Hol vannak a katonák? 14.

Szemelvények Sára Sándor dokumentumfilmjéből

Vitéz Kovács Gyula vezérõrnagy telefonbeszélgetései

1943. I. 19-én

...Erõs havazás, helyenként hófúvásokkal. - 19 fok.

...A hadsereg erkölcsi és fizikai ellenálló ereje a folytonos harcok, a hk-kal vívott kilátás nélküli (nincsen már páncéltörõ fegyver, ami a T-34. ellen védene) mérkõzések, az egyhetes igen nagy hideg és élelmezési nehézségek miatt a legkisebbre csökkent. Elõreláthatólag a most még harcképes alakulatok is elvesztik rövid idõn belül teljes ütõképességüket. Mindezeknek következménye igen sok helyen a legénység rendezetlen, menekülésszerû visszavonulása, visszaözönlése, melyet a helyenként alkalmazott legerényesebb eszközök sem tudtak megakadályozni.

...Az anyagi ellátás terén a nehézségek az utánpótlási lehetõségek és eszközök hiánya miatt fokozódnak. Fokozta a nehézségeket az is, hogy a mozgókonyhák túlnyomó zöme az ellenség kezébe jutott, a legénység elhagyta evõcsészéjét, tehát még a meglevõ élelem elkészítése és kiosztása is lehetetlen volt. A hadseregparancsnokság szükségeszközök kíméletlen rekvirálását a fõszállásmester útján elrendelte.

Boldizsár Iván

17-rõl, vasárnapról már megint itt van a naptáram. Igen szûkszavú bejegyzés, de ezt már egy kicsit részletesebben mondom el. Kondencovóból indulás este. Éjfél Tatarino. Három óra Ceruvelt. Három fõhadnagy. Visszafordítanak. Szörnyû éjszaka. 38 fok a benzineshordón.

Azt, hogy ez a hideg mit jelentett, nem lehet elképzelni, mert minden egészen más, mindenkinek más a halmazállapota, mások az ember izmai.

Ugye az ember kezén volt egy ujjas, kötött, kesztyû és arra ráhúztunk, akinek volt, síkesztyût. Bélelt síkesztyût. Egyébként ebbõl is volt a raktárban. Mi nem gyalogoltunk - mellettünk mindenütt gyalogoltak az emberek -, mégis ott, a kocsin is úgy megmerevedett az ember keze, hogyha le kellett szállni, szükséget végezni, akkor nem tudtuk az ujjainkat úgy megmozdítani, hogy a nadrág sliccén a gombot kinyissuk. Groteszk jelenetek játszódtak le, úgyhogy egymás kezét megmelegítettük, vagy volt egy meleg kéz, az sorra kigombolta a slicceket. Hogyha az embernek a székletét kellett végezni, az elmondhatatlanul bonyolult volt. Azt hiszem, többen ezt a kocsin belül elvégezték.

A táplálkozás. Vittünk magunkkal konzervet, hiszen vételezni többé nem lehetett. Szardínia nagyon sok volt, mindenkinek szardínia-mérgezése és -undora volt a fronton, mert a németek azt nagyon sokat adtak. A szardíniában az olaj kristályosra fagyott. Szuronnyal lehetett csak kinyitni, a konzervnyitó nem fogott, és akkor ott volt a halacska, amely szálkásan úgy tört, mint a száraz fa. Végül meg lehetett enni, meg is kellett enni. Ennek következménye az volt, amit nem tudok más szóval mondani, csak ezzel az egy harctéri szóval, ebbõl következett természetesen a fosás. Úgyhogy ha az ember erre a 3-5-8-10 napra gondol, akkor a hideg, az éhség, a meleg ital és étel hiánya, a félelem, hogy elfognak vagy ütközetben elesünk mellett, még ez a borzasztó megalázás is volt, egyszer legalább mindenki bepisilt vagy bekakált. És aztán az mindjárt odafagyott.

Elvesztettük a tájékozódásunkat. Nem tudtuk, merre van nyugat és merre van kelet. A tüzekrõl állapítottuk meg, vagy igyekeztünk megállapítani, hogy a tüzek nyilván a front, a Don felé vannak, de tévedtünk, mert hiszen a másik oldalról is voltak már tüzek.

Egy faluban, egy égõ házból kirohant néhány ember, lehetett látni, hogy tisztek. Az egyik fiatal, odaállt a teherautónk elé. A gépkocsivezetõ nem akart megállni. Azt mondták, ha itt megállunk, leparancsolnak bennünket innen. Mégis megálltunk. Megkérdezte, hogy ki a parancsnok. Az mondtam, hogy én vagyok. Jól be voltam burkolózva, nem látta a rendfokozatomat. Valami rejtelmes okból századosnak nézett. Õ hadnagy vagy fõhadnagy volt és alázatosan jelentette, hogy itt van Heszlényi vezérõrnagy vagy altábornagy, azt hiszem altábornagy elvtárs - a beidegzõdések, ez nagyon szép volt, érdemes lenne talán ezt így leadni - Heszlényi altábornagy úr, és a kegyelmes úr kocsija elveszett. Be volt kötve a lába. Egy égõ házból jöttek ki. Ott állt egy számomra akkor öreg ember, ötven felé lehetett, bundában, bicegve, bottal, valami elképzelhetetlen távolságban volt akkor tõlem egy altábornagy, hadtestparancsnok. Hátramentem a benzineshordók közé és odaültettem a helyemre, vittük egy darabot, amíg egy Botonddal, ezzel a terepjáró kocsival találkoztunk valahol, és arra átszállt.

HARCJELENTÉS

Január 19. A legénység étkeztetését azonnal beszüntettem. Ti. az emberek Novij Oszkolban több napi élelemmel látták el magukat és azután menetüket nyugati irányba folytatták, addig, míg az élelem tartott. Majd megint fosztogattak és úgy vélték, hogy ily módon elérik a Kárpátokat. A legénység csak akkor kapott enni, ha 50-es csoportokban tiszt parancsnoksága alatt jelentek meg, a tiszt õket nyilvántartásba vette összes adataikkal...

