A Z     Á T T Ö R É S

     Január 12., kedd.

     1943. január 12-én, kedden reggel kilenc órakor Vécsey Béla alezredes, a 35. gyalogezred parancsnoka megkezdte a fronton sem elhanyagolható, szabályos hivatali munkát: nekilátott, hogy megfogalmazza a kitüntetési beadványokat. Tudta, hogy a kellő időben érkező elismerés fokozza a katonák harci kedvét, arra pedig rövidesen nagy szükség lesz. Hajnali három órakor feküdt; az erődítési munkákat ellenőrizte. Csend van; a legénység holtfáradtan alszik. Csak éjszaka erődíthetnek, a sötétség leple alatt; nappal alszanak. A váratlanul beköszöntött hideg önmagában is nagy erőpróba. Első eset, hogya 2. magyar hadsereg megismeri az orosz tél könyörtelenségét. Az eddigi időjárás nem különbözött lényegesen az otthonitól. Pár napja azonban a hőmérő mínusz harmincöt fokot mutat. Ilyen hidegben még a mozgás is megerőltetés. Vastag kesztyű ben nem kezelhetők a fegyverek. Az őrségnek, az előőrsöknek odafagy a kezük a puska závárzatára. A lövegekben, motorokban megfagy az olaj. A védelmi árokrendszerben éjszakázni nem lehet, még a házakban is hideg van. Rettenetesek a hosszú éjszakák is. A rosszul táplált katonákat - akikhez tisztjeik alig látogatnak ki - félelemérzet, nyugtalanság gyötri. 

     A szomszédos 4. ezred parancsnokajelenti: "Az emberek félelemérzete állandósult az újonnan átvett állások kiépítetlensége miatt. A legénység harcosállományának erőállapota 30 százalékban csökkent. Testileg lefogytak, lelkileg fásultak. Téli felszerelése csak a legénység 50 százalékának van." Január hetedikén a szovjet vonalakból röpcédulákat lóttek át: "A magyar honvédek védóállása a Kárpátokban kellene hogy legyen." A katonák eltöprengenek. Január nyolcadikán, a váratlan erős hideg beköszöntésének napján megérkezik otthonról négy felváltó menetszázad, de fegyvertelenül. A hadosztály parancsnokát mindez azonban nem izgatja. Vitéz Szabó László vezérórnagy, a 4. és 35. ezredeket összefogó 7. könnyű hadosztály parancsnoka január 9-én kiadott parancsában hetykén jelenti ki: "Most már bátran nézhetünk elébe minden orosz harckocsitámadásnak. Magyar szívvel és harcias akarattal, bízva katonai erényeinkben és jól kiépített védelmi rendszerünkben várjuk az orosz támadást. Ha kedvük van, jöjjenek. Ha komolyan támadnak, akkor majd meglátják, hogy milyen erősek vagyunk."

     De a védőknek, úgy látszik, nincsen kedvük. Talán fáznak ők is. Feltűnő csend van. Egy puskalövés se hallatszik. Pedig vitéz Szabó, az elegáns katonadiplomata, 1932 nyarától éveken át római katonai attasé, Mussolini személyes barátja, még azt is kiszámította, honnan jöhet a támadás: "Az ellenség sejthető szándéka: támadás, súllyal az urivi hídfő területén" - jelenti Jánynak január kilencedikén. Az urivi hídfő előtt fekszik a 4. gyalogezred, tőlük jobbra pedig a 35. Ennek parancsnokát figyel jük most, amint a kitüntetési beadványokat írja. Kilenc óra negyven perc. Az utolsó aláírások. A csend most már feltűnő. Mindig hallatszott át ilyen vagy olyan zaj az ellenséges vonalak mögül. Hiszen, mint azt már láthattuk, ezen a ponton nem a Don folyó biztonságot nyújtó tükre a választóvonal. Itt, Urivnál, a Don innenső, magyarok megszállta jobb partján állnak a szovjet csapatok.
Kilenc óra negyvenöt perckor megremeg Vécsey alezredes fedezékének teteje. Felugrik. Mi ez? "Rettenetes dübörgés kezdődik Urivnál" - jegyzi fel sebtében naplójába.

