15h után igen erős aknavető és géppuska tűzben megkezdtük a visszavonulást, ami nagyon nehézkesen indult, mert a sok sebesültet alig bírtuk szállítani. A községben már nem lehetett mozogni az ellenséges tűzhatás miatt, így a nagy hóban a terepen kellett kiszivárogni a község északi része felé, ahol az út tele volt visszafelé gyülekező németekkel. Az oszlopba besorolva egyszer csak meglátom az út mellett álló Deseő vezérőrnagy Urat (20) és Kern Károly vezérkari őrnagy Urat. Jelentkeztem és helyzetjelentést adtam. Parancsot nem kaptam, folytattam a menetet. így, menetelve értünk be a nagy sötétségben Hohol községbe, ahova nagy összefutás volt és anémet tisztek feltartottak. Egy német törzstiszt azt a parancsot adta, hogy az összes magyar menjen jobbra, azaz kelet felé, a németek balra. A községben alig lehetett megmozdulni is. A nagy zűrzavarban meghallom valakitől, hogy itt magyar parancsnokság is van. Rögtön megkerestem azt és jelentkeztem. Újra Deseő vezérőrnagy Urat és Kern Károly vezérkari őrnagy Urat találtam ott. Jelentkezve kértem a további parancsot. Azt a parancsot kaptam, hogy azonnal nyugat felé menetelve Nyizsny Turovón át menjek csoportommal Verny Turovóba, ott kapok további parancsot. Figyelmeztetésül azt a közlést is kaptam, hogy az Olsanka patak völgyét már helyenként elértek az orosz járőrök, tehát vigyázzunk. Azonnal folytattam a menetet, de embereim kértek, hogy legalább egy órára álljunk meg, hogy kicsit leülhessenek és ehessenek valamit. Így a községben egy órás pihenőt tartottam.
     Az emberek igen kimerültek voltak, élelem se nagyon volt, de folytattuk a menetet egész éjjel 3h-ig. Nyizsny Turovóba érve 1. 28-án 3h-kor nem tudtunk a német és magyar csoportoktói zsúfolt úton továbbhaladni. Erre a közeli házakban megpihentettem embereimet.

     43.  I.  28.-án reggel 5h-kor folytatom a menetet Verny Turovó felé. Kevés térnyerés után kénytelen voltam fogataimat leállítani a 6. lovasszázaddal együtt és ezeket visszahagyva csak a gyalogos embereimmel folytattam az utat a nagy  zsúfoltság és eltömődöttség miatt. Néhány kilométer után, Sustovo községben Barra vezérkari őrnagy Úr feltartott és nem engedett tovább. Jelentettem neki feladatomat, de ő azt a parancsot adta, hogy miután a helyzet megváltozott és Verny Turovóban nem találok senkit, meneteljek Nyizsnyedevickre és ott jelentkezzek. Ott kapok további parancsot. Előzőleg azonban felhasznált rendcsinálásra és amikor az utat megtisztítottuk a németek erőszakoskodásai ellenére, csak akkor engedett az őrnagy Úr - kb 9h-kor tovább.
     Így folytatva a menetet észak felé, majd Verny Turovó alatt keletnek fordulva a "Roll-bahn"-on (21)húzódtunk tovább. Vjasznovatovka előtt alacsony repülőtámadást kaptunk. Sérülés nem történt. Folytatva a menetet Vjasznovatovkán a németek leállítottak azzal, hogy Nyizsnyedevicken már nem lehet átmenni, mert ott már harc folyik. Nem engedtek át senkit, hanem az volt a parancsuk, hogy a magyar csapatok itt szállásoljanak be. Hely nem volt az irtózatos német és magyar zsúfoltság miatt. Pihenőt rendeltem el az utcán, míg a vonatrészem beérkezik. Sokáig várva a konyhára kerestem magyar parancsnokságot, de nem találtam. A 9. könnyű hadosztály vonatparancsnok Urat találtam csak meg, de ő nem vállalta a parancsnokságot és a felelősséget. Tanácstalanul állva az orosz bekerítés'veszélyében megtudtam, hogy a 20. tüzérezred itt van a községben. Megkeresve őket jelentkeztem Guthy őrnagy Úrnál és csoportommal felajánlottam szolgálataimat. Az őrnagy Úr úgy döntött, hogy miután még azonnali menettel kikerülhetünk a gyűrűből, induljunk azonnal észak felé. Én az embereim kimerültsége miatt két órás pihenőt rendeltem el. Utána a teljes sötétségben folytattuk a menetet, de Novaja Olsankán újabb zsúfoltság miatt megállni voltunk kénytelenek, beérve a tüzérezredet. Itt az ácsorgás alatt 1. 29.-én hajnalban újabb három órás pihenőt rendeltem el embereimnek.