...A karhatalmi csoport az átvett emberekbõl 120 fõnyi századokat szervezett, ezeket a razziákon talált fegyverekkel és kézigránátokkal felszerelte és 30 fõnyi szakasz élére tisztet állított. (Novij Oszkolban igen sok eldobott puskát, de majdnem minden házban eldobott magyar Vécsey-kézigránátot találtunk. Ezek azoktól az emberektõl származnak, akik még beérkezésem elõtt, kb. 50 ezer fõ, nyugati irányba menetüket önállóan folytatták.)

...Négy fõ csendõrökbõl álló és géppisztollyal felszerelt kivégzõrészleg, mely állandóan kísért, egyébként szûkebb törzsemhez tartozott.

Lóskay ezredes

Vitéz Duska László százados, a 31. ezred III. zászlóaljának parancsnoka:

"9 óra 30 perckor kapom a 13. hadosztály parancsnokának személyes szóbeli parancsát: "Biztosítsad a hadosztály bal oldalát." Sok vesztegetnivaló idõnk nincs, mert az oroszok 800 méterre vannak. Ezért a legelsõ géppuskát személyesen helyezem tüzelõállásba a vasúti töltés oldalán, egy leégett tehervonat tetején. A kezelõ idegessége miatt magam kezdem lõni az ellenséget... A vasútvonal mellett vitéz Békássy Szabolcs orvos százados a 30. gyalogezred vezetõ orvosa jobb kezén és jobb lábfején repeszdaraboktól sebesült, csizmáját és kézfejét elöntötte a vér. Így a hóban térdelve kötözött egy vállán átlõtt honvédet."

Bárdos Béla alezredes

"Roham! Rajta! Elõre! - ordítással az orosz páncélosok felé rohamot rendeltem el. Az orosz páncélosok közül az egyik körülbelül 60-70 méterre lehetett. 125 kilogrammos testsúlyommal rohamoztam a páncélosok felé... Legyünk õszinték. Ne a magyar honvéd harcértékében keressük a hibát, hanem mondjuk meg magyarul: tankok ellen gyalogsági puskával védekezni nem lehet."

Visszaözönlés megakadályozása

1943. jan. 20.

...Minden esetben, azonban csak írásbeli engedéllyel, írásbeli paranccsal lehet visszamenni. E parancsom végrehajtásának minden lehetséges eszközzel érvényt kell szerezni. Ellenszegülõkkel szemben elõzetes vizsgálat nélkül minden tisztet feljogosítok arra, hogy fegyvert használjon. Tisztekkel szemben is kötelezõ a feljebbvaló, vagy elöljáró részérõl az azonnali fegyverhasználat. E parancsom ellen vétõ puha személyek ellen én alkalmazom a megtorlást. Az a tiszt, aki alakulat nélkül egyébként hátrajön és arra hivatott elöljárójától írásbeli parancsot nem tud felmutatni, az szökevény és soron kívüli eljárással ennek megfelelõen kell vele eljárni. Bomlasztó kijelentések ejtése és terjesztése ugyanolyan elbírálás alá esik, mint a fegyelem ellen való ellenszegülés. A hátraszivárgások lehetõségét ki kell zárni. Ehhez az elrendelt gyülekezési körleteket részben az érdekelt parancsnokságok maguk, részben a hadtáp szervek Ny. felé megbízhatóan zárják le. Elvárom, hogy a tisztikar mielõbb visszakapja a lelkét és lelket önt az emberekbe...

237/2. hds. I. a. I. 20.

Vitéz Jány vezds.

hadseregparancsnok

HARCJELENTÉS I. 20.

A fegyelem és a rend helyreállítása érdekében, a züllés további megakadályozása céljából úgy tisztekkel, mint legénységgel szemben ismételten meg nem engedett eszközökhöz kellett nyúlnom, illetve fegyverhasználathoz. Mindezt önzetlenül a magyar hadsereg ütõképessége érdekében tettem. Ha netalán békés viszonyok között a személyem iránt panaszok merülnének fel, kérem magatartásomat az alábbi szempontok figyelembevétele mellett megítélni:

1. Idõsebb tisztek - sajnos ezredparancsnokok is - nem vetettek gátat az elharapódzó züllésnek (fosztogatások, lövöldözések, fegyverek és kézigránátok eldobálása, hihetetlen szabálytalan öltözet, tisztek lökdösése, szállások barbár módon való bepiszkítása stb.), hanem passzívan félreálltak és csak saját magukra gondoltak (én is teljes felszerelésemet elvesztettem).

2. Fiatal tisztek, fõleg tartalékos tisztek és parancsnokok letagadták tiszti mivoltukat és minõségükben nem jelentkeztek, mert attól tartottak, hogy tõlem harcfeladatot kapnak, vagy hamis, a legénység elõtt tett jelentésekkel szembefordultak a vezetéssel és így a harcolni nem akaró hordák oldalára álltak.

3. Már kijelölt parancsnokok engedték legénységük szétszaladását és örültek, hogy megint csapat nélkül állnak, tehát harcba nem mehetnek.

4. Már felvonult õrségek, a lakossággal együtt, majd a németekkel a rájuk bízott élelmiszerraktárakat fosztogatták, és õrhelyüket elhagyva megszöktek.

5. Tisztõrségek kiállítása is csak agyonlövetéssel sikerült.

6. Nem jelentkezett nálam ezred vagy zászlóaljparancsnok, aki csapatteste holléte felõl érdeklõdött volna.

7. Hozzám beosztott idõsebb tisztek pedig magasabb parancsnokságoknál hátrairányításukat kieszközölték.

A Novij Oszkolba megszervezett századoknak kevés harcértéket tulajdonítottam, azonban megszervezésükre parancsot kaptam és ezt legjobb tudomásom szerint végrehajtottam. Ezek a csapatok azután mégis annyiban megfeleltek, hogy már jelenlétükkel bizonyos területet biztosítottak és ezáltal úgy a visszavonuló zöm kb. 50-60 000 ember és az olaszok átcsoportosítását lehetõvé tették. Ezek a csapatok késõbb Vargyassy vezérõrnagy, Szügyi ezredes, Muzsay ezredes és parancsnokságom alatt is csak a terror hatása alatt fejtettek ki ellenállást, ezekbõl az Istenfélelem, hazaszeretet, kötelességtudás érzése már teljesen kihalt. Ezen tapasztalatom a tartalékos tisztek zömére is vonatkozik és egyikmásik hivatásos tisztre is.

