Hol vannak a katonák? 7.

Szemelvények Sára Sándor dokumentumfilmjéből

Varga József

Második nap nekiindítottak bennünket ennek a falunak a támadására. Neki is mentünk a falunak, át is fésültük. De a faluban már nem voltak bent az oroszok. Azok már kimentek.

A falun kívül volt egy nagy krumpli tábla, felül meg erdő. Ott fölmentek a fára és onnan lövöldöztek bennünket. Bemenni az erdőbe nem tudtunk, mert olyan erős támadást kaptunk, olyan erős tüzet, hogy nem tudtunk felkelni a krumpli táblából, hanem csak fekve kellett maradni, mert a nagy tűzben nem tudtunk menni. A tüzérség nem sokat tudott nekünk segíteni. És akkor eleredt az eső és hat vagy nyolc napon keresztül esett. Jó volt, mert ugye nem támadtunk. Az oroszok, hogyha lőttek, csak húzódtunk. Éjjel mentünk ennivalóért, s a sebesülteket is csak éjjel tudtuk ellátni. Nappal nemigen lehetett mozogni, mert kisütött a nap, gőzölt az ember, vizes volt, mert a csajkával merte ki a lövészteknőt. Csajkával mertük ki a lábunktól a vizet, hogy a hasunk alatt ne legyen víz. És ugye, nappal, ha gőzölt az ember, akkor célpont volt, akkor odalőttek és eltalálták. Ugye mindenhogyan óvni kellett magunkat. Sehogy se tudtunk felmenni az erdőig. Akkor kaptunk legelőször segítséget, akkor jöttek a magyar páncélosok. Azok segítettek bennünket, hogy át tudjunk menni az erdőig. Addig nem is láttunk páncélost a háború alatt. Jött 1210 páncéljármű, felfejlődtek, megerősítettük a tüzérséget, és így tudtunk az erdőbe bemenni.

Kovács Lajos

Augusztus 18-án a következőket rögzítettem: Ma már nehéz lelket verni a csapatainkba. Hetedike óta éjjel-nappal a legborzasztóbb tűz és támadás, valóságos letargiába döntötte az egész arcvonalat. Állva alszanak, s csak felváltással lehet lelket verni az emberekbe. S ha a felváltás nem jön meg, bekövetkezik a katasztrófa. Az egész arcvonalon 70-80 ember áll, hiányos fegyverzettel, mert már minden elveszett. A 12. hadosztály tönkrement, de az a 70-80 fő még tartja magát, emberfeletti küzdelemmel az irtózatos ellenséges tűzben. Mind többen és többen maradnak a harcmezőn, tiszt már alig egy-kettő támolyog, zászlóaljparancsnokok, századparancsnokok a 13. gyalogezrednél mind elestek.

Kovács Zoltán dr.

Sokszor gondoltam arra, amire mindenki gondolt, hogy benne vagyunk ebben a háborúban, de miért? Szabó Dezsőnek arra a mondására gondoltam, hogy bűnügyi krónikává züllött a történelem. Az volt, a bűnösek itthon voltak és az áldozatok kint. Az a szegény Császár Lajos, akit a kijevi kórházba szállítottunk és ott meghalt, azt mondta halála előtt, hogy ez a háború a tényleges tisztek dicsőségére és a tartalékosok bőrére megy.

Kovács Lajos

Látva a súlyos eseményeket, látva a felkészületlenséget, látva azt, hogy a 2. magyar hadsereg felszerelése egyenlő a nullával, és látva azt az óriási veszteséget, ami eddig a harcok során bekövetkezett, a megmaradtak, az élők olyan letargiába kerültek, olyan elkeseredés lett úrrá - amihez hozzájárult a magyar hadvezetés a magyar tisztek viselkedése -, hogy arra ébredtek, hogy ez a harc, ami itt folyik, nem őértük van, nem őértük folyik. Ezt a harcot teljesen értelmetlennek látták, és most már mindenki azzal törődött, azzal foglalkozott, hogy mikor szabadul ki élve, ha egyáltalán ki tud szabadulni ebből a pokolból.

Szöveggyűjteményből

A 2. hadseregnél tapasztaltak magyarázata és a hozzáfűzött javaslatok

1942. VIII. 17.

...A harcos nemzetnevelés hiánya most bosszulja meg magát.

A kivonult hadsereg és valószínűleg maga az anyaország sem látja tisztán a háborúnak és e háborúban való részvételünknek célját, értelmét.

...Háborút viselni a háborús cél átérzése nélkül nem lehet...

Nagy hiba, hogy nem gyűlöljük sem a bolsevizmust, sem ezen keresztül az ellenségünket, az oroszt. Gyűlölet nélkül nem lehet követelni rámenést, szívósságot, kegyetlenséget, ami korszerű háborúban éppoly nélkülözhetetlen előfeltétel, mint a történelmi idők legrégibb időszakában is az volt...

...E tekintetben még súlyosbítja a helyzetet, azaz a künn harcolók lelki nyugalmát korbácsolja fel az a tudat, hogy az országnak csak egy töredéke áldoz vérrel, verejtékkel és kereseti lehetőségének megszűntével.

Egyes hadosztályok megállapításából kitűnik, hogy a kivonult hadsereghez behívottak zöme, mint a korábbi mozgósításoknál, a nincstelenek, parasztok és kisemberek tömege. A mai felvilágosodott légkörben ennek kihatását nem szabad lebecsüljük, ha nem akarunk a tűzzel játszani.

Ha az eddig felsoroltakat össze akarom foglalni, azt kell kiemelnem, hogy az egész háború vezetésében hiányzik valamilyen irányfény, amely lenyűgöző erővel mutatná az utat úgy a hátország, mint a kivonult hadsereg számára. Ennek tudható be, hogy sajtónk, rádiónk és általában a propagandánk apró jelentéktelen dolgokkal, főleg személyek ügyeivel foglalkozik, és nem érzi át, hogy a háború vezetése terén hatalmas segítő eszköz az államvezetés kezében.

A felvonulást megelőző propagandánk túl rövid és vérszegény volt.

Meggyőződésem, hogy nem az emberanyagunkban van a hiba, hanem hiányosan, talán rosszul volt előkészítve ez a háború és hiányos szellemi munícióval tápláljuk most is az anyaországot és a kivonult hadsereget egyaránt...

...Feltűnő, hogy a harcos nem bízik fegyvereiben. Általános tünet, hogy még a puskát is alig használják.

Tűzfegyelem nagyon gyenge. Vagy egyáltalán nincs tűz akkor, amikor kell, vagy pedig esztelen lőszerpazarlássá fajul.

A harcos nem tudja kihasználni a terepet. Nem használja az ásót, nem épít magának sem fedezéket, sem a harckocsik ellen biztosító óvógödröt, s ennek természetes következménye, hogy az összefogott tüzet nem állja és igen gyakran elegendő egyedül az ellenséges tűz ahhoz, hogy egész csapatrészek elhagyják a már elért területet. Harckocsik legázolásával szemben ugyancsak ezért védtelenek...

...Valami érthetetlen tanácstalanságot lehet tapasztalni a tűzerő kihasználásában. Gyakran ismétlődő jelenség, hogy a zászlóalj kihasználja a géppuskás századában levő tűzerőt, de minden más fegyverről megfeledkezik.

Még most is vérrel akarjuk a sikert kicsikarni, ahelyett, hogy minden ilyen cselekedethez az összefogott tűzzel nyitnánk meg az utat.

Ha az ellenség tűzzel támadja csapatainkat, hiányzik a saját tűznek az összefogása az ellenséges tűzgépekre. E hiányosság kihangsúlyozása mellett el kell ismerni, hogy az itteni terep nem ad olyan könnyű lehetőségeket, mint amilyenen a magyar hadsereget otthon kiképeztük.

Valami általános tanácstalanság, a józan parasztésznek sokszor teljes hiánya mutatkozik a harceljárás terén. Ez talán arra vezethető vissza, hogy csapatkiképzésünk - a vezetés minden jó szándéka ellenére - úgy látszik nem gyakorlatiasságban élte ki magát. A kiképzők szigorúan megkövetelték az elméleti formaságokat, és ezzel elállták a szabadon gondolkozó józan parasztész útját....