     Megkezdődött a szovjet támadás. Ahogyan Szabó hadosztályparancsnok helyesen sejtette, Urivnál. Első eset, hogy magyar katona támadásban látja a szovjet csapatokat. De látni még semmit sem lehet. Mozgás sehol, csak a baljós csöndet töri meg egy irtózatos dübörgés: a tüzérségi előkészítés zaja. Körülbelül egy órán át lövi a szovjet tüzérség a magyar állásokat. A hadosztályparancsnok ebben a pillanatban az első vonalban van: a tüzérségi előkészítés a 4. gyalogezrednél éri. Szabó tábornok tehát szinte még a támadás időpontját is megsejtette vagy kiszámította. Egyelőre azonban ő nem tehet semmit: a dobpergésszerű pergőtűz mindenkit fedezékbe kényszerít. Ez is a célja. A gyalogság ezalatt zavartalanul készülhet fel a rohamra. Az egyórás szüntelen ágyúdörgésnek erkölcsi hatása is nagy: a fedezékbe bújt katonát szinte a megsemmisülés érzésével tölti el.

     Hogy miért remélte mégis Szabó László oly fölényes magabiztossággal a magyar védelem sikerét: rejtély. Talán az első világháborúban megismert orosz támadási módszer alkalmazására számított: széles sávban előrehömpölygó gyalogos tömegekre, melyeket puska- és géppuskatűzzel is "le lehet fektetni". Bízott a jól belőtt s valóban kitűnő magyar tüzérségben is.

     Tíz órakor vége az ágyútűznek. Feltűnnek az első szovjet rohamozók. Megszólalnak a védők tűzfegyverei is. A magyar tüzérség megpróbálja a rohamozókat lőni, de a nagy ködben alig látni. Az első hullám mégsem éri el a magyar állásokat. Szabó vezérőrnagy átmegy a hozzá beosztott és a 4. ezreddel balról szomszédos 429. német ezredhez, majd tíz óra 15 perckor visszatér harcálláspongára. A helyzet egyelőre megnyugtató. Figyelmeztetőjelenség azonban, hogy frontális támadásról, melynek esetén egyenlő nyomás oszlana el a hadosztály egész vonalán, nincs szó. A szovjet parancsnokság súlyt képez, és körülbelül két hadosztálynyi erővel rohamozza a 4. ezred arcvonalát. Hány ember védekezik két hadosztály ellen?

     1943. január 12-én a 4. ezred harcoslétszáma ezernégyszáznegyvenkét fő és 42 tiszt. Ez az ezernégyszáz ember több kilométer hosszúságban, mélység nélkül van elszórva. Az 1942. őszi hadműveleti parancs így írja le a 7. könnyű hadosztály védelmi vonalát : "A 4. gyalogezred és a 35. gyalogezred frontszakasza. A frontvonalba eső Uriv település házai szétszórtak. A belső parcellák nagy kiterjedésűek, gyümölcsfákkal beültetve. A falu áttekintése emiatt nehéz. Galdajevka felé, attól D-DNy-ra viszonylag sűrű, lombos erdő terül el. A Don jobb partja ezen a részen is kevésbé meredek. A frontszakasz ezen részén ritka úthálózat. A Donhoz közeledve, he lyenként vizenyős területek is vannak. ÉNy felől, Bolgyirevka irányából, a Gyevica patak közelében hosszú, egyenes útvonal húzódik DK-i irányba, mely Gyevica faluba vezet. Galdajevkától D-re kb. 1,5-2 km távolságra a Gyevica patak mellett terül el Gyevica falu. A falutól K felé a terep enyhén lejtósödik a Don folyóhoz. A falu és a Don folyó között elterülő terület alacsony fekvésű. Általában ritkás, bozótos növényzet borítja."