Január hó 24-én délben veszem a VII. hadtest ideiglenes parancsnokának ama parancsát, hogy az állomásparancsnoki teendõket adjam át Jórend csendõr alezredesnek, saját személyemre, induljak Sztara Maszlovkára, ahol átveszem a hét zászlóaljból álló 19. könnyû hadosztály parancsnokságot.

Jórend csendõr alezredes személyében különben Novij Oszkolt biztosítva láttam, hisz mûködését azzal kezdte, hogy két embert azonnal agyonlövetett.

Lóskay ezredes

(A Rommiban 1943. II. 16-án készített jelentésben Lóskay a bekezdéshez még ezt írta: "Õszintén jelentem azt is, hogy Novij Oszkolban egyénileg szívbõl megutáltam a magyar bakát, és hosszú idõnek kell elmúlnia, amíg lelkileg vele érezve, megbocsátok neki.")

Vitéz Kovács Gyula võrgy. jelentése

1943. I. 22.

"A hadsereg állapota erkölcsileg elég gyenge. Anyagilag le van vetkõztetve. Hat löveg jött csak vissza. Ez az egész. A többi valószínûleg odaveszett... A légvédelmi tüzérség zöme ottmaradt. A felszerelés túlnyomó része szintén. A sebesültek zömét hátrahoztuk, akik között nagyon sok a megfagyott sérült... az egész hadsereg hátrajön. Az Oszkol völgyében kb. 17 ezer ember van összegyûjtve, akiknek van valami fegyvere. Zászlóaljakat nem tudok mondani, mert nincs. Csak egy nagy szemétdombról lehet beszélni... Igen nagy létszám teljesen fegyver nélkül... Életem legnagyobb csalódása volt az, amit itt láttam. A támadás elõtt mindenki fenegyerek volt, szép vállalkozások voltak, és egyszerre a 4. ezredbõl való betörés után szappanbuborékként minden összeomlott...!"

294/2. hds. I. a. 43. I. 24. szám

HADSEREGPARANCS

1. A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét, mert kevés - esküjéhez és kötelességéhez hû - ember kivételével nem váltotta be azt, amit tõle mindenki joggal elvárhatott.

Állásainkból ellenséges túlerõ kivethetett még akkor is, ha a csapat kötelességét megtette. Ez nem szégyen. Ez szerencsétlenség. De becstelenség az a lelkeveszett, fejnélküli gyáva menekülés, amit látnom kellett, miért most a szövetséges német hadsereg és az otthon mélységesen megvet bennünket. Ehhez minden oka meg is van.

2. Vegye tudomásul mindenki, hogy innen sem betegség, sem sebesülés, sem fagyással el nem engednek senkit. Azon a területen, hol gyülekezésünket elrendelték, hol az újjászervezést végrehajtjuk, ott marad mindenki, míg meg nem gyógyul, vagy el nem pusztul.

3. A rendet és a vasfegyelmet a legkeményebb kézzel, ha kell a helyszínen való felkoncolással, de helyre kell állítani. Ennél kivétel nincs, legyen az tiszt, vagy rendfokozat nélküli honvéd, aki parancsomnak nem engedelmeskedik, az nem érdemli meg, hogy nyomorult életét tovább tengesse és nem engedem, hogy szégyenünket bárki is tovább nagyobbítsa.

4. Minden, még a legmagasabb parancsnokság is addig marad a gyülekezésre kijelölt helyen, míg útbaindulásra parancsom meg nem kapja.

5. A gyûjtõ és irányító állomások parancsnokai Belgorod és Prohorovkáról a kijelölt területekbe meneteltetik zárt rendben a gyülekezett csapat- és vonatrészeket, D. körletben a 19. hadosztály-parancsnoksághoz az É. körletben a 10. hadosztály-parancsnoksághoz, akik felelõsek azért, hogy annak nyugati határát egy ember, vagy jármû át ne léphesse, aki megkísérli, azt fel kell koncolni, ha egység kísérli meg, meg kell tizedelni.

V. Asztalossy võrgy. és Molnár ezrds. itt a hátsó körletben v. Heszlényi altábornagyot teszem felelõssé azért, hogy parancsom végrehajtása minden eszközzel megtörténjék.

Számolni kell azzal, hogy élelem terén alapos korlátozások lesznek. Elsõsorban annak van jussa élelemhez, aki elöl harcol, aki elhagyta helyét, és itt hátul gyülekezik, örüljön, ha annyit kap, hogy éhen nem pusztul. Helyünket német csapat foglalta el, az megérdemel minden gondoskodást, mi addig, míg rend nem lesz, míg harcra alkalmas egységgé nem formálódunk, ilyennel ne számoljunk, mert arra érdemtelenné váltunk.

6. A D. és É. körzet parancsnoka ossza be területét vonat- és csapatkörletbe.

a) A vonatkörletbe jut minden felelõs parancsnok néhány kemény idõs tisztes parancsnoksága alatt jármûvenként egy hajtóval. Egy oszlop 50 jármûbõl áll.

b) A csapat körletét seregtestenkénti alcsoportokba kell beosztani, melyekben csapattestenként külön-külön alakulatokat kell szervezni száz fõs alosztályokba összevontan.

Gépkocsivezetõket külön vonjon össze és ossza be valamely alosztályhoz.

A nemzetiségeket külön egységekbe vonja. Ezekbõl alakítsa meg a munkásszázadokat és vonatlegénységeket. A vonatnál csak idõsebb magyar ember lehet. Fiatal nincs sem ott, sem törzseknél. Ezért haladéktalanul fel kell váltani, étkezdék személyzete sem lehet kivétel. Tiszti küldönc is csak akkor maradhat fiatal korosztályhoz tartozó, ha egyúttal gépkocsivezetõ, ill. másodvezetõ.

