A     D O N H O Z

    Kádár Gyula vezérkari ezredes:  Amikor a 2. hadsereg készen volt és megindult az ún. felvonulás, a németek semmi néven nevezendő tájékoztatást nem adtak, sem a magyar vezérkarnak, se magának Jánynak, mint a hadsereg parancsnokának a hadsereg alkalmazása tekintetében. Úgyannyira, hogy tulajdonképpen az volt, hogy ti magyarok adjátok ki az erőt és tovább semmi közötök hozzá. Ez volt szárazon a tény. Maga Jány is egyenesen Hitlertől kapta meg a feladatait, akkor amikor nála jelentkezett, addig fogalma sem volt, se arról, hogy hova kell menni, se arról, hogy milyen feladatok elé fog kerülni.

     Kéri Kálmán vezérkari ezredes:  A hadsereg egy német seregcsoport alárendeltségébe kerül, ez pedig közvetlenül alá van rendelve az ún. OKH-nak, - Oberkommando des Heeres -, amelyik Hitler főhadiszállásán van és teljesen Hitlernek, mint a hadsereg főparancsnokának hatáskörébe tartozik.

     Kéri Kálmán vezérezredes (1942-ben vezérkari ezredes)

     (1901 - 1994)

1942-ben, mint a Magyar Királyi Honvédség vezérkari ezredese. 1973-ban, mint nyugdíjas. Addig rab a Gyorskocsi utcában és a Kat. Pol-on, kényszermunkás Recsken, éjjeliőr, rakodómunkás, pincemester. 1992-ben, mint a Magyar Honvédség tartalékos vezérezredese.

 
     Korabeli filmhíradó: Kállay Miklós miniszterelnök beszédéből: "A nemzeti összefogást hirdetem! A nemzeti összefogást hirdetem, a háborúban először. Hirdetem a háborúban, amelyben győznünk kell, mert még egyszer és utoljára mondom, ha nem győzünk, nem lesz ország, nem lesz magyar nép, nem lesz vallás, nem lesz Miatyánk, mert hiányozni fog belőle a mindennapi kenyér, és a gonosz fog uralkodni ezen a földön."

     Kosztka Vilmos százados: Berakodott az egész század, csak éppen két emberem, az nem bírt beszállni, hanem nagyon bokázott a zene előtt, míg végre aztán mondtam nekik: "Vince, Tóni hagyjátok abba!" El is mentünk. Szegény, mind a kettő fejlövéssel kint is maradt.

     Kné: Mindig csak azt írta, hogy ne féljek, haza fog jönni. Sajnos nem jött haza.

     Pné: Két gyermekem vót. Mária 35-ben született, Mihály 39-ben. Több családom nem volt. Elveszett a férjem, több nem lett.

     Lengyeltóti János zászlós: Pécs népe búcsúztatta Baranya fiait, a 8/III. zászlóaljat. Kihúztuk magunkat, délcegséget mutattunk. Mosolyogtunk? Ki tudna erre válaszolni. Azt tudom, hogy úgy nem döngött a pécsi aszfalt a díszmenettől, mint akkor. A 8/III. zászlóalj fiai ezzel a tisztelgéssel köszöntek Pécs népének.

  Az 53/III. zászlóalj búcsúztatása Salgótarjánban, a Főtéren. 1942. június 21.

     Korabeli filmhíradó: Székesfehérvár lakossága lelkesen búcsúztatta a keleti hadszíntérre induló házi ezredét.

     Somogyi Géza honvéd:  Április 19-én vagoníroztunk Újpestről.

     Gellért Sándor tizedes:  Április 24-én indultunk Veszprémből. Varga Józref: Április 28-án vagonfroztunk be Körmenden.

     Kelemen Lajos tizedes:  Bevagoníroztak bennünket.

     Turcsányi Tibor tizedes:  Útnak indítottak ki a keleti frontra.

     Pné:  Június 3-án vitték le őket a frontra.

     Sára József honvéd:  1942 júniusában pakoltunk be Aszódon.

     Tné:  Június 3-án, hétfői reggel 8 órakor indult ki az első szerelvény, ami 120 kocsiból állt. De a mozdony eleje babérkoszorúval volt földíszítve, és a vagonoknak a teteje teli volt virággal.

     Sallai Elemér munkaszolgálatos:  Június 12-én indultunk el Nagykátáról.

     Gellért Sándor tizedes:  A búcsúzásról csak annyit akarok mondani, ott egy hangos szó nem volt. Megöleltük a gyerekeket, mindenki a sajátját, és mint a búzamező szélben, úgy lehajoltak a szülők.

     Utolsó?