     A soproni 4. ezred a következőképpen helyezkedettel: az I. zászlóalj nemes ófalvi Kosztka Vilmos százados parancsnoksága alatt Uriv falu nyugati kijáratánál; a III. zászlóalj Cicatricis Miklós őrnagy parancsnoksága alatt Uriv falu közepénél, de úgy, hogy a velük közvetlenül szemben levő templomdomb szovjet kézen volt; a II. zászlóalj Hegymeghy László százados  parancsnoksága alatt UrivtóI délre, egy erdőben. Hozzá csatlakozott foly tatólag dél felé egy mocsaras vidéken ismerősünk, Vécsey Béla alezredes 35. ezrede.

     A soproni 4. gyalogezred parancsnoka, Csoknyai Pál ezredes aránylag messzire van csapataitól, egy több kilométernyire levő faluban. (Bolgyirevkában. Szerk.) Ezért csupán 12 órakor értesül arról, hogy a helyzet válságos, legalábbis ekkor megy előre Hegymeghy százados II. zászlóaljához. Ekkorra már a viszonylag hátrább fekvő zászlóalj előtt 100 méterre heves tűzharc és kézitusa folyt. Egy vérző tüzér zászlós támolygott az ezredes gépkocsija felé, behúzták az autóba, azonnal meghalt. A gépkocsit erősen lőtték; Csoknyai ezredes ekkor visszatért harcálláspontjára. De mi történt a másik két, legelöl küzdő zászlóallal?

     Vécsey alezredes 11 órakor azt jegyzi fel, hogy "az urivi hátról nagy ellenséges tömegek özönlenek lefelé. A szovjet csapatok szakasz- vagy századnyi tömör tömegekben támadtak. Az urivi háton három hullám tört előre egymás után körülbelül 200 méter térközben. A harmadik hullám megfigyelésem szerint már sícsapat volt. A harmadik hullám mögött körülbelül 8 harckocsit láttam előretörni a gyalogság mögött, melyek véleményem szerint a kísérőIöveg szerepét töltötték be. A saját, jól fekvő tüzérségi tüzünkkel szemben teljesen érzéketlenek voltak. "A közfelfogás szerint ezek a tömegek "néhány óra alatt megsemmisítették a 4. ezredet", és akadálytalanul nyomultak előre. Ez a közfelfogás azonban tévedés... Igaz ugyan, hogy a hatalmas lendülettel előretörő szovjet csapatok több helyen előreszaladtak, és Ilkey Győző ezredes  tüzérezred-parancsnok 12 óra 15 perckor már elkeseredett közelharcot jelent, mert "a betört ellenség elérte a tüzelőállásokat" - de az is igaz, hogy Kosztka százados 1. zászlóalj a még másnap, 13-án, sötétedéskor, vagyis 16 óra 50 perckor is kitartott eredeti védőállásaiban! (Kitartását 1943. augusztus 28-án a Dicsérő Elismerés odaítélésével jutalmazták.)

     Még ha figyelembe vesszük is, hogy a támadó szovjet csapatok tudatosan tűrtek meg kisebb védekező egységeket állásaikban, a tény az, hogy kemény és véres harc folyt Uriv körül január 12-én és 13-án. De hol volt ugyanakkor Csoknyai ezredparancsnok, s miért nem harcolt az ezredével? Erről majd később. Most tehát még, 12-én délután, a 4. ezred ezernégyszáz embere a farkasordító hidegben étlen-szomjan, fegyverére fagyott kézzel kitart állásaiban. "Az éjszaka viszonylagos nyugodtsággal telt el" - jelenti 13-án reggel az ezredhez beosztott légvédelmi gépágyús üteg parancsnoka. Mit tesz ugyanekkor a szomszéd, akit arctámadás nem ért: Vécsey alezredes? Az ő ezrede is szorult helyzetben van: ha nem is érte arctámadás, oldalról támadhatja meg a 4. ezreden áttörő "ellenség", s oldalról egyáltalán nem tudna védekezni, hiszen arcvonala a Don felé néz. Kérem az olvasót, lapozzon vissza Vécsey alezredesnek az első fejezetben már idézett észrevételéhez: "Ha a 4. ezrednél az ellenség támad, nem tudunk nekik segíteni."