...Itt a harctéren különösen mutatkozott az a gyengénk, hogy a csapattiszt nem jártas a maga mesterségében, és hogy nem foglalkoztunk eleget a végrehajtással. Ez a háború máris bebizonyította, hogy minden háborús eredmény, siker, egyedül a végrehajtás mikéntjétől és módszerétől függ...

...Általános tünet a felelősségtudat, a hű kötelességteljesítés hiánya. A rendfokozat nélküli honvédtől felfelé, mindenkinek el kell telve lennie annak a feladatnak a fontosságától, amely számára osztályrészül jutott. Ennek végrehajtására ne a fegyelem szorítsa a honvédot, hanem elsősorban a kötelességteljesítés mélységes átérzett tudata...

...Súlyosan érezzük a kivonult hadseregben annak hiányát, hogy katonáink nem gyűlölik a bolsevizmust és az ellenséget. Ennek a gyűlöletnek hiánya volt egészen biztosan sok bátor cselekedetnek a sírásója. Minden eszközzel azon kell lennünk, hogy az ellenséget katonáinkkal mélységesen meg tudjuk gyűlöltetni...

Ha összefoglaló képet akarunk adni a 2. magyar hadseregnél eddig tapasztaltakról, az alábbiakat kell kiemelni:

a) A kivonult magyar hadsereg szervezése, felfegyverzése nem korszerű, azt csak megközelíti. A legfontosabb harceszközök hiányoznak, vagy pedig a hadsereg nagyságához képest elenyésző létszámban vannak meg.

b) E hadsereg hadosztályai tehát csak névben azonosak az orosz és német hadosztályokkal. A gyakorlatban azonban a nekünk juttatott feladatok mégis hadosztályméretűek, mert az elnevezés minden felvilágosítás ellenére megtévesztő maradt...

Az itt kint levők nyugtalansággal látják és érzik, hogy a véráldozatban egyelőre csak ők vesznek részt. Mivel a háború célja és a háborúban való részvételük értelme előttük nem világos, ezt az érzést nem lehet a haderő értékének megítélésénél elhanyagolni.

Igen káros hatást gyakorol minden olyan ígéret, amely akár a megszálló, akár a harcoló csapatoknál a közeli felváltás ígéretét csillogtatja meg. Ha az ember az itteni harchelyzetet és ellátási feladatokat, a tél közlekedési viszonyait, valamint a tavasz és a jövő nyár várható hadműveleti képét maga előtt megrajzolja, végrehajthatatlannak kell tartanunk minden olyan ígéretet, amely az egész kicserélésére vonatkozik...

vitéz Kovács ezredes

Korabeli filmhírek

A Kolozs megyei Jegenyei üdülőtelepen kéthetenkénti felváltással mintegy hatszáz erdélyi gyermek tölti a nyarat. Az üdülők, akik főképpen hadbavonultak és bányászok gyermekei, pihenésen kívül lelki nevelésben is részesülnek.

A háború ellenére is több száz munkással folyik a Dunántúlt Csallóközzel összekötő medvei híd építése. A Dunán és árterén keresztül vezető többrészes hidat, kocsi-, kerék-pár- és gyalogúttal látják el.

A 23 éves Fehérház Bajtársi Egyesület, amely 1919-ben eltávolította a kommunista kormányt és Magyarország újjáépítésében nagy szerepet játszott, kegyeletes ünnepélyt tartott a Vértanúk emlékművénél. A vértanúk emlékünnepélyén részt vett a hetvenedik születése napját ünneplő József királyi herceg, tábornagy is.

A margitszigeti Nemzeti Sportuszodában rendezték a 2. magyar-olasz hölgyúszó válogatott mérkőzést. A verseny Magyarország 47:27 arányú győzelmével végződött. 400 méteres gyorsúszás: első Novák Ilonka. A 100 méteres hátúszást ugyancsak Novák Ilonka nyerte.

Magyarország kormányzójának hitvese rádiószózatot intézett a magyar társadalomhoz, amelyben a katonáknak való téli holmi gyűjtésére szólította fel az ország lakosságát: Gondoljatok azokra, akik most ezer vagy kétezer kilométer távolságban arra kényszerülnek, hogy a legzordabb télben is hősi módon megállják a helyüket, mert ezt kívánja tőlük a nemzet érdeke és a keresztény világ védelme! Gondoljatok rájuk, akik mindennap szembenéznek a halállal, amely fegyverekből és az orosz síkság fagyos árnyékaiból leselkedik rájuk! Gondoljatok magyar hazánkra, amelynek biztonságát és területét most odakint kell megvédeni, hogy a győzelem ünnepén együtt örvendhessünk visszatérő katonáinkkal! Hazatérnek, mert most a szeretet meleg ruhájával védjük meg őket, az elemek viszontagságai ellen. Adjatok téli ruhát, a zord orosz tél elé néző katonatestvéreinknek! Mert csak az a nemzet remélhet boldogabb jövendőt, amely tettel, áldozattal, adakozással és önzetlenséggel is tud harcolni. Adjatok, hogy méltók legyünk hozzájuk, akik vérükkel váltják meg a magyar népet!

Az előrenyomulási és utánpótlási vonalakra támadó szovjet raták támadását légvédelmi gépágyú-ütegeink hárítják el.

A Don vidékén küzdő repülővadász-osztály parancsnoka bevetés előtt eligazítja a vadászszázadok parancsnokait. Ebben a vadászosztályban teljesít szolgálatot a kormányzóhelyettes úr is. A vett parancs értelmében a kormányzó-helyettes úr kiadja részletparancsait, és ezután elindulnak vadászrepülőink a feladatul kiadott szovjet harckocsik leküzdésére. Az elfoglalt Sztarij Oszkol felett visz el repülőink útja, az ellenség felé. A felderített célok felé érve merészen csapnak le vadászaink az ellenséges harckocsikra.

Dr. Major Ákos hadbíró százados

Alekszejevkában székelt a 2. magyar hadsereg parancsnoksága élén Jány Gusztáv vezérezredessel. Mi pedig onnan körülbelül hat-hét kilométer távolságban Ilovszkojéban voltunk. Ilovszkoje mellett körülbelül három kilométerre az erdő szélén települtek a legkeletebbi magyar repülőterek. Ott volt egy vadászhadosztály (helyesen: vadászosztály). Közel- és távol-felderítőosztály és egy bombázó osztály.

Fodor Gyula szakaszvezető

Közeledett augusztus 20-a. Úgy terjedt el a közhiedelemben, hogy augusztus 20-a után - akkor ugye már nyílt titok volt -, Horthy István haza fog jönni és valószínű az osztály is haza települ.

Dr. Major Ákos

Meg kell mondanom, hogy a kormányzó-helyettes odakint tartalékos főhadnagyként viselkedett. Amikor egyszer én főméltóságú urat mondtam neki, azt mondta, hogy: kérlek százados úr, én főhadnagy vagyok. Úgyhogy főméltóságú úrnak címezni, nem tűrte magát. Ezen a napon kellett volna bevonulni földi szolgálatra a hadsereg-parancsnokság-ra Jányhoz. Mégis ezen a napon még bevetésre indult.