     Károly János honvéd: Június 24-én vagoníroztunk be itt, a ceglédi vasútállomáson.

     Kné:  42. június 24-én kivitték a frontra őket. Akkor Turán keresztül mentek, és az volt a kérése, hogy vigyem ki a gyereket. De borzalmas volt látni őket.

Hazajön-e? Keze, lába, szemevilága megmarad-e?

     Pné:  Kézzel integettünk egymásnak a viszontlátásig. Ki viszontlátta egymást, ki pediglen már sohasem többé.

     Korabeli filmhíradó:  Kállay Miklós miniszterelnök búcsúztatta a harctérre induló kassai honvédeket: "Ezt a földet ott kell megvédeni, ahol a legjobban lehet megverni az ellenséget. Mentől messzebb mentek az ellenség üldözésében, annál biztosabb lesz szüleitek otthona, gyermekeitek, magyar embertársaitok jövője."

     Gellért Sándor tizedes:  Nyitott vagonban mentünk, jó idők jártak. Trencsén várát is útba ejtettük. Egy sas magasan keringett Trencsén felelt, mintha juhot keresne a magasból, s meg is jegyeztem magamban, mi is arra valók vagyunk, hogy testünket a sas darabokra tépje. Sas alatt a németeket értettem elsősorban. Na kijutottunk, a Beszkideken át, kijutottunk Lengyelországba.

     Korabelifilmhíradó:  Európa népei összefogtak a szovjet ellen. Olaszország is csapatokat küld a keleti harctérre. Az olasz katonák Magyarországon vonulnak áto Gellért Sándor: Mielőtt a régi magyar határt elhagytuk volna, parancsot kaptunk, hogy el kell énekelni a Magyar Himnuszt. Igen jóleső érzés öntött el bennünket. Na, Lengyelországban, amikor megálltunk az egyik állomáson, láttam, hogy anémet mozdonyt rávezették egy csoport zsidóra. Nőkre, főleg nők voltak közte. megiszonyodtunk.

     Somogyi Géza honvéd:  Itt találkoztam először zsidó munkaszolgálatosokkal; ezek már deportáltak voltak, akik Németországban gettóban (nem Németországban, hanem a megszállt Lengyelországban, amit a németek Lengyel Főkörmányzóságnak kereszteltek át. Szerk.) éltek. Ezeket kivitték ilyen köztisztasági alkalmazottként a városba dolgozni, és főleg nők voltak, valami iszonyatos szánalmas formában. Nem tudok mást mondani: a lábaik helyén valami léc volt vagy dobverő vagy mit tudom én, de az mindennek nevezhető, hús nem volt, csak a csupasz csont. A karjuk: nagy vastag ízületek, vékony szárak. Ilyen eszelős üveges szemmel söpörték az utcát. És bár nem volt szabad nekik, de ebből a szemétből, hulladékból - körülnéztek, láttuk - úgy óvatosan, ami ehető volt, kiszedték és tömték a szájukba.

     Dr. Kádas Zoltán állatorvos hadnagy:  A német humorra jellemző: a zsidó gyerekeknek zöldre festett, zöld olajfestékkel befestett pajeszuk volt, azzal járkáltak.

     Korabeli filmhíradó:  Magyarország kormányzója vitéz Lukács Béla magyar királyi titkos tanácsost és Antal István dr. igazságügyi államtitkárt tárca nélküli magyar királyi miniszterekké nevezte ki. Lukács Béla feladatköre, hogy a minisztertanácsot a hadbavonultak és hozzátartozóik ügyeiről tájékoztassa. Antal István feladata a nemzeti propaganda irányitása. Dörnbeg báró protokollfőnök, rendkívüli nagykövet a Führer megbízásából Budapestre érkezett, hogy átadja Magyarország kormányzójának a német Sas-rend nagykeresztjét. A kormány nevében Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár fogadta a Führer nagykövetét.

     Dr. Kádas Zoltán állatorvos hadnagy:  Körülfogták a vonatunkat kis lengyel gyerekek és "bitte Brot, bitte Brot" [kenyeret kérek, kenyeret kérek] kiáltással, könyörgéssel próbáltak tőlünk kenyeret szerezni. Ami nem volt nehéz, mert hát nekünk volt.

     Kállay Ferenc főhadnagy:   Annyit tudtak mondani, hogy "Magyar, kenyér, kérem kenyér. . ."

     Dr. Magass Miklós tábori lelkész főhadnagy:  Kiabáltak: "Kenyér, kicsi magyar kenyér."

     Péteri Ferenc tábori lelkész főhadnagy:  A töltés mellett lengyel katonáknak a sírjai, keresztek, rajta a jellegzetes szögletes lengyel sapkával."(19. 193-195. old.)

