Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
LINKEK
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2005-12-17
 
Kállay beszéde
 
SZAVAZÁS
Szavazás Jány Gusztáv esetleges rehabilitálásáról.
Rehabilitálne-e Ön, s ha igen milyen vonatkozásban Jány Gusztávot?

Rehabilitálnám a halálos ítélet, és a tábornoki rendfokazat vonatkozásában is
Csak a tábornoki rendfozat vonatkozásában rehabilitálnám
Nem rehabilitálnám semmilyen vonatkozásban sem.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
PERGŐTŰZ 1

Hol vannak a katonák? 1.

Szemelvények Sára Sándor dokumentumfilmjéből

A II. világháború veszteségeiben különösen fájdalmas és szinte felmérhetetlen a véráldozat. Történészek becslése szerint a német alárendeltségben az orosz frontokra kényszerített mintegy 200–250 ezer fős 2. magyar hadseregből 120–130 ezren meghaltak, megsebesültek, eltűntek vagy fogságba estek. Tömegestől 1943 januárjában a doni csatákban pusztultak el katonáink.

A 2. magyar hadsereg tragédiája hosszú évtizedekig tabu téma volt. Elsőként Nemeskürty István állított emléket az elpusztult katonáknak Requiem egy hadseregért című könyvében; 1972-ben.

Akik megmenekültek, ma már kevesen élnek. Meglett korú férfiak voltak húsz évvel ezelőtt is, amikor Sára Sándor filmrendező, operatőr néhány munkatársával felkutatta és vallomásra bírta – Csoóri Sándor kifejezésével – a magyar apokalipszis több mint százhúsz megszenvedőjét. Először örökítette meg a háború résztvevőinek és szemtanúinak hiteles tapasztalatait és véleményeit.

Honvédek és tábornokok, munkaszolgálatosok és altisztek nemcsak személyes élményeiket, hanem sorstársaik kálváriáját és tragédiáját is felelevenítették – Kurucz Sándor kamerája előtt – fekete-fehér filmre. Közben hadparancsokat, táviratokat, újsághíreket, rádiókommentárokat és más korabeli dokumentumokat is gyűjtött Sára Sándor öntevékeny kis stábja, négy éven át.

Az interjúsorozatból és szöveggyűjteményből szerkesztett 25 órányi filmet Krónika címmel 1982-ben sugározni kezdte a Magyar Televízió. Szovjet tiltakozásra hirtelen betiltották. A rendszerváltozás után képernyőre került. A doni katasztrófa 60. évfordulója alkalmából ismét vetítik az M2-esen, hetente, késő esténként.

Folyóiratunk – a Krónika alkotójának szíves hozzájárulásával – 12 részes sorozatban szemelvényeket közöl a történelmi forrásértékű dokumentumfilmből.

Szöveggyűjteményből

1933. január 30-án, Hitler hatalomra jutását követő napon, Gömbös Gyula miniszterelnök a következő utasítást küldte Khuen-Héderváry Sándornak, a külügyminiszter állandó helyettesének; "Minél előbb vegye fel az érintkezést tisztelgő látogatás formájában Hitler kancellárral. Adja át nevemben Hitler kancellárnak üdvözletemet és szerencsekívánataimat, hivatkozva arra, hogy tíz évvel ezelőtt az elvközösség és világnézeti közösség alapján, érintkezésben voltunk. Adjon kifejezést azon óhajomnak, hogy nexusban maradunk, miután meggyőződésem, hogy külpolitikailag és gazdaságpolitikailag kooperatív kell a két országnak eljárnia."

1939. szeptember 1-je, a második világháború kitörése után a magyar kormány fokozta háborús előkészületeit. A fegyverkezési program végrehajtását meggyorsították, megszervezték a hadiüzemi termelést.

Az ipari termelés gyors ütemű fejlődése és a hadi beruházások következtében átmeneti konjunktúra következett be. A Hitler kezéből kapott területgyarapodások: 1938 novemberében Dél-Szlovákia, 1939 márciusában Kárpát-Ukrajna, 1940 szeptemberében Észak-Erdély, nagy hatással voltak a középrétegekre, a kispolgárságra, de a munkásosztály és a parasztság egy részére is.

1939. szeptember 11-én Jugoszláviának a hitleri csapatok által való megrohanása után öt nappal, a magyar kormány hadseregét a Bácska, a baranyai háromszög és a Mura vidék megszállására küldte.