Nemeslaki Zoltán őrmester

Azon a hajnalon, amikor indultunk, két géppár, azaz egy raj - mert akkor már négy gép volt egy raj -, készülődött a közeli repülőtéren, ahol a közel-felderítőgépek voltak tele-pülve. Onnan felveszünk egy gépet, amit kiviszünk - mit tudom én -, Korotojak környé-kére, a másik pedig valahova Voronyezs környékére megy felderíteni. Légi biztosításukat két-két gép fogja végezni. A megállapodás úgy szólt, hogy az első felderítő gép biztosítását Horthy István meg én fogom végezni. A másodikét pedig Bánlaky főhadnagy és Szentgyörgyi Dezső. Nem emlékszem pontosan, valamelyikünknek a gépe nem indult be és mivel időben voltunk, a kormányzó-helyettes átszólt a másik géppárnak, vegyék fel az első gépet, majd mi felvesszük a másodikat. Addig hátha beindul. Levegőt kellett hozatni, amivel az indítást végezték a gépen. Úgyhogy azok elstartoltak, föl is vették az első számú felderítőt, el is vitték. Mi is beindultunk, "lemotorpróbáztunk", elstartoltunk, volt egy külön megjelölt hely, ahol a géppuskákat kipróbáltuk, s körülbelül olyan 350-400 méter magasan fölé értünk a közel-felderítő reptérnek. Akkor startolt el a gép. A kormányzóhelyettes, hogy észrevegye a felderítőgép, egy kicsit megnyomta a gépét, alacsonyabbra ment, elég nagy sebességgel. Én a külső oldalon kísértem akkor és úgy éreztem, hogy túl szűk lesz ez a forduló, amibe belekezdett. Úgyhogy én följebb is emelkedtem, kicsit magasabbra, hogy elvesszen a sebességem, és úgy tudtam azt a szűk fordulót megcsinálni, kisebb sebességgel. Körülbelül száz méterrel magasabbra mentem és mikor újból beszűkítettem, hogy ne vele legyek párhuzamosan, akkor láttam, hogy a gép először balra, a forduló irányába bedőlt és átvágódott nagy gyorsasággal egy dugószerű figurába. Függőlegesen ment a gép. A magasság nem volt nagy, és ahogy kezdte kivenni a gépet, a reptér szélén volt egy út és ott mögötte egy horhos, ami körülbelül hatvan-nyolcvan méter magas lehetett, annak körülbelül a közepébe belerohant, belevágódott egy pillanat alatt, fölrobbant az üzemanyag.

Visszafordultam a reptérre, a gépet egymagam nem kísértem el. Jelentettem, hogy mi történt.

Fodor Gyula

Öt órakor hirtelen riadó az egész állománynak. Ásót, kapát, mindent, amit csak tudtunk fel a gépkocsira. Szaladjunk, mert Horthy lezuhant.

Nemeslaki Zoltán

Az esti órákban tudtak csak hozzáférkőzni a roncshoz, mert az égő gépet be kellett először takarni, hogy elaludjon. Este szedték ki a holttestet.

Dr. Major Ákos

Megállapítottuk, hogy ez valóban a kormányzó-helyettes volt. Csak torzó maradt, térdétől lefelé elégett az összezúzott lába, a nyakától fölfele hiányzott a feje. Elkezdtük a vizsgálatot műszaki vonalon a gép speciális szerelőivel és azután a szemtanúkkal. Minden kétséget kizáróan megállapítottuk, hogy a repülőn műszaki hiba történt. A balesetet műszaki okok idézték elő.

Kéri Kálmán vezérkari ezredes

Jön egy távirász és hoz nekem egy sürgönyt. Ez tartalmazza azt, hogy a kormányzóhelyettes lezuhant, halál... stb. Hát gondolom, hogy most ezt a miniszternek sürgősen jelenteni kell. Kinézek az ablakon és látom, éppen megindul a körmenet a vár udvaráról. Elhatározom, hogy a sürgönnyel majd lefutok, és amikor a körmenet elhalad a József főhercegi palota és a minisztérium között és a kormányzó már túl van a sarkon, odaszaladok a miniszteremhez, és odanyomom neki ezt a táviratot. Így is történik. Még kicsit figyelek és látom, hogy Bartha elolvassa és azután Keresztes-Fischerhez fordul. Hogy mit beszéltek, nem tudom. Együtt Kállay felé mennek. De akkor már látóhatáron kívül vannak. Csak később tudom meg Barta elbeszéléséből, Kállay azonnal dönt, hogy csak a körmenet befejezte után, amikor visszaérnek a palotába, akkor közlik Horthyval a sürgöny tartalmát. Ebben benne van Szombathelyi is, aki akkor már a vezérkar főnöke.

Tény, a palotába visszaérkezve sürgős kihallgatást kér Kállay, Szombathelyi és Bartha. A kormányzó nem tudja mire vélni. Azt mondja, nem, nincs erre idő, vagy hát, mi az. Mondják neki, sürgős nagyon. Végre közlik vele, mire a kormányzó összeroppan. Ki közli vele? Hát nem meri sem Kállay, sem Bartha. Hanem ráhagyják Szombathelyire. Miniszterem később elmondta, hogy őrá olyan mély benyomást gyakorolt az egész, hogy szóhoz se tudott jutni. Szombathelyi közölte, letérdelt és kezet csókolt a kormányzónak. Meghatottságában, úgy látszik. Na, de most már jönnek a hírek. A németek csináltak valamit a gépen, azért zuhant le. Horthy István előző este mulatott, részegen szállt fel a repülőgépre.

Fenyvesi Imre törzsőrmester

Erről annyit hallottunk akkor, hogy állítólag Horthy be volt rúgva, valami tiszti összejövetel, vagy mi volt az ő parancsnokságán.

Nemeslaki Zoltán

Előző este, illetve délután, mikor már kezdett sötétedni - úgyhogy bevetés nem lesz már, mivel hogy éjjel mi nem repülhettünk -, engem kértek meg, hogy menjek a sátrába, és kérdezzem meg, hogy felköszönthetjük-e, mivel hogy István-nap van. Azt mondta, hogy nagyon szépen köszöni a megemlékezést, de mivelhogy a család református, ők nem augusztus 20-án, hanem karácsonykor tartják a névnapot. Nem biztos, hogy addig itt marad, mert - hiszen kormányzó-helyettes volt - más elfoglaltsága is lesz, de nagyon szívesen fogja venni, hogyha akkor is felköszöntjük. Másnap reggel hajnalban, mikor mentünk, ő ült középen, a hátsó ülésen, a kocsiban, én tőle balra, a másik oldalt pedig a Bánlaky főhadnagy volt. Hogy úgy mondjam, még stikában se volt névnaptartás, én legalább is így tudom, illetve hát ezt tudom állítani.

Kéri Kálmán

A jelentések, amelyek befutnak a 2. hadsereg parancsnokságától, a részegséget megcáfolják. A németek szabotázsa szóba sem jön, nem is volt ott német ugyanis akkor.

Nemeslaki Zoltán

A repülőtéren nem volt német alakulat, úgyhogy szabotázst nem tartok valószínűnek.

Kéri Kálmán

A kormányzó fülébe jutnak ezek a hírek, és ezért Bartha parancsot kap arra, hogy egy abszolút tárgyilagos jelentést kérjen erről a dologról. Bartha ezt rám ruházta. Hát először is, nem voltam ott, hát ki az istencsudájától kapjak én tárgyilagos jelentést? És akkor jut eszembe, hogy a fiatal Horthy nem volt szívélyes viszonyban Csukás vezérkari ezredessel. Akkor még azt hiszem alezredes volt. Hát, ha valakitől tárgyilagosságot akarok, akkor leginkább a Csukástól kaphattam meg. Mert a Csukás, az nem fogja letagadni, ha ivott Horthy. Ugye? Hogyan is történik? Csukásnak fel kellett jönni titokban, vele jött egy "remosz" is, egy repülőműszaki ember. No, hát mond meg az igazat, hát mi volt? Mert hiszen te vagy a felelős, ha ivott. Mint ahogy te vagy a felelős, hogy fölszállt - fordulok hozzá.

Azt mondja, igaz, igen, én vagyok felelős, mert hiszen neki már nem lett volna szabad fölszállni. Huszadikával az ő vezénylése hozzám megszűnt, én tehát lényegében az ő parancsnoka csak 19-én 24 óráig voltam. A vacsorán nem igaz, hogy részegség lett volna. Azt mondja, felköszöntöttük őt egy pohárkával. Így Csukás! Mondom, akkor miért zuhant le? Azt feleli: te is nagyon jól tudod, hogy Héja-géppel 50 méter magasság előtt bedönteni nem lehet. Hát mikor tartotta ő ezt be? Ötven méteren alul bedöntött kelet felé és így lecsúszott. Nem zuhant, lecsúszott.

Dr. Major Ákos

A kormányzó-helyettes meghalt azért, mert a második hadseregnek az egyik legelitebb részét, a repülő dandárt ócskavasakkal felszerelve engedték ki harcolni a frontra.