Boldizsár Iván hadapród őrmester:

(1912 - 1988)

     "Az az indulás a teherpályaudvaron! Filmen többször láttam a fordítottját, a hazatérést a frontról, néhány szép szovjet filmben. De az indulást, az elbúcsúzást még a Szállnak darvak-ben sem ábrázolták kellő erővel. Mert ahhoz a kép halvány, a szó is erőtlen, meg se próbáltam soha leírni. Az a pillanat, amikor az ember fölszáll a vagonra, és ott áll lenn egy fiatal asszony, karján egy csecsemővel, ott áll az édesanyja, a húga, és ugyanez negsokszorozódva, százszor, ezerszer, ez... iszonyú, és majdnem fölséges is." (3. 22. old.)

     Dr. Viczián Antal  orvos zászlós, a 17/II. zászlóalj orvosa.

 
     "Elsején ebéd után felsorakozott a zászlóalj a laktanya udvarán. Az asszonyok az épület falának tármaszkodva, szomorúan, kisírt szemekkel nézték embereiket, akik most elmennek. Aztán kísérték őket, amíg lehetett. A Zrínyi-szobornál búcsúzott a város a zászlóaljtól. Mi tisztek az első sorban álltunk, századok, s körben rengeteg ember, családtagok, a város lakossága.
Beszédek hangzottak el, aztán lányok, asszonyok lepték el a csapatot, s mindenkinek nemzeti színű szalagot tűztek a mellére.
     Egyszer csak Éva áll előttem, s szalagot tűz a zubbonyomra. Pillanatok alatt a karjaimban van. Megcsókolom, nem ellenkezik, visszacsókol, könnyes a szeme.
     - Tónikám, gondolatban mindig veled leszek. Vigyázzon rád az én jó Istenem!
Nem tudok szólni a meghatottságtól, attól félek, hogy én is elsírom magam. Magamhoz szorítom.
Még utoljára beszívom hajának levendulaillatát.
     Néhány perc, és az asszonyok, lányok visszamennek a helyükre. A pillanatnyi csendbe Nyíri Öcsi csődöre üvölt bele, mintegy kifejezve az egész csapat és a körülállók fájdalmát. Aztán rázendít a katonazenekar, s elindulunk az állomás felé.
     A további eseményeket Kemendy Géza naplójából veszem át, akivel egy fülkében utazom. Nála jobban úgysem tudnám leírni.
"Várt bennünket a száztengelyes katonavonat. Ez a szerelvény csak a zászlóalj felét viszi, a másik fele két nappal később indul. Füstölögtek a mozgókonyhák a vonaton, a lovak idegesen dobogtak a vagonokban, a legénység a beszállásra várt. A szállítmányügyeletes tiszt végigjárta a vonatot, kihirdette, hogy tilos az első világháborúból ismert láblógatás a vagonok nyitott ajtajában. A várakozásnak Keszei szakaszvezető, a zászlóalj kürtöse vetett véget kürtszavával. Élesen szólt a beszállni jelzés. A katonák felugráltak a vagonokba, a tisztek elfoglalták helyüket a tiszti kocsiban.

     A mozdony sípolt, s 1942. május 1-jén 19 óra 10 perckor elindult a szerelvény. A vagonok ajtajában álló legények ajkáról szállt a régi katonadal:

     Fekete gőzösnek sárga a belseje, dél-zalai legények néznek ki belőle..." (23.  44. old.)

A csáktornyai 17/III. zászlóalj kivonuló tisztikara. Középen ül Kaltróy Antal alezredes zászlóaljparancsnok. Az álló sorban balról az ötödik Viczián Antal zászlós.

A 2, magyar hadsereg leggyakrabban használt vasúti kiszállítási útvonala. Jó nagy kerülő. A délebbi vonalakat a Sztálingrádra törő német erőknek tartották fenn.

     A "végállomástól" - ami legtöbbször Orel volt - még több, mint ezer kilométerre volt a Don. A távolságot megsokszorozták a rendkívül nehéz terep és útviszonyok (Erősen tagolt, horhosokkal keresztirányban szabdalt felszín, akár egy megfagyott viharos tenger hatalmas hullámokkal.)  Esőben sár, száraz időben homok. Mindkét esetben boka fölött. 

     Vízhiány,  partizántámadások, aláaknázott utak. Mindezek tetejébe jött az időhiány, ami folyamatos erőltetett menetet kényszerített emberre és állatra (a hadsereg lóvontatású volt),  a végkimerülés határáig lefárasztva őket. 

 Vissza    Tovább