Vitéz Jány vezérezredes

Kónya Lajos

Január 30. Hohol, Velh-Turovo - mindig északnak. Egy faluba reggel beérünk, fél óra múlva ott az orosz. A menekülés pánikszerû, ilyen lehetett a francia összeomlás. Lihegõ, fullasztó futás, néhányszor végiggéppuskázzák az utat a repülõk. Alacsonyan szállnak, az ember belelapul a földbe, tíz körömmel markolja a havat, torkában dobog a szíve. A völgy fekvõ magyaroktól fekete. Hányan maradnak fekve egy-egy ilyen légitámadás után! Lovak hullái százával, szétszórt értékek milliói. Rádiók, élelmiszer, fegyverek, felrobbantott, égõ autók. Apróságok, fényképek, széttépett levelek.

Január 31. Az oszlopok széthullanak. Egy versenyfutás, könyörtelen tülekedés az országút, hullámzik, hömpölyög az áradat, a fáradtak, gyengék lemaradnak, jármûvek gázolnak a gyalogosokba, minden rend felbomlik, barátok, akik össze akartak tartani, egy óvatlan pillanatban talán örökre elszakadnak egymástól.

Éhezünk, semmi ennivalónk. Vánszorgunk faluról falura. Éjjel-nappal, alvás nélkül. Ki tudja, hol járunk? Az út lassan nyugati, majd déli irányt vesz. Repülõk jönnek megint, végigpuskázzák az utat. Szétfutunk a havas mezõre, lapulunk a földön, a hideg hóban.

...Lovak hullái feketednek mindenütt... egyre több németet érünk utol. Itt is, ott is pisztolyt fognak ránk. El akarják venni a mieink szánkóját, lovait, s a legkisebb ellenkezésre lõnek.

Bemegyünk egy házba melegedni. - Marsch hinaus! - ordítják bentrõl. Eleinte csodálkoztunk, késõbb megszoktuk. Egy faluban magyar vezérkari tiszteket dobtak ki a padlásról. Szabadban éjszakáztunk napokon át. Kis tüzek mellett melengetjük didergõ tagjainkat. Nappal nem mehetünk az úton, leszorulunk a combig érõ hómezõkre. - Kutyák, dögöljetek meg! - mondják. Három ellenségünk van, a hideg, az éhség, meg a németek.

Intézkedés a magyar hadsereg egyes részeinek hátrairányítására

1. Parancsom ellenére még mindig látok össze-vissza bandukoló embereket. A kiutalt szálláskörletét az útbaigazításig senki el nem hagyhatja.

2. Alakítson tábori csendõrei parancsnoksága alatt járõröket, ezek járják be Belgorodot és minden embert tartóztassanak le, kísérjék a gyûjtõállomásra, ahonnan azokat oda kell zárt rendben vezettetni, hol beosztást nyertek.

3. A fegyelmezõ gyakorlatokkal minden idejét le kell foglalni a gyülekezett csapatrészeknek. Ismételten hangsúlyoztam, hogy a legkíméletlenebb szigort kell alkalmazni, különben soha nem lesz rend.

Törzsszállás 43. I. 30.

Vitéz Jány Gusztáv vezérezredes

Hadtestparancsnoksági parancs Krasznoje Olim, 1943. II. 1.

A magyar királyi honvéd hadtest 1943. jan. 12-tõl kezdõdõleg a Don-állások kézbentartásért súlyos, veszteségteljes harcokat vívott. Az urivi áttörés következményeképpen a Magyar Királyi 2. Hadseregtõl elválasztva a Korpsgruppe, Siebert alárendeltségbe került. Ebben az alárendeltségben több mint 12 napon át biztosította a német 2. hadsereg tervszerû visszavonulásához szükséges idõt.

A harcokban a magyar csapatok emberfeletti hõsiességrõl tettek bizonyságot. A mindinkább fellépõ lõszer és élelemhiány, párosulva a szokatlan nagy hideggel, megtörte a védõk ellenálló erejét. E perctõl kezdve a német hadvezetés számára csak tehertételt jelentettünk.

...Elöljáró parancsnokomnak ismételten bejelentettem csapataim helyzetét, kérve azoknak kivonását, egy hátsóbb helyen való pihentetését és újból való szervezését. Sajnos, ez nem történt meg, hanem lõszer, élelem és fedél nélkül a puszta havon szenvedték végig az orosz tél borzalmas éjszakáit. Láttam rajtatok, hogy napról napra sorvad testi és lelki erõtök, és hogy valamennyien a biztos pusztulás elé tekintünk. - A német hadvezetõség súlyos helyzetében még az élelmet sem tudta biztosítani.

A mai nappal Siebert tábornok úrtól azt a parancsot kaptam, hogy vezesselek benneteket az Olim pataktól nyugatra esõ területre, ahol keresztül tudjuk magunkat nyugat felé törni. Azon az orosz hadseregen keresztül törni, amelyiket a német hadsereg teljesen felszerelt, teljes harcértékû hadosztályai sem voltak képesek.

E parancsot én nem tudom néktek továbbadni, mert nincs értelme, hogy az agyonfagyott, kiéhezett magyarok ezrei tíz tölténnyel puskánként, üres gyomorral tehetetlenül pusztuljanak el.

A német hadvezetõség már a múltban kiadta a parancsot, hogy harcolni és a német hadseregnek szolgálatot teljesíteni akaró honvédeket átvesz, úgy bánik velük, mint a többi szolgálatában álló népek fiaival.

A magyar nép történelmében többször elõfordult már hasonló helyzetben, hogy egyes merész parancsnokok vezetése alatt, még hihetetlen távolságra is áttörtek. Ezek után kénytelen vagyok mindenkinek saját belátására bízni jövendõjét, mivel élelmet, lõszert és végrehajtható feladatot adni nem tudok.

A magyar haza mindenkor hálás szeretettel fog visszaemlékezni hõs fiaira, akikhez hasonló sors csak keveseket ért a magyar nemzetben.

Isten veletek magyar honvédek.

Gróf Stomm võrgy.

hdt. pk.