Dr. Kovács Zoltán őrmester

Hallottuk, hogy az ifjú Horthy István az alekszejevkai repülőtéren lezuhant. Hát mindenkiben elég nagy megrökönyödést keltett... Különféle hírek voltak, vegyes kombinációk, hogy mi okozta a lezuhanást. Ez nem is érdekes, ezt akkor - hogy úgy mondjam - a pletykaéhesek eléggé kihasználták. Mi mindenesetre úgy értékeltük, ha Teleki Pál halála nem volt elég, a pisztoly elsütése nem volt elég hangos, ez talán egy kicsit felébreszti az arra illetékeseket. Nem ébresztette fel.

Péteri Ferenc főhadnagy

Az én halottaim általában kisemberek voltak, szegény földművesek, napszámosok, egy-két munkás. Az ő hozzátartozóiknak a hangja szólalt meg ezekben a levelekben.

"Igen tisztelt lelkész úr! Nagyon szépen megkérem, ne tessék haragudni, hogy soraimmal zavarom, de most már több levelet elküldtünk, és választ nem kaptunk. És nem bírunk belenyugodni, hogy a kedves gyermekemről nem tudunk semmit. Varga Lajos szakaszvezetőről van szó, aki 1942-ben halt meg, folyó hó 9-én, és fájó szívű édesanyja érdeklődik az elveszett fiáról. Már sokféleképpen hallottuk. Azt is mondták, hogy fogoly. És azt is, hogy a bal lábát lőtték el és mérgezésben halt meg. Nagyon megkérem a tekintetes urat, ha Isten hazasegíti, legyen szíves bővebben értesíteni bennünket, ha még viszsza tetszik emlékezni. Tessék elképzelni, hogy mennyire fáj, hogy el kellett veszíteni drága gyermekemet. Nem bírok belenyugodni. A férjem is ott halt meg '14-ben és hat apró családdal maradtam és képzelhető, hogyan neveltem őket apa nélkül.

Nincs se éjjelem, se nappalom. Nagyon fáj, mert még csak egy csomagot sem kapott meg, hiába kérte, milyen szívfájdalom között kellett neki meghalni. Mennyire fájhatott neki, hogy nem volt senkije sem utolsó órájában."

Fenyvesi Imre törzsőrmester

Az öcsém halálát részletesen elmesélte nekem egy félegyházi fiú, hogy ott előttük halt meg. Ahogy a vonalból kiugrottak a lövészárokból, 10-15 lépésen belül ő már elesett, haslövést kapott. Ezt abból állapították meg, hogy rángatózva vergődött, rángatta fel a lábát. Majd aztán egy kis idő múlva, egy aknaszilánk fúródott a tarkójába, abba halt bele.

Rumy Lajos ezredes

A doni frontra érve, augusztus 29-én első vonalba, a korotojaki hídfő előtt álló németek balszárnyára kerültem, komoly támadólagos harcba. Az volt a parancsom, hogy a Don-Potudany szegben levő ellenséges hídfőállást támadjam meg, tehermentesítsem a másnapra Korotojakra meginduló német támadást, hogy a hídfőt megszüntessék.

Azt a harceljárási módot alkalmaztam, amit már kiókumláltam magamnak. Vegyes összetételű rohamjárőrökkel indultam. Ezeknek a lángszórós, műszakiakkal megerősített járőröknek azt mondottam, vigyázzatok, köztetek vagyok, nézlek benneteket, hogy úgy viselkedjenek, hogy nézem őket. Elkezdtük a támadást, berohantunk az állásba, az orosz menekült, már-már majdnem kiürítettem a hídfőt, mikor eszembe jutott, hogy nekem nem szabad ki... elkergetni őket, magamra kell vonni erejüket. Hát ez valószínűleg sikerült is.

Kárpáthy Tibor őrnagy

Századparancsnok voltam, a kezem alatt huszonkét harckocsi. Ez 22 negyvenszer 40 milliméteres, tehát négy centiméteres löveget jelentett a toronyban. Amellett egy géppuskát és még a homlokülésben szintén egy géppuskát. Tehát, ez 22 ágyú és 42-44 géppuska. Ennek a hadrendnek a közepén állok. Tőlem jobbra és balra fele-fele, mondjuk olyan 4-500 méter kiterjedés, amit általában áttekint az ember. Hát, itt az esetek zömében olyan volt a terep, hogy az embernél magasabb volt - szotyolásnak hittük - a napraforgó, azután a kukorica, a búza. Nagyon szép magas volt Ukrajnában a búza is. Az ember beszáll a harckocsiba, aminek van egy ritmikus remegése, és azt a test átveszi, és ezen a ritmikus remegésen kívül is az ember fel van fokozva. A feladat révén. Én csak magamról tudok beszélni, de azt hiszem általánosítani lehet. Addig van az emberben szorongás, amíg a feladatát nem látja tisztán, amíg bizonytalanság uralkodik. Mi lesz a feladatom, hol lesz..., mit látok... Amikor aztán beszáll az ember a kocsiba, és azt a kis remegést átveszi, és felhangzik, hogy indulj, akkor megszűnik mindenféle szorongás és az embernek nincs más gondolata, minthogy ezt a huszonkét harckocsimat lehetőleg egyben oda bevigyem, arra az erdőszegélyre, vagy arra a megadott célra.

És most, tessék hozzáképzelni, hogy tüzet vezénylek. A parancsnoknak szintén a löveget kell kezelni... Én nem sokszor sütöttem el a löveget, mert a vezetés volt a feladatom, ugyebár. Negyven géppuskának adom a parancsot, na, most tüzeljetek. Megadva persze - ez a vezetés -, hogy ki hova, merre lőjön. Ez olyan biztonságérzetet ad az embernek, hogy megszűnik a szorongás.

Dr. Magass Miklós tartalékos főhadnagy

Az én feladatom lett volna a halottakat, az elesetteket összeszedni, eltemetni, azonossági jegyüket leszedni, azt anyakönyvezni. Voltak ott külön tábori anyakönyvek.

Péteri Ferenc

A személyazonosság megállapításánál a leglényegesebb az úgynevezett azonossági jegy, bakanyelven a dögcédula volt.

Dr. Kovács Zoltán

Legtöbben zsebben hordták, vagy nem hordták. Nagyon sokszor nem lehetett azonosítani, hogy ki a halott. A családtagok meg itthon reménykedtek, bizakodtak ugye, és talán még évek múlva is arra gondoltak, hogy hátha hadifogságban van, hátha még mindig él valahol. Ilyen esetekben nem volt mód semmifajta értesítésre.

Dr. Magass Miklós

Volt egy cédulánk, amivel értesíteni kellett az otthoniakat. Az volt a szövege, hogy az illető a szovjet ellen vívott keresztes háborúban elesett. Hát én ezt nem tartottam keresztes háborúnak, és soha nem küldtem ki egyet se, senkinek. Hanem egészen mást: katonai szolgálata közben hősi halált halt - ezt küldtem ki mindenkinek. Az ezredes úr ismételten mondta, hogy minden halott, akit eltemetsz, egy magyar családnak a tragédiája. Segítségemre volt egy hozzám beosztott munkásszázad, zsidó munkásszázad, a 105/3. Kiváló emberek voltak, jórészt orvosok, helytállóak, hősiesen viselkedtek. Nem volt könynyű kimenni a vonalak elé, ugye legtöbbször ott hevertek a halottak. A támadást a legtöbbször visszaverték, és ha nem sikerült előre menni, akkor beástuk magunkat, a halottak viszont ott maradtak a vonal előtt.

Dr. Futaki Gergely főhadnagy

A terület egy rozsföld volt eredetileg, amit nem arattak le. Ebben a rozsföldben még napok múlva is találtunk halottakat. A sebesültszállítók amennyire tudták, összeszedték.

Fazekas György munkaszolgálatos

Egy szép napon jó néhányunkat különválasztottak és elvittek temetőcsapatba. Azon a területen mentünk előre, amit fel kellett adniok a szovjet ellentámadásnál, amelyik Uriv felé hatolt előre. Nagyon sok holttest volt. Már hetek óta.