     43. I. 29.-én 5h-kor folytatni akartuk a menetet kelet felé, de a zsúfoltság miatt inkább csak ácsorogtunk eleinte, s igen kevés tért nyertünk.
A németek mindent legázolva törtettek visszafelé, minket semmibe sem véve. Ők voltak a fontosabbak.
Végre aztán a délelőtti órákban a menet egyenletesebb lett, de az út igen nehéz volt. Rengeteg német hadianyag jelezte az utat. Ismét alacsony repülőtámadást kaptunk, de semmi kárunk nem lett belőle. Így 11h körül beérkeztünk Krutaja Gorába. Itt ismét felelős magyar parancsnokságot kerestem, miután a tüzérezredtől egy német oszlop erőszakos keresztezése miatt leszakadtunk.
A magyar parancsnokság ismét nem volt. A község tele volt szétszórt magyar csapatokkal, de parancsnokság nincs. Folytattam menetemet kelet felé. Két kilométert menetelve rátaláltunk a 20. tüzérezredre, ahol Rabács István ezredes Úrnál jelentkeztem. Azt a parancsot kaptam, hogy tegyem egészen könnyűvé oszlopom vonatát, mert ha a gyűrűből ki akarunk kerülni, terepen kell majd mennünk. Így elégettünk minden anyagot és csak a sebesültjeimet hagytam a szánkókon, a golyószórókat a lőszerrel. Egyelőre azonban várnunk kell, mert a németek fogják megmondani, hogy merre és mikor törhetünk ki a gyűrűből, mert közben kisült, hogy teljesen be vagyunk kerítve. A déli órákban parancsot kaptam az ezredes Úrtól, hogy rajonként szivárogjak előre Olim községbe, ahol szintén magyar gyülekezés van, s azokkal egyesülve fogjuk kivágni magunkat. Ide beérve német intézkedésre kellett várnunk. Tele volt a község német csapattal. Helyet nem adtak nekünk, s gorombán kiutasítottak minden házból bennünket. Egy házat kapva egész csoportomnak, felváltva melegedtek abban embereim. Borzalmas volt a község képe. Tele csellengő emberekkel, akik a megfagyás ellen jártak-keltek, tábor tüzeket raktak. Csoportom a község déli szegélyét biztosította. A németek itt már pimaszul gorombák és követelőzők voltak. Ha némettel teli házba magyar akart bemenni, kilőttek az ajtón, a magyar helyre pedig betörtek.
Így vártuk a további parancsot.

     43. I. 30.-án menetkészültség rendeltetett el, de 13h-kor ismét visszaengedtem melegedni az embereimet, mert majdnem megfagytak. A németek kényük-kedvük szerint változtatgatták a nekünk szóló parancsaikat. Így vártunk egész nap. A csellengőket rendezgettük.