Lajtos Árpád vezérkari százados

Készültünk a trianoni békeszerződéssel elszakított területek visszaszerzésére, vagyis Duna-medencei háborúra. Ilyen háború esetén hozzánk hasonló erejű, fegyverzetű ellenféllel álltunk volna szemben, és ami nagyon lényeges, aránylag rövid távolság volt. A legnagyobb hadműveleti terület mondjuk háromszáz kilométer lett volna.

Kéri Kálmán vezérkari ezredes

Jött az első felvonulás. Fel kellett vonuljunk még nem a terület átadásra, hanem korábban Csehszlovákia ellen, és hallom a jelentéseket, hogy a kiállított szerelvényekből ennyi és ennyi kocsi mindig üresen marad.

Egyszer ki is mentem a Kelenföldi pályaudvarra, ott éppen rakodott egy zászlóalj. És akkor döbbentem rá valamire. Van egy rendszeresített létszám, de nincs meg hozzá a kellő személyi állomány, a fegyverzet, a megfelelő jármű, stb..., stb... Szóval, ekkor döbbentem rá arra, hogy a kell és a van között bizony nagy a különbség.

Lajtos Árpád

Már '38-ban, amikor a bevonulás történt, kitűnt, hogy a trianoni időszakban a honvédség felkészültsége teljesen elmaradott volt, annyira, hogy ruházat sem állt kellő mennyiségben rendelkezésre a mozgósított alakulatok számára. Nevezetesen az alsó ruhaneművel volt baj. De voltak frakkinges emberek is. A hadtest mozgósítási anyagi alosztály vezetője Tartsay Vilmos, a későbbi ellenálló, mindent elkövetett, hogy összeszedje, úgyhogy a budapesti fehérnemű üzleteket valósággal kifosztották. Egyébként, a bevonulás simán ment, virágesőben.

Kádár Gyula vezérkari ezredes

A második, volt Kárpátalja megszállása, amelyiknél lényegtelen csetepaték voltak, nem lehet háborús cselekedetnek nevezni. Csehszlovákiát már akkor szétrúgta a Német Birodalom, Szlovákia kimondta az önállóságát, a Kárpátalján lévő egy pár csehszlovák alakulatnak semmi lehetősége nem volt arra, hogy ellenállást fejtsen ki. Sajnos fölfújták és egy nagy dicsőséges hadműveletnek könyvelték el.

Azután jött Erdély megszállása, ahol ugyancsak egy puskalövés nélküli bevonulásról volt szó.

Boldizsár Iván

Az erdélyi bevonulásban már katonaként vettem részt. Póttartalékos voltam, tehát akkor képeztek ki újonccá, amikor már úgy látszott, hogy lesz Erdélyben valami. Egy jellegzetesen budapesti munkás, sőt proli egységben voltam a gépkocsizó ellátó oszlopnál. Taxisofőrök, Mávaút-sofőrök, segédvezetők, szerelők, értelmiségi, vagy ahogy akkor mondták középosztálybeli rajtam kívül csak egy volt. Ezek ugyanolyan lelkesedéssel énekelték, hogy "Édes Erdély itt vagyunk...", mint akik akkor, mai szóval, valóban nacionalisták voltak.

A háború a nép életéről döntött a nép életérdekében. A német, az olasz nép életérdeke, egy ideig párhuzamos volt, vagy legalábbis látszólag párhuzamos, mert akkor is tudtuk, hogy az olasz nem nősül egy öltést sem a német érdekkel. Mindezt, tekintetbe kell venni akkor, amikor a második magyar hadsereg tragédiáját próbáljuk felidézni.

Lajtos Árpád

Kifejezetten békés bevonulás volt. Mint a 17. debreceni gyalog dandár vezérkari tisztje vettem részt benne. Mindenütt óriási lelkesedéssel fogadtak. Ellenben ami a honvédség és a hadsereg mozgását és szellemét illeti megdöbbentő tapasztalatok mutatkoztak.

Nevezetesen a vezetés részéről, ezeket a békés gyalogmeneteket, amelyeket senki sem zavart, sem tudták megszervezni, hogy folyamatos legyen az ellátás, úgyhogy mondhatni az erdélyi magyar lakosság élelmezett minket.

A másik aggasztó tünet a pánikhajlam volt. Elterjedtek a hírek, hogy a Maniugárdisták partizánkodnak. Sokszor egészen indokolatlanul egy saját elsült puska olyan zűrzavart keltett, hogy támadási parancsot adtak és tüzérséggel lövöldöztek. Azt a súlyos következtetést vontuk le, akik ott voltunk, hogy jaj, csak óvjon meg az ég attól, hogy egyszer ellenállással szemben kelljen cselekedni, harcolni.