A következő utasítást kaptuk: halottakat összeszedni, ami náluk van érték begyűjteni, főleg a konzerveket, de minden egyebet is, fegyvert, értéket. Azon kívül bakancsot, zubbonyt, köpenyt levenni róluk. Ezeket az értékeket az egyik szekérsorra rakni, a hullákat a másik szekérsorra.

A csapatunk egy része már ásta a sírokat, odavisszük a halottakat. És a koporsók? - kérdeztük. Hát koporsó az nincs. A kincstár kirabolta a hullákat úgy, hogy levette a ba-kancsukat, a zubbonyukat, a köpenyüket. Mi kiraboltuk úgy, hogy ha találtunk kenyeret vagy konzervet, azt megzabáltuk. Szurony volt ott elég. Úgyhogy felbontani egy pillanat volt. Állandóan dühöngtek, hogy konzervet miért nem hoztunk. Mondtuk, biztos volt annyi eszük, hogy támadás előtt megették. Arról mélyen hallgattunk, hogy azt mi loptuk el. Így társas viszonyban a magyar királyi honvéd kincstárral hullarablók is lettünk.

Ez néhány napig tartott. Csúnya volt az utolsó nap, elkezdtek aknázni bennünket. A katonazenészek, akik ott felügyeltek ránk, beszaladtak a házba, azt mondták, hogy nem kell mély sírt ásni. Hát mély sírról szó sem volt. De legalább 60-70 centire le akartunk ásni, hogy egy kóbor kutya ki ne kaparja a halottakat. De ezeknek az is mély volt. Elég, hogy csak egy kis földet rá. Ezen a helyen, egy mezőn temettünk el vagy 120-130 honvédet. Nadrágban, ingujjban, földbe. Egy darab papírt nem adtak, hogy rátegyük. Nekünk meg nem volt.

Dr. Magass Miklós

Volt olyan "bujkáló" halott, akit sose találtunk meg. Nappal láttuk, ahogy kidugtuk a fejünket, de éjjel nem találtuk meg. Aztán a végén már félig feloszlóban találtuk meg szegény bajtársat.

Bertalan Sándor tartalékos zászlós

Az augusztusi harcok nyomai mindenütt látszottak. Borzalmas, hogy ott mennyi magyar és mennyi német veszett el. Azt hiszem az andrejevkai temetőben - igen, körülbelül ott voltak eltemetve -, összesen 15 ezer ember.

Dr. Magass Miklós

Temetőket "rendeztünk már be" akkor, két komoly temetőm volt. Ternovojéban és Boldirevkán és bizony szaporodtak, egyre szaporodtak a sírok.

Károly János honvéd

A munkaszolgálatos zsidók ásták, mikor kész volt egy gödör, belehányták a halottat, lemeszelték, aztán ástak tovább. Lett egy olyan 800 szögölnyi temető. Amikor eljöttünk onnan, biztos volt annyi. Rengeteg halott volt, rengeteg.

Péteri Ferenc

Az első halottainkat még koporsóban temettük. A környező kerítéseket, roncs épületeket bontották szét az asztalosaink és abból készítettek hevenyészett koporsót. Mikor ez az anyag elfogyott, akkor már csak vesszőből fontak koporsókat, de a halottak számának gyarapodásakor már nem volt sem idő, sem elegendő emberi erő bárminemű koporsónak az előteremtésére. Így bizony később a katonákat már úgy temettük el, ahogyan meghaltak a kórházi ágyon, az egyszerű fehérneműben. Amikor lebocsátottuk a koporsót a sírba, ha volt kivel, a következő éneket énekeltük: a református énekes könyv 237. énekének 7. versét.

"Végső áldást mondj hazádra, mely távolról int feléd,
Égi honnak a határa van már hozzád közelébb.
Édes érzés miért fog el, melytől olvad szív, kebel,
Sion, minden másképp lesz ott, el fog tűnni nagy sírásod."

Dr. Magass Miklós

Parancsot kaptam, jön a vezérőrnagy úr szemlére. A munkásszázaddal kivonultam helyrehozni a temetőt. Azt már csak utólag műhelytitokként vallom be, hogy elvágólag egyenesek voltak a sírok, de a halott nem ott volt, hanem négy-öt méterrel arrébb. Csak a sírdombokat igazítottuk ki, hogy katonás rendben legyenek, szegényeknek úgyis olyan mindegy, ugye? Megdicsértek, hogy ilyen szép temetőt ők még nem láttak. Tolmácsoltam is az egyik hozzánk beosztott munkaszolgálatosnak, aki azt hiszem, otthon is valami ilyesfélével foglalkozott. Úgy emlékszem bajai fiú volt, Marksteidnek hívták, nagyon derék, nagyon helyes, bátor, ötletes gyerek volt. Azt mondta; főhadnagy úr, olyan rend lesz itt! Aztán meg is lett a sírok rendje.

Dr. Kovács Zoltán

Augusztus 30-án az történt velünk, amire már elég régen vártunk és számítottunk; valóban Budapestre irányították a szállítmányt. A vonatunk elindult Pest felé. Lembergben álltunk egy darabig, a szomszéd sínpáron vesztegelt egy 25 marhavagonból álló vonat, amiben fiatal zsidógyerekek voltak, akik az arcukat a rácshoz szorítva siránkozó hangon: Wasser, Wasser kiabálással hívták fel a figyelmet magukra és kérték a segítségünket. Ott, egy pályaudvaron szolgálatot teljesítőtől hallottuk, hogy ezeket Rava-Russzkajába viszik, és nagyon szemléletesen mutatta, hogy az elkövetkezőkben mi lesz a sorsuk.

Szeptember 2-án, sok ígérgetés után végre Budapestre hoztunk egy szállítmány beteget. Én is kellő örömmel, de anyám persze még jobban várta a találkozást. Félretette nekem a Magyar Nemzet megjelent számait, hogy tájékozódjak az itthoni eseményekről. A Magyar Nemzet színvonalas újság volt, sokkal inkább, mint akármelyik másik. Tombor Jenő haditudósításaiban halványan lehetett érzékelni, hogy a németek szénája nem áll olyan jól, mint ahogy általában a hivatalos haditudósítások közölték. Meg voltam döbbenve, akikkel összejöttem, mennyire távol érzik maguktól a háborút és mennyire érdektelenek. Mintha nem is a mi ügyünk lenne. Akinek volt kinn hozzátartozója, az természetesen másképp látta, de hát a pesti alakulatok közül kevés volt. A zalai, somogyi, Vas megyei családok biztos, hogy másképp aggódtak, de itt nálunk a hivatalos háborúcsinálók megnyilatkozásai, búcsúztatásai, vagy az elegáns Pullman-kórházvonatok érkezésénél való tevékenységen kívül, az emberek távol éltek ettől az egész háborútól. Amiben az igazság annyi volt, hogy nem a mi háborúnk volt.

Rumy Lajos

Megérkeztem Kolbinóba, ahol a hadosztály-parancsnokság volt. Jó, hogy jöttél, most adjuk ki a támadási parancsot. Milyen támadási parancsot? Majd meg fogod hallani. Csodálkozva mentem a parancsadáshoz. Mesélnek, amiből egy hangot sem értek. Akkor felálltam. De kérem, én ebből egy szót sem értek, amit itt beszélnek. Ja, azt mondja Grassy, te nem voltál itt. Mi már napok óta gyakoroljuk terepasztalon, terepen stb. Hát, mondom, akkor kérem részletesen tájékoztatni engem, hogy miről is van szó.

Arról van szó, hogy hetedikén hajnali indulással, körülbelül egy 25-30 kilométeres út után még aznap délután kimenni az Urivvel szemben lévő ellenséges vonalunkhoz. Ott készenléti állásba helyezkedve másnap, nyolcadikán hajnalban megindul egy támadás Uriv vissza... elfoglalására. Uriv az uriv-sztorozsevojei hídfőállásnak a déli legerősebb pillére volt. Hónapok óta tartott a harc. Kifogásomat, hogy ezt lehetetlen megtámadni, ez nem találkozó harc, Grassy nem fogadta el, hanem úgy intézkedett, mint mondjuk tíz vagy tizenöt évvel azelőtt egy támadáshoz intézkedtünk. Ezt a támadási, parancsolási módszert sem találtam helyesnek, és azt mondtam, a főpillért ezzel az egy kombattáns és ezzel az újonnan képzett zászlóaljjal, minden tartalék nélkül, hogy foglaljam el? Kérem a hadosztálytartalékot, azt a bizonyos Király-féle zászlóaljat nekem alárendelni. Grassy azonban erről hallani sem akart. Erre azt kérem, hogy engedje meg, és adjon lehetőséget, hogy egy megerősített századot előrevessek, színlelt támadást hajtok végre, hogy beletekinthessek az ellenség tűzrendszerébe, hogy kit kell megtámadni, kit kell lefognom tűzzel stb. Azt mondja, eláruljuk magunkat, ezt nem lehet megcsinálni.