     A 35. ezred parancsnokának a harcálláspontját 13 óra 30 perckor kezdi lőni a szovjet tüzérség; 15 óra körül már el is érték az ezred III. zászlóalját az oldalról előretörő szovjet csapatok. Vécsey alezredes ellentámadásra ad parancsot, remélve, hogy a támadó szovjet csapatokat talán a szomszéd 4. ezred II. zászlóaljának vonalán is túl tudja vetni. Az ellentámadás azonban nem tud kibontakozni, mert a zászlóalj parancsnoka, Bokor alezredes minduntalan részletes utasításokat kér, ezek feljegyzésével tölti az időt, és fél előremenni, emberei közé. "Mondtam, hogy ne telefonáljon annyit, hanem menjen ki, és vigye előre az embereket... Nincsen kézben ez a zászlóalj, félek, hogy baj lesz vele, Bokor igen gyönge vénasszony... " - jegyzi fel az ezredparancsnok. 16 óra 35 perckor Bokor alezredes ismét siránkozva telefonál, asztmájára hivatkozik; "most ezzel foglalkozni nincs idő, ha az ember elpusztul, oly mindegy, hogy volt-e azelőtt asztmája" - ordít rá Vécsey alezredes, és intézkedik az ellentámadás végrehajtására. Az ellen támadás sikerül: a támadó szovjet csapatokat visszavetik, foglyokat is ejtenek, "az akadályok előtt 300 hulla van már", "az aknilvetők egész nap nagyszerűen, rugalmasan dolgoztak. Boldizsár főhadnagy nagyszerűen tartja őket kézben" - olvashatjuk az ezred harctudósításában. A szovjet támadás tehát megakadt. 17 óra 30 perckor ezt jegyzi naplójába Vécsey alezredes: "Sikerült végre a hadosztály parancsnokával és Csoknyaival beszélni... No, hála a jó Istennek, még minden menthető."

     Besötétedett. A drótakadályok előtt magyar és orosz halottak. Mit hoz a holnap? A 35. ezred naplója szerint ,,21 óra tíz perckor még a harcelőőrsökhöz sem tette be a lábát egyetlen orosz sem", viszont a II. zászlóalj vesztesége 40 százalék. Ha a hadosztály-, hadtest- vagy hadsereg-parancsnokság felismerte a támadás célját és a támadó erők létszámát: bizonyára visszakanyarítja a reménytelenül fenyegetett részeket, ezáltal kíméli embereit, és beveti a pihent tartalékot. A másnapi szerdai naptól, január 13-tól sok függ; talán minden. Baj még nincsen. Mindenesetre tény, hogy az emberek a szó szakmai katonai értelmében helytálltak.

     Mit tesz tehát a hadsereg parancsnoka?
Jány a tüzérségi előkészítés megkezdése után tíz perccel, kilenc óra 55-kor értesült a szovjet támadás megindulásáról. Az eseményeket figyelemmel kísérte. Este húsz óra 45 perckor a következő döntést hozta vezérkarának főnökével, Kovács vezérőrnaggyal egyetértésben: "Javaslom, hogy a Cramer-hadtest zöme a Szoszna folyótól északra meneteljen, azzal a feladattal, hogy... a helyzetet véglegesen rendbe hozza. Ez irányú döntés sürgős.

     Lapozzunk vissza néhány lapot. Hogyan is szól Weichs báró titkos parancsa? Cramer hadtestét "a 2. magyar hadseregnek rendelem alá. A frontvonalba való betörést Cramer ellentámadási csoportja minden körülmények között hiúsítsa meg." Egyszerű dolog. Jány helyesen ítélte meg a helyzetet: elhatározta, hogyellentámadásra küldi a tartalék hadtestet.Vagy mégsem olyan egyszerű?

     Késő este a "B" hadseregcsoport vezérkari főnöke, Sodenstern tábornok telefonon felhívja Kovács vezérőrnagyot, és közli, hogya Cramer-hadtest nemhogy Jánytól nem fogadhat el parancsokat, hanem még a "B" hadseregcsoporttól sem. Ez a hadtest közvetlenül a Führer alá van rendelve. "A döntés a Führer kezében van, mert ő rendelte el a Cramer-hadtestelhelyezését is."
Jól nézünk ki! Mit lehet itt tenni? Jány tehát az írásban neki alá rendelt tartalékkal mit sem kezdhet, de még a saját páncélos hadosztályával sem - (mert az is ehhez a hadtesthez van beosztva!) -, mert a Führer Weichs báró döntését nem hagyta jóvá.