III. utász zászlóalj harctudósítása

II. 2. ...Rabács ezredes engedélyt kért a német ezredparancsnoktól arra, hogy az út mellett a terepen mehessen a német oszloppal párhuzamosan. Az ezredparancsnok erre az engedélyt megadta. Az oszlop magas hóban menetelt, néhol a német elsõ vonal elõtt. Gorsecsnojenál nagy harc nyomai láthatók. Kilõtt páncélosok, szétlõtt ágyúk és sok orosz hulla. További menetvonal: a vasúti töltés Sztarij Oszkolig. Rögtön folytatja az oszlop a menetet. Az út égõ faluk között vezet. Jobbra-balra harci zaj hallatszik. A síneken partizánok hullái fekszenek. Egész éjjel meneteltünk. Többen megõrülnek az éhségtõl, hidegtõl és a nagy megerõltetéstõl. Sokan állva alszanak és közben néhány lépést botorkálnak elõre.

II. 3. Hideg, derült idõ, 7 órára beérünk Sztarij Oszkolba. Az ellenség a bevezetõ utat golyószóróval, géppisztollyal, tüzérséggel és aknavetõvel lövi. A menetoszlop fedezés nélkül megy tovább, akit eltalálnak az kiesik. A legénység nehéz aknavetõvel, tüzérséggel és Sztálin-orgonával lövi a várost, magyar parancsnokság nincs. A magyar élelmiszeroszlop mûködik, de a zászlóalj vételezni nem tud, mert parancsot kap Tyim felé a további menetelre. A városban német kötelékben, mint egyetlen magyar egység körvédelemben van a VII/1. utász század 60 emberével dr. Schiller Gyula zászlós.

...A legénység a szabadban éjjelez, a házakban a németek vannak elszállásolva. A legénységnek nincs élelme. A németek fegyvereket, lovakat vesznek el erõszakkal. Sebesülteket dobálnak ki a házakból, belõnek a padlásra, ahol magyarok húzódtak meg stb. Ez a bajtársiatlan, sõt kimondottan ellenséges viselkedés a legénység gyûlöletét végletekig fokozza a németekkel szemben, harci szellemét teljesen aláássa.

A német legénység viselkedésébõl és beszédébõl látható, hogy ellenséges magatartásukat felsõbb helyrõl irányították. A tartalék nélküli német vezetés teljes kudarcát a magyar csapatokra igyekszenek hárítani és bûnbakként a magyar csapatokat állítják a német legénység elé.

Párkányi László százados

zászlóaljparancsnok

Farkas Zoltán ezredes

22. gyalogezred parancsnoka

"Krasznoje Olim községben egy német vezérkari õrnagy egy parancsot olvasott fel a németeknek, amelyben elrendelik, hogy a magyar csapatokat hadifogolyként kell kezelni... Magyar részrõl a fegyveres ellenállásnak a legtöbb esetben nem volt értelme, mert a németek túlerõben voltak és legénységünk zömének sajnos nem is volt fegyvere. A szövetséges német haderõ fent vázolt magatartása a hosszú visszavonulás alatt a magyar katonákban a német faj iránt oly fokú gyûlöletet váltott ki, amellyel a jövõben számolni kell, és amely kétségkívül igen károsan fogja éreztetni hatását a magyar-német együttmûködés terén."

Kónya Lajos

február 3.

Szállásunk nincs. Tele van némettel a város... A város csupa rom és hulla, recsegnek a nehézgránátok szüntelen. A németek szekérszám hordják a magyar raktárak szalonnáit s a ki nem osztott karácsonyi csomagokat.

Késõ délután jutunk tetõ alá egy kis faluban. Végre házban alszunk, és ezúttal mi dobunk ki két szemtelen németet... Kiabálok, pisztolyukhoz kapnak, de látva, hogy többen vagyunk, eliszkolnak. Ha ezek ellen kéne, még harcolni is volna erõnk.

Magyar királyi honvéd vezérkar fõnöke

Budapest, 1943. évi február hó 19.

Tapasztalatok:

A nagy hideg miatt a tûzfegyverek, géppuska, golyószóró általánosságban nem mûködtek.

Harckocsik ellen csak megfelelõ és kellõ számban rendelkezésre álló elhárító fegyverekkel lehet vívni, ill. harcot felvenni, különben a gyalogság harckocsitámadás esetén alul marad, mert kézigránátunk kötegekbe kötésre alkalmatlan.

Zászlóalj lovai júliustól takarmányt nem kaptak, csak a zászlóalj által gyûjtött szénát, szalmát és januárban kapott rozson éltek, miáltal erõbeni állapotuk annyira legyengült, hogy visszavonulás közben megtett nagy utakat nem bírták, egymásután dõltek ki, miáltal a nehézfegyvereket egymásután idõ elõtt fel kellett robbantani.

Kiadott bakancsok az orosz hidegre és a nagy hóra teljesen alkalmatlanok. Hiába volt a meleg gyapjúkapca, bár a bakancs nagy volt, de a lábfejboltozatnál szûk volt, a hólevet áteresztette, miáltal igen sok fagyás keletkezett. A ruházat sem felelt meg az orosz hidegnek. Mert míg az irhasapkák minden tekintetben beváltak, addig az irhamellények, mivel ujjuk nem volt, csak a derekat melegítették, ellenben a karokat nem. Hiányzott a meleg nadrág is. Mivel a trikónadrág és a gyalogsági nadrág mellett éjjel a havon tartózkodni még nagy tûz mellett is csak állandó járkálás mellett volt lehetséges.

A zászlóalj 17-tõl reggeltõl február 1-jéig bezárólag semmiféle ellátást nem kapott. Az elinduláskor kapott kétnapi szalonnaadag mellett a legénység erõállapota rövidesen erõsen leromlott, a legénység teljesen lesoványodott, és mivel az olaszok minden közbeesõ községet megszálltak, a zászlóalj sem élelemhez, sem férõhelyhez éjszakára nem jutott.

Elõfordult, hogy a zászlóalj legénysége az olaszok által megszállt házba ment be melegedni, ahonnan azonban az olaszok a magyarokat bajtársiatlanul kizavarták és ha ennek nem tett eleget, akkor mint az elõ is fordult, egyiket megsebesítették, másikat pedig agyonlõtték. Egy helyen pedig a zászlóalj legénysége által elfoglalt csûrt éjszaka a legénységre gyújtották, hol kb. 25 fõ égett benn, míg egy csomó ruha és fegyver nélkül tudott csak kimenekülni. Ezreden belül a kiképzésnek sok hiányossága volt. Mûszaki kiképzés teljesen hiányos. Támadásban, visszavonulásban tömörülés tapasztalható. Tartalékos tisztek (szakasz és századparancsnokok) ismeretei igen hiányosak. Kiképzésük sok hiányt mutat fel.