     43. I. 31.-én 6h-tól ismét menetkészültségben vártunk 11h-ig, mert a németek nem engedtek tovább még mindig bennünket.
11h-kor megindultunk, de rá pár pillanatra megindult az egész összezsúfolt (kb 20.000 ember és rengeteg jármű) tömeg is. Kelet felől lövések voltak hallhatók, kitört a pánik és gázolva rohant mindenki déli irányba. Irtózatos volt ez a rohanás. Egymás hegyén-hátán taposva, mindent elszórva futott mindenki. Mocsáry főhadnagy a 20. lovasszázadot együtt-tartva a sebesülteket is megmentette. Így özönlöttünk később már ellenséges aknavetőtűzben Sukovkinó északi részéig, ahol a németek gorombán feItartották a zúduló tömeget. Itt gyorsan rendeztük a még reguláris csoportok kötelékeit és én, csoportommal, mint elővéd indultam el a kapott parancs szerint Sirokijon át déli irányba. Rabács ezredes Úrtól kapott parancs szerint menet déli irányba és ha kell, áttörés. Megyünk, még bírunk. Kelet felé, a magaslatokra oldalbiztosításra a 23. gyalogezred két szakaszát küldtem ki. Babanyinóhoz érkezve ellenséges tüzérségi tűzbe kerültünk. Itt Farkas ezredes Úrtól (22. gyalogezred parancsnok) azt a parancsot kaptam, hogy déli irányba nem lehet menni, forduljunk nyugat felé és a dombokon keresztül fogjuk átvágni magunkat. Ezt jelentettem Rabács ezredes Úrnak és elindultunk nyugati irányba. Már vagy két kilométert meneteltünk az ivanovkai dombokon a térdig érő hóban, mikor kapom hátulról a parancsot, hogy megfordulni, mert mégis dél felé megyünk. Ezalatt északról oszlopunk harckocsitámadást kapott. Egy harckocsit kilőtt a német tüzérség, saját tüzéreink pedig felkoncolták a benne ülőket. Baj nem történt, csak egy halottunk volt, a többi három harckocsi azonban megfutott.
Kisült ismét, hogy teljesen körül vagyunk véve. Rabács ezredes Úr tájékoztatott, ismét vissza kellett fordulni, Orlovka községbe meneteltünk, ahol ismét a fagyon, szállás nélkül kellett éjjeleznünk. Embereim borzalmasan ki voltak merülve és éhesek voltak. Borzalmas hidegek voltak. Itt megint terrorizáltak bennünket a németek. Az volt érezhető a tologatásukból és a parancsaikból, hogy nem akarják, hogy kikerüljünk a gyűrűből. Itt már egész kibírhatatlanul gorombák voltak. Nem fegyertársként kezelték a magyart.
Helyzetünk teljesen tanácstalan volt. Körül voltunk teljesen zárva és a német vezetés nem engedte, hogy önállóan cselekedjünk. Itt Rabács ezredes Úrnak, hogy önállósítsuk magunkat, én hajlandó vagyok csoportommal az áttörést végrehajtani.

      43. II. 1. Reménytelenül körül vagyunk zárva, tehetetlenek vagyunk a németek miatt.
Délután hírek szerint a németek dél felé megnyitották a kaput. Elindítanak minket is, de rövid idő múlva visszarendeltek bennünket. A helyzet ismét romlott, Udobnojén keresztül kell menetelnünk, mert itt nem zavarhatjuk a német hadműveleteket. Udobnojére érve kiderült, hogy a helyzet tovább romlott és ott sem tudunk továbbmenni. Erre itt a házakban beszállásoltunk. Irtózatos a német tülekedés és a türelmetlenség. Azzal biztattak bennünket, hogy a gyűrűt anémet "Bredow" páncélos különítmény áttöri és utána majd mi is mehetünk. Ezért az utat tisztán kellett hagyni, ami azt szolgálta tulajdonképpen, hogy a mögöttünk jövő német vonatrészek simán elmehessenek. Bredow nem jött. Biztosításunkat a németek gorombán visszazavarták azzal, hogy nekünk Budapesten a helyünk.

      43. II. 2. Éjjel riadó volt, de nem történt semmi. Ismét várnunk kellett. A német tologatás továbbtart, míg végre délután 14h körül megengedik, hogy velük mehessünk déli irányba, de nem az úton, hanem a sinek mellett. Így elindultunk és a németek által nyitott kapun át meneteltünk Sztarij Osztol felé. Egyfolytában mentünk és sokat ácsorogtunk is a borzalmas hidegben éjszakánként.