Ilyen körülmények között kaptam a hadosztályparancsnoktól egy olyan rendelkezést, hogy másnap hajnali indulással, azokkal a parancsnokokkal, akikkel majd nekem intéz-kedni kell az ő parancsa alapján, vigyem előre a csapatot, menjek előre a küzdők vonalába. Ott meg keressek felvilágosítást az ellenség tűzrendszerére vonatkozólag, a csapatot az esti órákban vezessék oda fel, addig jelöljem meg a készenléti helyeket, és a parancsnokok vezessék a csapatot a készenléti helyre, ahol majd másnap, nyolcadikán hajnalban megindul a támadásunk.

Kállay Ferenc főhadnagy

Átvittek bennünket ebből az egész könnyűnek gondolt vonalrészből az urivi vonalba, ott az egész ezredet összevonták, és onnan indultak be a parancs szerint az alakulatok a kijelölt helyeikre.

Nád, nem is nád, hanem fűzfavesszőkből fontak pajzsszerű valamit, ami mintha kosárfenék lett volna, hogy ha iszapos, vagy sásos, vagy réti talajra lépnénk, legyen min megkapaszkodni. Az egész társaság úgy nézett ki, mintha egy indián csapat indult volna harcba. Fegyverzetük mellett vitték még ezeket a fűzfavesszőkből font tákolmányokat is. Nagy volt az elszántságunk, majd mi ki fogjuk igazítani a vonalat, de bizony, igen-igen szomorúan végződött ez az első bevetésünk, mert kilencedikén ott valóságos vértócsa volt.

Rumy Lajos

Kiadtam a készlet felvételére a parancsot, majd a támadás végrehajtására. A támadást régi fogalmak szerinti módszerrel, harceljárással kellett végrehajtani. Az volt a terv, hogy egy ötszáz méter széles sávban előretörök, behatolok az ellenség állásába, Urivon átha-ladok és az Urivtól keletre lévő magaslatokat birtokba veszem az első küzdő zászlóaljammal, a mögötte lévő küzdő zászlóaljjal pedig Uriv községet. Akkor az jobbra fordul, s a templomos magaslatot jobbra veszi birtokba az a szerencsétlen, beteg zászlóalj. Így adtam ki a parancsot a készenlét helyére.

Brunner László alezredes

Uriv előtt vettem készenléti állást, tőlem balra volt a Szávics Sanyi alezredes és jobbra volt a Király Lajos. Nyolcadikán lett volna a nagy támadás. De azt mondta a Grassy Jóska, hogy uraim, hátha az orosz hírül vette a támadási időpontot és ellenintézkedéseket tesz, egy nappal eltoljuk a támadást reggel fél hatra.

Varga István szakaszvezető

Szeptember nyolcadikán lett volna a támadásunk, de óriási esőt kaptunk, cefet nagy esőt. Na, ezt aztán le is tárgyalták ugye a tisztek, hogy majd akkor másik napra húzódik el a támadás.

Rumy Lajos

Megeredt az eső, úgyhogy a támadást egy nappal elhalasztották.

Dr. Magass Miklós

A szállásmestertől lőszert kellett volna vételeznem, de éppen kacsavadászaton volt, és a hivatalos órák után nem állt a harcosok rendelkezésére. Jellemző.

Brunner László

Éjszaka, még a világosság beállta előtt végigjártam az arcvonalat. Cél volt a Donnak az innenső partját elérni. A tőlem balra lévő zászlóalj is ezt kapta, a tőlem jobbra levő zászlóalj is ezt kapta feladatul. Látom, hogy a lövészszázadok jól vannak elhelyezkedve. Egynek kellett az irányt tartani, az urivi templomtornyot. A többinek pedig csatlakozni kellett hozzá. Jobb oldalon a géppuskás század zöme, a később hősi halott Ambrus Béla vezetésével. Ambrus Béla a horhosok mögött helyezte el a géppuskáit. Mondom, Béluskám, az Isten áldjon meg, hát megőrültél te? Hogy viszed a horhoson keresztül ezt a hat géppuskát? Mert kettőt máshova osztottam be. Egy géppuska ötven kiló legalább. Állvány nélkül, állvánnyal együtt meg hetven-nyolcvan. Hebegett valamit. Hogy végrehajtotta-e az óhajomat, a parancsomat, azt nem bírtam ellenőrizni, mert kivilágosodott.

Dr. Futaki Gergely

A támadás reggel négy órakor kezdődött egy rendkívül erős pergőtűzzel. Emlékszem, fedezékekben voltunk, az idegrendszert is fölborzoló, de ugyanakkor felajzó állapot vett erőt rajtunk. Minden mozgott a fedezékben, legalábbis úgy éreztük, a föld, a gerendák és miegyéb. Száz - tudomásom szerint -, száz-néhány löveg össztüzét irányították a hídfőállásra, előzőleg bombázógépeket is küldtek, úgy nézett ki, hogy az ellenállást ezzel meg-törték.

Rumy Lajos

Tüzérségi előkészület után megindult a támadás. A parancsomban, de szóban is figyelmeztettem a csapatomat az irány betartására. Volt egy póznás út, amely levezetett Urivba. Ha valaki a póznás utat vette irányszabottnak, azzal azt érte el, hogy az ellenség oldalazó tűzébe jut és megsemmisül. Tehát az irányomat úgy szabtam meg, hogy fedve tudjanak előretörni, oldalazó tűzbe ne juthassanak. Erre nyomatékosan a parancsomban is felhívtam a figyelmet.

Brunner László

Megindult a támadás. Nem láttunk senkit, semmit, még a Dont se láttuk, Urivnél voltam, két és fél kilométerre körülbelül. De, hát előttem volt a templomtorony. Boldirevka volt a másik falu, azt is nekem kellett volna elfoglalni.

Varga István

Egyszer azt mondja a százados úr: támadás fiúk! Előre! Ki a gödörből, aztán nyomás! Én a százados úr után, mert ezt mondta, hogy én legyek a háta mögött, előttem ő is be volt ásva. A térképtáska a nyakában, azt mondja: Varga fiam, mindig engemet kövessen! Követtem is. De amazok is követtek ám azért. Nehogy azt gondoljuk, hogy az csak palacsintával dobált. Cefetül ám, aknával. Mint a marhája, hol lebukott az ember, hol előre, de menni kellett, nem volt mellébeszélés. Beszaladtunk ék alakba. Azt mondta Till Géza százados, hogy: fiúk, most mán úgyis vágóhídon vagyunk. Vagy harcolunk, vagy megdöglünk. Jól van, mondom, akkor megdöglünk.

Károly János

A második lövéssel kilőtték a rádiósunkat. Egy nagyon jó barátom, ennek a Varga Pistának a sógora, Kaczur Mihály, az volt ott. Az akna szétvágta kilós darabokra. Ez volt a kezdés mindjárt.

Hatalmas rozstábla volt előttünk, azon nappal köllött végig mennünk. Borzasztó volt, nem volt semmiféle fedezék. Csak az a hatalmas rozstábla. Hát mit csinált az ember, egy kis gödröt, hogy el tudjon húzódni. Négy-öt kilométer is volt a tiszta terület, amin át kellett menni. Rengeteg sebesült, halott lett.

Rumy Lajos

Óriási ellenhatás, hárító tűz. Szinte elképzelhetetlen, hogy mily erős volt. A Brunner-féle zászlóalj, tehát a félegyházai, a 37/3-as betört a községbe, szuronyharc fejlődött ki, abban a világban szuronyharc... Átküzdötték magukat, áthaladtak Urivon, följutottak azokra a magaslatokra, amely nekem volt a támadási cél.