Általában nem tudják, mi a kötelességük az adott helyzetben.

...A magyar hadsereg sehol nem rendelkezett megfelelõ erõs tartalékkal. A védelemnek csak nagy kiterjedése volt, de mélysége semmi sem volt. Tényleges alantos tisztek hiánya.

Magyar alakulatoknak román, ruszin nemzetiségekkel való erõs keverése, mely nemzetiségekkel senki a nyelvükön beszélni nem tudott.

Márton alezredes

2. (német) hadsereg-parancsnokság

1. a oszt. Nr. 322/43 titk. psági. ügy

Tárgy: a magyar királyi hadsereghez való viszony

Hadsereg törzsszállás, 1943. február 26.

A magyar királyi hadsereg összeomlása, amely részben a mi hadseregünk keretében játszódott le, olyan viszonyokat teremtett, amelyek megbocsáthatatlanok ugyan, de bizonyos fokig érthetõk. Magatartásunkat a kihirdetett fõvezéri parancs szabja meg, s eszerint a magyarokkal, mint szövetségeseinkkel mindenkor bajtársiasan és segítõkészen kell bánnunk. A tisztikar okulására szolgáló anyagként ismertetek az alábbiakban néhány pontot, amelyek érthetõvé tehetik a gyors összeomlást:

A vereség fõ okai évtizedes mulasztásokból erednek, mint pl. a hiányos kiképzés és fel-fegyverzettség, a harci szellemre való nevelés hiánya, semmi felvilágosító munka és elõkészítés a bolsevizmus elleni harcra. Mindez részben az anyaországban mindeddig uralkodó nézetekbõl fakad. Az a következménye, hogy a hadsereg nem kapott teljes anyagi és lélektani támogatást hazájából.

A tisztikar részben túl idõs és képzettségét tekintve nagyon egyenetlen volt. A tiszt és a legénység közti viszony régi szemléletbõl fakadóan, egészségtelen volt, így aztán a személy szerint bátor tisztek nagy részének nem sikerült... példájával és bátor harcával ellenállásra buzdítani a csapatot. Ez szükségszerûen demoralizáló hatást tett a tisztikar harci kedvére, ami érthetõ is.

A tiszthelyettes német értelemben egyáltalán nem létezett a magyaroknál. A századoknak 2-4 tiszthelyettesük volt.

A legénység a harcos csapatoknál 25 százalékban a megszálló hadosztályoknál 50 százalékban nemzetiségekbõl állt, s ezek csak kénytelen-kelletlen verekedtek a magyarokért, mint pl. a ruténok, jobban megértették az oroszokat, mint magukat a magyarokat.

A magyarok fegyverzete nem volt a németekhez hasonlítható. Ellátottságuk, gyalogsági fegyverekkel, de kivált páncéltörõ fegyverekkel, jelentõsen csekélyebb mértékû volt. A vonatszemélyzetnek nagy részét nem látták el fegyverekkel. Éppen a harcok kezdetén mintegy 25 ezer fõ érkezett az arcvonalra fegyvertelen menetszázadokban, fegyvercserével történõ felváltásra. Következésképpen kb. tíz fegyvertelen zászlóalj vett részt a visszavonulásban a vonat elégtelenül felfegyverzett tagjaival együtt. Legnagyobb részt ennek számlájára írandó a fegyvertelenül hátrafelé özönlõ magyarok látványa. Nem lehet tagadni, hogy olyanok is akadtak tetemes számban, akik eldobták fegyverüket, mert a fegyverrel bírókat a tisztek újra meg újra ellenállásra fogták össze.

A magyar királyi hadsereg állománya mintegy 205 ezer fõre rúgott. Február 7-ig megállapítást nyert: kb. 20 ezer fõ elesett, kereken 16 ezer megsebesült és fagyást szenvedett, s orosz jelentés szerint 23 ezer fogságba esett.

...Pillanatnyilag a magyar hadseregbõl kereken 100 ezer fõt gyûjtöttek össze. A kb. 10 ezer szabadságos levonása után még marad 30 ezer fõ, akiknek holléte tisztázatlan, zömükben azonban elesetteknek tekintendõk. A harcos csapatok súlyos és elszomorító veszteségei abból láthatók, hogy a megmaradt 100 ezer katona között csak 15-20 ezer fõ található a harcos egységekbõl.

El kell ismerni, hogy egyes helyeken valóban hosszantartó és makacs ellenállást tanúsítottak, pl. a 20. könnyû hadosztály Sztarozsevojénál, a 13. könnyû hadosztály Osztrogozsszknál, a 19. könnyû hadosztály Markinál. Ha a körülmények egyszer majd pontosan ismertté válnak, akkor ezek az esetek bizonyára még jelentõsen szaporíthatók lesznek.

A magyar vezetés rendkívül pozitív beállítottságú. Kész és képes arra, hogy megmaradt csapataiból új harcos alakulatokat és ezenkívül értékes megszálló csapatokat és építõ egységeket állítson fel.

Azon fordul meg minden, hogy a magyarok vezetése és legénysége visszanyerje elveszített önbizalmát. Ennek egyik feltétele, hogy ne a magyar csapatok rovására írjuk az õket ért szerencsétlenséget, hanem tanúsítsuk a magyar tisztek és legénység iránti magatartásunkkal, hogy hajlandók vagyunk megkönnyíteni nehéz újjászervezésüket. Elvárom, hogy helyreálljon a kifogástalan tisztelgési kötelezettség szövetségeseinkkel szemben.

Elvárom, hogy mindazok a becsmérlõ és meggondolatlan kijelentések, amelyek már viszonyunk megromlását okozták, ne forduljanak elõ a jövõben. Elvárom, hogy a magyar tisztekkel és katonákkal szemben ugyanaz a bajtársiasság és segítõkészség nyilvánuljon meg, amely német bajtársak között szokásos. Felkértem a magyar hadsereg-parancsnokságot, hogy a jövõben minden panaszt a nevek megjelölésével hozzon a tudomásomra.