     43. II. 3.-án Gorsecsnojét elhagyva a vasúti töltésen kellett mennünk. Láttuk az áttörés területét, ahol százával feküdt az orosz hulla. Figyelmeztettek bennünket, hogy kelet felől ellenséges behatással kell számolnunk. Sztarij Oszkol előtti vasútállomás környékén ellenséges aknavetőtűz alá kerültünk, s harcalakzatot vettünk fel. Kitérve nyugat felé, kikerültünk az újabb gyűrűből. Itt több veszteség érte csoportornat. Irtó fáradtságos út után, megtizedelve érkeztem csoportommal 13h-ra Sztarij Oszkolba, ahol irtózatos tüzérségi és aknavetőtűz várt bennünket. Itt Farkas ezredes Úr azt a parancsot adta, hogy azonnal tpvább kell menetelni, mert a németek délután feladják a várost. Így a halálra fáradt, agyonfagyott és éhező embereimmel az irtózatos német tülekedés és akaratos gorombáskodás között is, de mennünk kellett. Míg kiértünk a városból, tüzérségi tűz alatt álltunk. Kicsit fellélegeztünk, hogy ebből a gyűrűből is kijutottunk. Kiérve a városból folytattuk a menetet Lukjanovkán át, hogy tért nyerjünk Tim felé. Végre a német oszlop előttünk megáll, s mi simán mehetünk tovább. Egyszer csak szembejön egy másik német oszlop, s közlik, hogy a következő faluban már ellenség van, tehát arra nem lehet menni. Ismét benne vagyunk a pácban. Jelentettem Rabács ezredes Úrnak, aki visszarendelt bennünket a községig. Itt kint a dermesztő hidegben vártunk reggelig, mert minden ház a némettől volt zsúfolt. Itt már az őrületig le voltak strapálva embereim. A szenvedések súlya alatt sok a zavart emberem.

     43. II. 4.-én reggel 5h-kor gyülekeztettem a még megmaradt embereimet. Sokan elvesztek azonban a napokban, ők már nem bírtak mozogni a legyengüléstől és a hidegtől.
Ezután megindultunk, mert már nem hittünk a németeknek. Ismét visszaparancsoltak azonban azzal, hogy szállásoljunk be. Visszatérve a községbe találkoztunk Kern vezérkari őrnagy Úrral. Ővele elhatároztuk, hogy önállóan elindulunk, lesz ami lesz. Ismét kimentem oszlopommal az útra, de a németek erőszakosan visszaparancsoltak bennünket. Visszatérve ismét a községbe, Martsa ezredes Úr ismét átvéve a parancsnokságot úgy határozott, hogy függetlenítjük magunkat a németektől és délnyugati irányba megpróbálunk kijutni. Itt beosztatott hozzám a 9. könnyű hadosztály lovasszázada is. Így el is indultunk délnyugat felé, de egy abból az irányból is visszajövő oszlop közölte, hogy arra sem lehet menni, mert orosz van már ott is. Újra gyűrűben voltunk. Jelentve ezt visszahúzódtunk a timi útra, mert már amúgy is elég erős aknavetőtűz kísérte utunkat. Így a német oszloppal párhuzamosan haladtunk az út mellett térdig érő hóban. Borzalmasan kimerült emberem és ló egyaránt. Így érkeztünk meg Kraszníj Hutorba, ahol éjjelezni kellett. Tele volt némettel. Embereim újabb fagyásnak kitéve. Kegyetlen hideg volt és szél. Borzalmas éjszaka.

     43. II. 5. Rabács ezredes úr ismét úgy határozott, hogy most már végleg függetlenítjük magunkat a németektől. Délnyugatra akartunk letérni ismét, de hírek szerint ott is ellenség van. Felderítő járőrt küldtem ki. Hlatky-Schlichter István zászlóst 6 fővel. Közben azonban úgy fordult, hogy továbbmegyünk a németekkel párhuzamosan az út mellett. A következő falunál délnyugatnak tértünk ki, s végre önállósítottuk magunkat tőlük. Szabadon folytathattuk az utunkat. Itt a gyűrű nem volt teljes, volt reményünk a kiszabadulásra. Pihenő nélkül mentünk át a falvakon, végig súlyos nyomait látva a felszabadító harcoknak. Sok orosz és német halott, elhagyott orosz géppuskák, autók. Alig vánszorogtunk, de mentünk. A sebesültjeink és a fagyott embereink voltak a legnagyobb gondjaim. Vittük őket. Így vánszorogva mentünk át Mocsagi községen, mikor is a sötétség beálltakor észrevettük, hogy előttünk harc folyik abban a községben, ahol éjjelezni akartunk. Jelentettem Rabács ezredes Úrnak, mire Ő visszaparancsolt bennünket a községbe, ahol biztosítva éjjeleztünk. Legénységem összeesve aludt reggelig. Irtó fáradtak voltunk. Enni csak a helyszini beszerzés útján tudtunk.

     43. II. 6-án 8h-kor ismét elindultunk, mint elővéd, megerősítve a 9. lovasszázaddal. Nehéz menet után Kriveckojéba értünk, s ott éjjeleztünk. Az első szállás volt, ahol az agyonhajszolt legénység pihenni tudott valamit.