Kádár Gyula

Maguk a legfelsőbb vezetők, értve a vezérkar főnökét, a honvédelmi minisztert és magát a kormányzót, tulajdonképpen nem is ismerték ennek a hadseregnek az összetételét. Jellemző példa, hogy amikor Szatmárnémetibe bevonultunk, díszelgést rendeltek el a kormányzó előtt. Előzetesen olyan intézkedést kaptunk, hogy biztosítsuk Szatmárnémeti keleti oldalát, mert nem lehet tudni, hogy a románok esetleg nem fogják-e zavarni ezt a bevonulást.

A csapatok harckész állapotban vonuljanak be – szólt a parancs. Ez annyit jelentett, hogy a csapatvonat, amelyik szállítja, amikre az ütközet alatt szüksége van a csapatoknak, lőszert stb... ezek a csapattal kell, hogy meneteljenek, a seregvonat pedig, amelyik ezeknek az utánpótlására hivatott, az külön meneteljen. Ez azt jelentette, hogy egyes zászlóaljak után ez a bizonyos csapatvonat, szekerek tömege után menetelt. Horthy ilyet még soha nem látott. És amikor a díszelgésnél elvonult az első zászlóalj – nagy tapsok mellett –, és utána jöttek ezek a szekerek, oldalukon lógó vödrökkel, szénával, ezzel-azzal, akkor megmerevedett Horthy arca, odafordult Werthhez és azt mondta, hogy micsoda disznóság van itt. Werth azt válaszolta, hogy kérem a 4. hadtest nem tartotta be a kiadott parancsokat, mert én elrendeltem, hogy a vonat más úton meneteljen. Horthy megfordult és elment, otthagyta az egész díszelgést. Akkor látott ő is valószínűsíthetően először képet arról a magyar hadseregről.

Le kellett volna vonni a tanulságot ebből, éppúgy, mint a bácskai bevonulásból, ahol bizony szégyenletesen egy pár visszamaradt csetnik alaposan megtépázta a hadsereget, úgy hogy felfordulásokat, pánikot okozott. És dacára annak, hogy súlyos harcokra egyáltalán nem került sor, az volt az ember érzése, hogy ez a hadsereg valahogy nem eléggé harcképes. Jött a 2. hadsereg kiállítása, amelyben a 4. hadtest érintve volt, mert a 4. hadtest alakulatai elvonulnak a szovjet frontra. Ennek a 4. hadtestnek képén keresztül vonok le általános következtetést. Amelyik nem különbözik a többi hadtestnél fennállt viszonyoktól, mert hiszen lényegileg általában egyformák voltak az adatok. Tehát az egész magyar hadseregre, vagy a leendő 2. hadseregre vonatkozólag mondom: Először is egy harcos hadseregnél a leglényegesebb a szellem. Vajon mennyiben van átitatva harcos szellemmel az a sereg, amelyik ellenség elé megy és az életét teszi kockára? A magyar hadsereg szelleméről, harcos szelleméről beszélni sem lehetett. Hiszen a háború célját nem értették meg. Nem honvédő háború volt, nem értették, hogy miért kell nekünk elmenni oda, ahol semmi keresnivalónk nincs. A tömeg ezt nem értette meg. Másodszor, a bevonulásoknál bizony réteg volt érintve, nem az összesség.

Szöveggyűjteményből

Az 1940. december 18-án kibocsátott Barbarossa-terv a Szovjetunió elleni támadást 1941. május 15-ére tűzte ki. A balkáni hadműveletek miatt azonban Hitler 1941. március 27-én a támadás napját június 22-ére időzítette.

A Barbarossa-terv, majd annak későbbi változatai csak Finnországot és Romániát említették meg, mint amelyeknek katonai részvételével számolni kell. A magyar hadsereg aktív bevonását a Szovjetunió elleni hadjáratba a németek előzetesen nem vették számításba. Hitler egyrészt attól tartott, hogy a magyar kormánykörök a háborúban való részvételt újabb területi igények támasztására használnák fel, ami csak kellemetlenségeket okozhatna elsősorban német, román vonatkozásban. Másrészt attól is félt, hogy Magyarország előzetes bevonása esetén a magyar politikai életben még szerepet játszó angol orientációs csoportok révén a Barbarossa-terv részletei idő előtt a szövetségesek tudomására juthatnak. Mivel a német hadvezetés a Szovjetunió gyors összeomlásával és a hadjárat villámgyors befejezésével számolt, a gyengén felszerelt magyar hadsereg bevetését egyébként sem tartotta jelentősnek.