Igen Tisztelt Tábornok Úr!

Zeitzler német gyalogsági tábornoknak

Szolgálati megbízásom teljesítése közben rövidke idõt Budapesten töltöttem. Az ott nyert benyomások és a 2. magyar hadseregnél szerzett személyes tapasztalatok késztetnek engem arra, hogy tábornok úrhoz, az én legmagasabb német elöljárómhoz forduljak.

Ez év január óta az ellenséges propaganda, a maga láthatatlan és megfoghatatlan eszközeivel azon mesterkedik, hogy a hadseregben és a hátországban olyan - a 2. magyar hadsereg becsületét lábbal tipró és ezáltal rombolólag ható - tényeket és körülményeket terjesszen, amelyeknek pszichológiai hatása nagyon erõs.

Az ellenséges propaganda egyidejûleg azon is fáradozik, hogy a magyar hadsereg és a német vezetés, ill. a német csapatok közé éket verjen és pedig olyan mértékben, hogy ezt már a mi együttmûködésünk érdekében sem szabad elhanyagolni.

Sõt az ellenséges propaganda magát a magyar népet is elidegeníti saját 2. hadseregétõl, azzal, hogy azt állítja: ez a hadsereg az érte hozott nagy anyagi és erkölcsi áldozatokra nem bizonyult méltónak, mert kötelességét korántsem teljesítette olyan mértékben, mint amilyenre a magyar nép tiszta történelmi múltja kötelezte volna.

...A magyar politikai és katonai vezetés olyan helyzetbe került, hogy a nemzettel szemben nem beszélhet õszintén és az ellenséges propagandával szemben sem tud védekezni, tevékenyen fellépni, mivel a legfelsõbb német vezetés, akiknek ez hivatása lenne - a 2. magyar hadsereg dicsõséges és rendkívüli áldozatokkal vívott harcáról semmi módon nem nyilatkozott.

....

A haza csak sejti az elszenvedett vereségeket, mivel ennek számszerû nagyságáról hivatalosan még nincs tájékoztatva. Ez a tájékoztatás ennek ellenére nem maradhat, el csupán az ehhez alkalmas idõpontot kell még meghatározni. Ezzel a tájékoztatással egyidejûleg a nemzet tudomására kell hoznunk azt is, miért olyan magasak veszteségeink és mi volt az értelme annak, hogy oly sok magyar katona áldozta életét a közös háborús célokért.

Nemes gesztus lenne, hogy méltóztatna Tábornok Úr a 2. magyar hadsereg januári és februári harcairól nyilvánosság elõtt olyan méltatást közzétenni, amelyben elismeréssel adózna a magyar vérnek, amely a közös cél érdekében oly gazdagon folyt.

A legfelsõbb német vezetés az ellenséges propaganda ártó atmoszférája ellen folyó harc céljára ilyen bázist teremt, úgy számunkra is lehetséges lesz az elesettek és sebesültek hozzátartozóinak, sõt az egész magyar közvéleménynek is megmagyarázni a szövetségesekkel együtt ebben a háborúban hozott áldozatok célját és értelmét, és midõn mi a nagy számban rendelkezésünkre álló fegyvertényeket közreadjuk, nemcsak a mai nemzedéknek adunk példát, hanem már a jövõ számára is...

maradok Önnek, Tábornok Úr, legodaadóbb híve

vitéz Kovács Gyula vezérõrnagy

1943. IV. 3.

Boldizsár Iván

Április elején bevittek a korosztyenyi tábori kórházba. Zsúfolásig tele volt fõleg flekktífuszossal. Nálam elõször hastífuszt diagnosztizáltak, de késõbb tífuszt, tífusz alapon a flekktífuszos terembe tettek. Olyan ágyszûke volt, hogy ketten feküdtünk egy ágyban. Az én ágyszomszédom egy, németekhez csatlakozott, kaukázusi tatár, önkéntes tiszt volt, aki közölte, hogy õ herceg. Ez nem akadályozta meg abban, hogy minden éjszaka rendszeresen le ne pisiljen. Se õ, se én nem tudtunk az ágyból felkelni. Nagyon gyengének éreztem magam és akkor - csak akkor az egész háború alatt -, az volt az érzésem, hogy nem élem túl.

Egy este odajött a fõhadnagy orvos, aki alattam járt talán két évvel a pesti piaristáknál és azt mondta: Iván, katonák vagyunk, férfiak vagyunk, háború van, hát ha kettõnk közül az egyik nem megy haza, akkor mit mondjak az édesanyádnak, akit ismerek és fiatal feleségednek, akit nincs szerencsém ismerni.

Hát ez nagyon rendes volt tõle. De én nagyon akartam élni és valami utolsó, mégsem utolsó életerõvel, ilyen dühvel azt mondtam neki, hogy lóizé a micsodádba. Megsértõdött, mert õ jót akart, meg rangidõs is volt, és ott hagyott. Ezen az éjjelen meghaltam. Klinikailag meghaltam, mint utóbb kiderült és ez úgy derült ki, hogy még mielõtt kimentem a frontra, karcolatokat, kis történeteket írtam az Élet címû hetilapnak. Már nem is láttam, hogy megjelent, mert többet írtam elõre.

Az MNDSZ elõdje, amelyet Magyar Úriasszonyok Nemzeti Szövetségének neveztek, lapokat, folyóiratokat küldött ki a frontra, abban a hiszemben, hogy a honvédek azt majd ütközetszünetben olvassák. Ez ritkán fordult elõ, viszont mivel papírhiány volt, a sajtótermékek minõségtõl függetlenül a megfelelõ helyre kerültek. A kórház parancsnoka, orvos ezredes kiment a külön WC-jére és neki, ellentétben mindannyiunkkal, székrekedése volt, úgyhogy elkezdett olvasni. Éppen az Életnek az a száma került a kezébe, amelyben nekem volt egy kis történetem, Macskaszövetkezet volt a címe. Arról szólt, hogy a budai hegyek közt, már a városon kívül, nagyon szegény környezetben egy macska hetet kölykedzett és hogyan álltak össze az emberek, nem engedték a macskákat elpusztulni. A történettel - úgy emlékszem - az volt a célom, hogy a háborúban az emberi összetartásra és a jóságra adjak ilyen példabeszéddel képet.