Varga István

Erről is vetettek az oroszok, szemből is. Beékelésben voltunk, felcsúsztunk, oszt kezdett a lőszerutánpótlás fogyni. Elment a hírvivő. Dinnyés Gyurka, még máma se láttam, elveszett. Hát lőttek, ugye, agyonlőtték valahol... Volt egy írnok, az meg pesti gyerek volt, üvegtechnikus szakaszvezető, Molnár Sándor. Ezt küldte át a százados. Fiam, menjen át és mondja meg a Kovács hadnagynak, hogy a vonalunkban foglaljon tűzelőállást.

Elment szegény Sanyi, az sem jött vissza. Higgyék el, az sem. Volt egy nagy vadkörtefa, én ott voltam tüzelőállásban, a géppuska be volt állítva, a körtefához dugtam a fejemet, mert azért eléggé porolt ott körülöttem a golyó. Egyszer azt mondja nekem a százados: Varga fiam, azonnal vonuljon hátra. Mondjam a főhadnagynak, vagy a hadnagy úrnak, hogy a vonalában foglaljon tüzelőállást. Képzeljék el, hogy olyan picike kis hely volt, hogyha megfordult az ember, mindig potyogott ott valami, mint az eper. Az anyjába is, de hát csak meg kellett oldanom a kérdést. Hirtelen megfordultam és le-föl kúszva mentem Uriv faluig. Itt azt mondják, csak felét foglaltuk ám el!

Elmentem hátra. Nem találom a főhadnagy urat vagy a hadnagy urat sehun se. Nem is nagyon mertem szédelegni, mert lőttek ám, meghúzódtam a fal mellett. Egyszer csak találkozom Juhász Dóra Balázzsal, ő volt a hírvivője annak a másik szakasz parancsnokának. Vállán két rekesz lőszer, ami azt jelenti, hogy a hevederben kétszázötven tölténye van, tehát két heveder, ötszáz töltény van a két rekeszben.

Mondom, hol van a fő... vagy a hadnagy úr? Ő sem tudja, elmaradt. A támadásban lemaradt, aztán ezzel a lőszerrel szédeleg ott, mint egy birka.

Volt géppuska... Eléggé ismertem a géppuskának minden szeszélyét, mondom, ezt a két rekesz lőszert kipucítom már ebből, hogy ne cipeljük. Ott volt egy búzatábla, szaladtak a gyerekek, nem a mieink. A tarlót kezdtem el úgy pötyögtetni, hogy körülbelül mikor odaérek, vízszintbe veszem akkor a gyerekeket. Ellőttem, mentünk föl. Jelentkeztem a százados úrnál, hogy nem találtam a főhadnagyot.

A mi repülőgépeink meg megint jöttek. Sárga, négyszögletű ruhát köllött az embernek így elébe teríteni, akkor fölül a repülőgép megállapította, hogy ez a magyar, ez saját csapat.

Pontosan belevert, az anyjába az Istent. Minket ütött, a mi repülőgépünk.

Dr. Magass Miklós

Szemünk előtt zajlik a légi csata, egy orosz gép éppen égve zuhan felénk. A járművek vágtában mennek el mellettünk, Boldirevkába érve kibontakozik az igazi front képe. Szörnyű látvány.

Sebesültek százai az utca porában, az egészségügyi oszlop orvosai kimerülten támolyognak. Egyszerre százan is kiabálják a nevüket. A katonáink véresen, bekötözve, megcsonkolva nyöszörögnek. Mennél tovább megyünk, annál aggasztóbb a kép. Sebesültek, szétlőtt kocsik, döglött lovak szerteszét. A segélyhelyen találkoztunk a hetes lelkészekkel és Szabolccsal is, aki a mi vezető orvosunk volt. Nyakig munkában vannak, rengeteg a sebesült. Egy közeli fedezékben húzódunk meg, mert irtózatos légitámadás kezdődik.

Nekem parancsokat kell az ezredes úrhoz eljuttatnom. Szabolccsal megyünk az ezredparancsnok harcálláspontjára. Ez az első vonalban van, a kép itt is lehangoló. Mindenütt sebesültek, aggódó, remegő emberek. Közben egy-egy lövedék csapódik be, vagy süvít el mellettem. Egyszer csak érzem, hogy az arcom véres, egy szilánk vágta át a sapkámon keresztül.

Megbotlok a halottakban vagy a jajgató sebesültekben. Egyik-másik arra kér, hogy lőjem le. Egyiknek a lába egészen le volt metszve, akna vágta le és az egyik kézfeje is hiányzott. Egy véres csonk volt, a derékszíjával megkötöttem a lábát, hogy ne vérezzen el. Ezzel a fiúval aztán találkoztam decemberben, karácsony előtt, azt hiszem. Oda is mentem hozzá, hát megismersz még? Azt mondja, hogy meg. Emlékszel rá, hogy mire kértél? Emlékszem rá. Azt mondja, meg is veri az Isten, hogy nem tette meg. Ez nagyon megdöbbentett, hogy megver az Isten, hogy nem lőttem őt agyon... Borzalmas volt, az egyik keze hiányzott, le volt már csonkolva az egyik lába és a felfekvéstől, vérkeringési zavaroktól az egész háta csupa seb volt. Mikor onnan megnyomtak bennünket, akkor ezeket kitették a hóba, megfagytak. Ez volt az ő sorsa is.

Brunner László

Nagy veszteségeink voltak. Harminc tiszt közül kilencen maradtunk estére. Halott is volt közöttük, de a zöme sebesült. Felgyógyultak. Eljött az este. Éjszaka nem lehet támadni, csak hajnalban megint. Nem bírtunk tovább menni. Jelentettem Rumy Lajosnak, talán kis vázlatot is küldtem neki. Másnap reggel aztán eljött, de hát el kellett fogadni, hogy kíméltem az embereimet. Ott aztán kezdtük beásni magunkat éjszakára.

Rumy Lajos

A Seregélyi-féle zászlóaljnak Urivban kellett jobbra fordulni, hogy a templomos magaslatot birtokba vegye. Szomorú dolog, hogy a parancsnok nem ment a csapatával. Nem akarok róla többet mondani. A következménye az lett, hogy a csapat eltévesztette az irányt, a póznás út vonzóereje elhúzta, oldalazó tűzbe került és megtizedelve érkezett csak Urivba, rendezetlen állapotban és a parancsomat, hogy még aznap elérjük a templomos magaslatot, csak másnap tudta alakulataival elérni. Föl is jutottak a templomos magaslatra, amikor oldaltámadást kaptak.

Varga István

Szaladtam lefelé Urivnál, a fal mellett magyar gyerekek jöttek fölfele, mieink. Erről géppisztolyos sorozatot kaptak, mind lelőtték az ablakból. Megijedtem. Rögtön levágtam magam az ablak alá, ahonnan láttam a tüzet ki-kilőni. Veszem a német tojás kézigránátot, kirántom. Rádobtam az ablakra. De mindig arra gondoltam, hogy valami nem stimmel. A ház sarkához ugrottam pisztollyal. Kettő elpusztult, egy ruszki kiugrott az ajtón. Találkozott velem a sarkon. Mondom, igyi szudá, hol a puskád, igyi szudá! Föltartotta a kezét, őnála géppisztoly volt, de elejtette, mert én hamarabb kinyújtottam a pisztolyt, mint ahogy ő gondolta.

Mondom, ide figyelj pajtás, én nem bíbelődök veled, nem bántalak, bizony Isten, te is csak az anyádnak a kölyke vagy, így mondtam, hanem adok egy pofont. De a puskát elvettem. El ám! El, aztán menj a francba! Mehetsz, amerre akarsz!

Dr. Futaki Gergely

Volt bizonyos előrehaladás, talán egy-két kilométeres, és a hídfőállás egy részét el is foglalták azok az egységek, amik elöl voltak, de a támadás megakadt a délutáni időpontig.