     43. II. 7.-én irtó hidegben és igen nehéz úton menetelve Troickojéba értünk, s ott elszállásoltunk. Itt már éreztük, hogy teljesen készek vagyunk. Mindenki átfagyva, agyonfázva a végkimerüléshez közeledett, hiszen ennivalónk végleg elfogyott. A lovaink is a végüket járták. A konyhát már csak segítséggel tudtuk magunk után hozatni. Egy sebesültekkel megrakott szán és két, fegyverrel megrakott szán már le is maradt. Utóbb kiderült, hogy a németek kiforgatták a sebesülteket és tűzgépeimet, elrabolták a szánkókat a lovakkal együtt. Embereim napról napra fogytak. Előző nap zászlóalj segédtisztem, Sebestyén György zászlós is betegen és összefagyva elmaradt. Mint később kiderült, egy érte visszamenő szánt, még mielőtt az felvette volna, a németek elrabolták. Így ő betegen ottmaradt.

     43. II. 8.-án 6h-kor elővédként folytattuk menetünket Marinó felé, ahol az igéret szerint magyar parancsnokságnak kellett volna lenni. Nem volt. A vasúti forgalom is négy napja szünetelt. Fel volt minden robbantva. Ide ismét befutottak a németek is. Teljes volt ismét a bizonytalanságunk.

     43. II. 9.-én 6h-kor indulás és délután 16h-ig egyfolytában menetelve érkeztünk be Sorinóba. Itt tudtuk meg, hogy Marinóban együtt aludtunk az oroszokkal. Reggel, mikor a zömünk kijött a községből, akkor bújtak elő és a végén lemaradozókat csendben összeszedték.

     43. II. lO.-én 9h-ra Obojánba értünk. Itt sem volt magyar parancsnokság, de a németektől már vételezni tudtunk. Itt volt az első biztonság érzetünk, hogy kikerültünk a többszörös bekerítés veszélye elől. Folytatva a menetet Kamenkán éjjeleztünk.

     43. II. ll.-én 25 kilométeres menettel Dolgi Buddiban pihentünk meg. Itt ismét német visszavonulókkal találkoztunk. Nagy gond volt a sebesültjeink szállítása. Lovaink alig bírják már.

     43. II. 12. Menet Ulanka községbe.

     43. II. 13.-án Szudzsára meneteltünk, ahol ismét magyar parancsnokságot reméltünk. Csodálkozással fogadtak, hiszen innen már egy hete elment minden magyar. (22) Leadtuk itt sebesültjeinket és betegeinket, s nagy nehézségek között vételezni is tudtunk. Kenyeret azonban nem kaptunk. A vételezési nehezségek után későn folytattuk utunkat, s erőltetett menettel Junakovkára értünk, ahol megpihentünk.

     43. II. 14. Itt ismét németek rohantak reggel elénk, így csak késve indultunk el. Partizános vidéken és erdőkön haladtunk át, melynek nyomait a rengeteg magyar halottban láttuk is. Steckovkán éjjeleztünk ismét a németekkel.

     43. II. 15. Innen reggel 9h-ra már Szumiban érkeztünk. Eligazító szerint azonnal berakodtunk és vonaton folytattuk utunkat. Ebből az lett, hogy a délutáni felvételézés után a peronon éjszakáztunk. Irtó német rendetlenség volt a vasútnál.

     43. II. 16. Egész éjszakai ácsorgás után 9h körül sikerült beraknunk és ismét egész nap várakoztunk. A vonatrészeink gyalogmenetben indultak útnak.

     43. II. 17. Végre reggel 7h-kor elindították vonatun kat Vorozsbán, Konotopon és Bahmacson keresztül II. 18.-án Nyezsinbe, hol ismét a németek várakoztattak bennünket. Csak II. 19.-én délben indultunk tovább Noszovkára, ahol a kirakás utáni 4 kilométeres gyalogmenettel értünk be a községbe és szállásoltunk ott be. Innen két napos pihenő után II. 22.-én futottunk be Bobrovicára, ahol a hadosztály-parancsnokságon jelentkeztünk. (23)
Azóta ismét a hadosztály kötelékében rendezkedünk.

     1943. III. 31.-én
     Szilágyi szds
     20. lovasszázad parancsnok

     (9. 62-70. old.)

Vissza     Tovább