Azt nem tudom, hogy az ezredes irodalombarát volt-e, vagy állatbarát, de mindenesetre, miután a dolgát elvégezte, nem az én beszélyemet használta fel higiéniai célokra, hanem bevitte magával az irodájába, végigolvasta, és akkor meglátta a nevemet. Alul volt. És valahonnan derengett, mint ezt késõbb elmondta. Ott volt már az asztalán a "moribundi" névsor, a haldoklók névsora, és minthogy az ABC elején van a nevem, ott listavezetõ voltam. S ekkor fellelkesedett az olvasmányon, berohant a kórterembe és kérdezte, hogy hol van ez az ember. Mondták, hogy a pincében van, már a halottas kamrában. Meghalt? A válasz az volt, hogy még nem, de itt e helyre szükség volt, levittük. Burok. Lement. A nagyon ritka, csak törzstiszteknek õrzött tífusz elleni gyógyszerbõl gyorsan injekciót adatott, megitatott, sõt leitatott pezsgõvel és magamhoz tértem.

Hat hétig voltam a koresztyenyi tábori kórházban. Idézõjelben mondom, de nem csak idézõjelben gondolom, "feltámadásom" után külön ágyba kerültem, igaz, a tatár herceg meg is halt. Nagyon nehezen épültem fel. Amikor elõször ki tudtam kászálódni az ágyból, akkor négykézláb kimentem a teraszra, mert sütött a nap és arra nagyon vágytam. Úgyhogy attól kezdve, hogy már túlvoltam a betegségen, még két hétig nem raktak kórházvonatra, mert nem voltam elég erõs.

Végül április 30-án kerültünk kórházvonatra. Nagyon szép vöröskeresztes vonat volt. Rendkívüli módon örültem, noha még mindig olyan gyenge voltam, hogy a lépcsõn nem tudtam fölmenni. A vonaton természetesen külön tiszti és külön legénységi kocsi volt, engem a tiszti kocsira raktak. Egy ezredes tiltakozott és le akart szállítani. Szerencsére a kórházparancsnokban több volt az emberség.

Debrecenbe érkeztünk meg. Borzasztó volt a fürdés és a fertõtlenítés, mert kifáradt, rossz szívvel, ötvennégy kilóra lefogyva érkeztünk meg. Minden ruhanemünket elvették és fertõtlenítették, közben ott kellett ácsorogni meztelenül, vagy valami kis ágyékkötõvel. Aztán levágták, kopaszra nyírták a hajunkat. Ez teljesen logikus volt, a fronton és a visszavonulás közben lehetett tetût szerezni. Akkor nem nyírták le a hajunkat, mikor már megérkeztünk és a tetûveszély megszûnt, akkor lenyírták a hajunkat. De hát ez a magyar királyi honvédségi bölcsességi rovatba tartozik. Noha a kórházban is idõnként lehetett fürödni vastag pergamenszerû réteg volt az egész testemen. Megrémültem, hogy mi ez a kosz. Akkor láttam, hogy akik velem együtt zuhanyoznak, azok ugyancsak kaparnak le valami furcsa rászáradt, betegségtõl, kíntól, nem tudom mitõl, egy másik bõr volt rajtunk. Úgyhogy, mikor kijöttünk a zuhany alól, mindenki olyan vörös volt, mintha nap égette volna és borzasztóan érzékeny volt a bõrünk.

Esztergomba kerültünk egy iskolába, amelyet hadikórháznak alakítottak át. Ott látogathatott meg elõször a feleségem és édesanyám. Egy egykori osztályteremben feküdtünk, nem volt szabad felkelni és várni õket. Gyengék is voltunk még. Ott ültem boldogan az ágyban, amikor bejöttek a látogatók. Elöl édesanyám, mögötte a feleségem. Néztek, elmentek az ágyam mellett és tovább kerestek, mert nem ismertek meg.

Elhatároztam, hogy nem megyek vissza katonának, egyoldalúan megszakítom a kapcsolatomat a Magyar Királyi Honvédséggel. Hogy ez milyen nehéz lesz, akkor még azt nem tudtam, csak nem vártam meg, amíg a kórházból leszerelnek, hanem amikor elég erõs voltam, otthagyva a motyóm egy részét, vonatra ültem, hazajöttem Pestre és afféle illegalitásban éltem.

V. Jány vezds. a 2. hds. pk-a fogadására intézkedés

Vkf. 1. oszt.

Budapest, 1943. április hó 30-án

V. Jány Gusztáv m. kir. titkos tanácsos, vezérezredes, a 2. hds. parancsnoka szûkebb törzsével f. év május hó 1-jén hazaérkezik.

Megérkezésének idõpontja: május 1-jén 17 óra 30 perc, Budapest, Keleti pályaudvar.

Fogadása a mellékelt program szerint történik.

Öltözet: egyszerû öltözet, fehér kesztyû, kitüntetések.

Fogadásához az oszt. vezetõt (v. helyettesét) kirendelem.

vezérkar fõnöke helyett:

vitéz Bajnóczy vezds.

Melléklet az 53. 133/eln. 4 vkf. - 1943. sz. ügydarabhoz:

V. Jány Gusztáv m. kir. titkos tanácsos, vezérezredes fogadásának rendje:

Kivonulnak:

a) egy díszszázad zászlóval és zenével

b) a hadirokkantak, frontharcosok, leventék és cserkészek.

Õnagyméltósága fogadja a díszszázad parancsnokának jelentését, és a Himnusz hangjai mellett lelépi arcvonalát. Utána fogadja a hadirokkantak, frontharcosok, leventék és kivonult díszelgõ alakulatainak üdvözlését. E fogadás tartama alatt a Miniszterelnök úr és a kormány tagjai gépkocsijukba szállnak, és eltávoznak. A fogadás befejeztével õnagyméltósága beszáll gépkocsijába és lakására hajtat.

(Vége.)

Vissza