Dr. Magass Miklós

Először akna, majd géppuska tüzet kapok. Hiába minden, vissza kell mennem. Futólépésben megyek hátra. Jobbra-balra csapódnak a lövedékek. Egy gyűrűs kútnál mellém vág le egy akna, szerencsére nem robban fel. Most látom csak, hogy a jobbszárnyunkat támadták az oroszok. Szörnyű tüzet kaptunk, a négyes vonal meginog. Fejvesztetten menekülnek az emberek. Parancsnokunk egy Király nevű őrnagy. Szerencsére éppen itt van Kállay Feri és Benyő Matyi is. A segélyhelyen túl pisztollyal és korbáccsal hajtják vissza az embereket. A sebesültek özönlenek hátra. Parancsot hoznak számomra az ezredes úrtól, aki át meri lépni a reteszzárat, agyon kell lőni. Hol a segélyhelyen, hol az úton vagyok. Úgy látszik sikerül megállítani a vonalat.

A németek is menekülnek, az oláhok a földön fetrengenek és sírnak. Ilyen gyáván viselkednek. Egy akna éppen előttem vág szét egy Pop nevű román honvédet.

Varga István

Marhára belőttek az oroszok, piszkosul. Minden mozgást láttak. Onnan felülről. A géppuska tüzelőállásban le volt rögzítve. Körözött, pásztázósan tudtuk beállítani, itt be nem jöhet még a hétszentség sem, míg agyon nem vágatnak minket hátulról. Lőttünk. Ezek kiszemeltek valahogy. Oszt elkezdtek aknával piszkálgatni.

Kállay Ferenc

Nekem az volt a parancsom, hogy menjek negyven kocsival lőszert vételezni. Hajnaltól késő délutánig tartott, amíg különféle helyeken összeszedtem a parancsban leírt lőszermennyiségeket, mert egyik helyről a másikra küldöztek. Itt ez nincs, ott amaz nincs. Hát bizony már bukott le a nap, amikor a negyven kocsimmal zötyögtem ki az urivi vonal felé. Nem törődve a visszavonulókkal, én mentem be az urivi vonalba. Be is értünk. Óriási káosz volt. Jöttek vissza az emberek. Tisztek, altisztek, sőt azt hiszem a soproniaknak az alezredese. Éppen Magass Miklóssal találkoztam, ő is igyekezett föltartóztatni a visszavonulókat. Ketten, Miklós barátommal megszólítottuk az alezredes urat, hogy mi van alezredes úr? Szinte sírva mesélte el, hogy idegileg teljesen kivan. Mondtuk, itt a lőszer, tessék visszajönni, és visszakényszerítettük.

Rumy Lajos

Hiába kértem a hadosztálytartalékot nekem alárendelni, amivel ezt az ellentámadást elháríthattam volna és a templomos magaslat a birtokomban maradt volna. Az ellenséges támadás lesodorta a zászlóaljat és a templomos magaslat, tehát Urivnak ez a jobboldali része az ellenség kezében maradt.

Dr. Futaki Gergely

Bekerített bennünket egy szovjet ellentámadó egység. Lehetett nyolcszáz vagy ezer fő. Ehhez ismerni kell a szovjet terepviszonyokat. Rendkívül érdekes, nálunk nem található keskeny, hosszú, kanyargós mélyedések vannak, néha 8-10 méter széles, néha ennél keskenyebb. Horhosoknak neveztük és ebbe észrevétlenül előrejött ez a bizonyos alakulat, amelyik a törzsünket bekerítette. Az adott helyzetben, nyilvánvaló nem hősiességből, inkább az embernek az ösztönös önvédelméből egy védő állást próbáltam ott hirtelen megszervezni, különféle törzsbeli alakulatoknak a felhasználásával, úgynevezett sündisznóállást. Tüzérségi támogatással az árkász századunk parancsnokának adtam parancsot az ellentámadás megindítására. Az ellentámadás sikerült, a betörő szovjet egység nagyobbik része megadta magát és fogságba került. Hát ebből a szorításból akkor kikerültünk. Ennek a támadásnak a kapcsán összesen hatszáz halottról és sebesültről tudok. Ezeknek egy része sajnos súlyos volt, csonkolt kéz- és lábsebesülés. A sebesülteket egy nagyobb orosz házban helyezték el, meglátogattam őket. Szörnyű látvány volt. Az egyikre emlékszem, azért könyörgött, hogy lőjék agyon.

Dr. Magass Miklós

Egy honvédet hoztak, bekötözték. Láttam, hogy ennek vége, el fog vérezni, mert a belei lógtak ki. Kiskunhalasi volt. Odamentem, bajtárs, van-e valami kívánságod? Én meghalok feleli, de mi lesz a három árvámmal? Mi lesz a feleségemmel? Mondom, nézd bajtárs, az állam majd gondoskodik róluk. Azt mondja, tudom mit jelent az, én is hadiárva voltam, tudom mit jelent az állami gondoskodás. És ez volt az utolsó szava: szegénykék, és aztán meghalt.

Dr. Sándor János tartalékos zászlós

Volt huszonkét hasi műtétünk. Ebből aztán persze, ilyen körülmények között nem maradt meg egy se. Mert ez a döglöttló-patkolás. A többinél főleg végtagsérülések, hátsérülések voltak. Nagyon sok géppisztoly sérülés volt, ami a háton stuccolt végig, azután az ülepüknél, comboknál stb. Ezekből megmaradtak.

De teljesen eredménytelenek voltak a támadások. Elfoglaltak egy kis darab részt, ami belekerült 200-500 emberbe. Aztán másnap vissza kellett adni, nem értek vele semmit. Szóval nem sikerült ezt a hídfőt felszámolni. Próbálták a németek is, de nem sikerült közös erővel sem.

Kárpáthy Tibor

A 168. német hadosztály rajonjában voltunk, akkor már erősen leharcolva úgyhogy az ezredből összesen negyven valamennyi harckocsit tudtunk kompletté tenni, már zászlóaljerőbe, és a parancsnokságát én kaptam aztán meg. A századomnak "Csigavér" fedőnevet választottam és a "Csigavér egy" volt az első, a "Csigavér kettő" a második, a "Csigavér három" a harmadik, "Csigavér négy" a negyedik szakasz. Tehát azt mondtam, hogy "Csigavér három" a "Csigavér egy" előtt van jóval, vagy "Csigavér egy" fogjál vissza, várd meg a "Csigavér kettőt. Ezt így kell tenni, hogy az ember lehetőleg egyszerre, egy időben, a legnagyobb erővel jusson célba.

Éjjel az orosz betört, visszanyomta a németeket. Nagy kavarodás támadt. Hajnalban azt az utasítást kaptam, hogy tisztázzam a helyzetet. Ez annyit jelent, hogy állítsd helyre az eredeti helyzetet. A feladatot végre is hajtottuk, visszahelyeztük ezt a német zászlóaljat az eredeti állásába.

A lövészek lemaradtak, úgyhogy mi beérkeztünk az orosz állások közé gyalogság nélkül. Itt-ott még ellenállás mutatkozott, úgyhogy a derék páncélosok kiszálltak a harckocsiból és kézigránáttal, még ott ahol kellett, ugyebár "tisztázták a helyzetet", ahogy mondani szokták.

Nekem jutott az a feladat, hogy mint második lépcső a balszárnyon biztosítsam a támadást az uzicsiai erdő felől. Erre kaptam egy fegyvertényleírást a hadseregparancsnokság-tól, amelyik azt mondja, hogy "vitéz Kárpáthy Tibor százados 42. évi IX. hó 12-én nyolc órakor támadásra lendülő harckocsi ezred, második lépcsőjének tüzét fölényes nyugalommal vezetve egy ellenséges karcközi támadást leküzdött és a 187... 10-ből hét pont, háton levő tüzér és páncélos ágyuk lefogását a betörés lehetővé tette". Igen, hát benne van, kiszálltunk a harckocsiból és gyalogharcot is vívtunk.

Brunner László

Nem sikerült a támadásunk, elég az hozzá, le is álltunk.

Kállay Ferenc

A támadás elég csúfosan végződött, nemhogy kiigazítottuk volna az urivi vonalat, hanem megrekedtünk ott.

Vissza     Tovább