     Mi van emögött? Rejtélyes ügy. Az ember hajlamos arra, hogy a dolgot a németek ármánykodásának tudja be. Hanem azért ez mégsem olyan egyszerű, mert mi érdeke lett volna a német hadvezetőségnek, hogy a szovjet hadsereg jelentősen előrenyomuljon a Don egy szakaszán, csupán azért, hogy egy magyar hadsereg ennek fejében elpusztuljon? Inkább az a valószínű, hogy Weichsék rosszul ítélték meg a helyzetet. Ekkor már az egész német Wehrmacht Sztálingrád bűvöletében élt. Mellékesen még Rommel tunéziai küzdelmei és a kaukázusi német erők visszavonulása is izgatta őket. De más semmi. Tanúskodik erről a német Wehrmacht főparancsnokságának naplója. Egész egyszerűen nem hitték el, hogy a Vörös Hadsereg egy nem németek védte arcvonalon is indíthat fontos támadást. Egyszerűen nem hitték el, hogy a szovjet hadsereg olyan erős, hogy az óriási arányú sztálingrádi csatával egy időben - és ez a csata minden idők legnagyobb csatája volt! - más helyen is maradtak akkora erői, hogy támadást indíthasson.

     Wilhelm Adam vezérőrnagy emlékirata - "Nehéz elhatározás" - szerint a Sztálingrádnál harcoló 6. német hadsereg hasonló helyzetben volt, nekik is Weichs volt az elöljárójuk: "A »B« hadseregcsoport parancsnoka, von Weichs tábornok... osztozott a 6. hadsereg parancsnokának - (Paulus vezérezredesnek) - aggályaiban. Hitlernél azonban képtelenek voltak bármit is elérni. A legfelsőbb hadvezetés egyszerűen nem vette komolyan a 6. hadsereg jelentéseit: kétségbe vonta, hogy a Vörös Hadsereg egyáltalán még gondolhat ellentámadásra... Paulus azt javasolta, hogya 6. hadsereget vonják vissza a Don mögé... A javaslatot, több százezer ember életével mit sem törődve, visszautasították... A szárazföldi csapatok vezérkari főnöke Hitler parancsára a következő utasítást továbbította: »A Vörös Hadsereg szét van zúzva, nem rendelkezik már említésre méltó tartalékokkal, tehát nagyobb támadó hadműveletre képtelen. Az ellenség, minden megítélésénél ebből az alaptételből kell kiindulni.«"
Mit számított ehhez képest egy magyar hadseregparancsnok siránkiozása! Hiszen Weichs még Hitler egyik kedvenc tábornokának, Paulusnak javaslatát sem volt képes keresztülvinni! Alighanem azt gondolták: Jány fontoskodik. Végül is semmi sem történt: a 7. hadosztály egy pontján szovjet támadás indult, azt estig megállították. Kik? Két rosszul felszerelt magyar ezred meg egy német ezred. Minek kell ezért akkora hűhót csapni? Nem kapja meg Jány a tartalékot, punktum. Boldoguljon, ahogy tud.

     Kovács vezérőrnagy a hír hallatára kétségbeesett. Ó tudta, mi fog következni. Ő világosabban ítélte meg a helyzetet, mint a "B" hadseregcsoport. "Jelentettem, hogya holnapi nap nemcsak fényt vet eddig ismeretlen kérdésekre, hanem valószínűleg döntő is lesz..."
Hiába. Kovács Gyula pontban éjfélkor leírja a hadsereg naplójának aznapi utolsó mondatát: "A döntés késlekedése kihat a holnapi nap eseményeinek valószínű kialakulására."

     Január 13., szerda.

    A 208 kilométeres magyar arcvonal többi szakaszán nyugalom van. A távolabb eső hadosztályok, hadtestek nem is sejtik, milyen veszélyes helyzet alakult ki Urivnál... (17. 77-89 old.)

Vissza     Tovább