Kádár Gyula

Amikor Hitler elhatározta a Szovjetunió megtámadását, akkor Magyarországon az első pillanatban senki sem gondolt arra, hogy mi is részt fogunk venni a szovjet elleni háborúban. Akkor Pécsen szolgáltam és emlékszem arra a megdöbbenésre, ami a tisztikar józanabb és mérlegelő-képesebb részénél megnyilvánult, amelynek a lényege az volt, hogy mit keres Hitler a Szovjetunióban. Egy hatalmas országgal meginduló háborúban, hiszen már háborúban áll a nyugati hatalmakkal, tehát bekövetkezik az általa is annyira elítélt két arcvonalas háború, és a Szovjetunió elleni háború nem néz ki blitzkriegnek, ha másért nem, az óriási területek miatt.

A németek Szovjetunió elleni ún. Barbarossa-tervében Magyarország még csak megemlítve sincs, kizárólag a románok és finnek. A finnek részvételét kívánták, Magyarországot, mint gazdasági tartalékot vették számításba, amit örömmel tudomásul kellett volna venni. Ehelyett azonban előlépett a Magyarországon uralkodó legfelsőbb katonai és politikai klikk, amelynek helyzetmérlegelése abból állott, hogy hadat üzentek a Szovjetuniónak a szlovákok, hadat üzentek a románok és mi még mindig nem tettük meg ezt.

A háborúba való belépést legjobban Werth Henrik, az akkori vezérkar főnöke erőszakolta.

Kéri Kálmán

Werth Henrikről mindig az volt a benyomásom, hogy ő igenis németbarát ember. De egyben az is, hogy azért mindenekelőtt a revízió érdekét tartja szem előtt.

Nem úgy néztem Werth Henriket, mint egy németbérencet, hanem mint valakit, aki a németek mellett állva akarja azokat a politikai célokat elérni, amelyeket a revízió elénk vetített.

Szöveggyűjteményből

Budapest, 1941. június 14.

Werth Henrik vezérkari főnök emlékirata Bárdossy László miniszterelnöknek.

Szigorúan titkos.

Csak tiszt kezelheti.

F. évi május hó 6-án kelt emlékiratomban, a német–orosz viszony várható alakulásával kapcsolatban m. kir. kormányt kértem, hogy egy Szovjetoroszországgal szembeni német–magyar katonai együttműködés esetére külpolitikai vonalon mielőbb állapodjunk meg a német birodalmi kormánnyal, az együttműködés részleteit politikai vonalon tisztázzuk és kössünk kötelező erejű szerződést, hogy mindezekkel a hadműveleteink előkészítéséhez szilárd alapokat szerezhessünk.

Kérem a kormányt, hogy a nagy elhatározásban ne befolyásoltassa magát, se az ország pillanatnyi gazdasági helyzete, se a mezőgazdasági és aratási szempontok által. A háború kérdése igen rövid idő alatt biztosan el fog dőlni. Ha pedig Németország a háborúra határozza el magát, egyfelől a német haderő eddigi átütő sikerei alapján, másfelől az orosz haderő értékének és ellenálló erejének ismeretében, biztosan számíthatunk avval, hogy a német haderő rövid idő alatt ki fogja vívni a győzelmet, épp úgy, mint eddig is tette. A gyors döntés már eddig is mindent megtett és meg is fog tenni. Oroszországgal szemben épp oly gyors sikerre számíthatunk, mint eddig. Ekkor pedig Magyarország részvétele is igen rövid ideig fog tartani. Olyannyira, hogy néhány hét múlva a mozgósított magyar haderő fokozatos leszerelésére számíthatunk, úgy, hogy a bevonultatott tartalékosok leszerelése után még az aratásra is hazatérhetnek. Emlékirataim elküldése óta a német–orosz viszonylatban nem állott be enyhülés. Mind német, mind orosz részről a határok mentén több mint 100–100 hadosztályt vonultattak fel. Német részről az előkészületek még most teljes ütemben folynak, sőt, az utóbbi időben fokozódnak. Románia német irányítás szerint leplezetten teljes mozgósítást hajtott végre és a felvonulást a keleti határai mentén, majdnem teljesen befejezte. Hasonló a helyzet Finnországban is.

A katonai előkészületek alapján megítélésem szerint a háború Európa keleti felében rövid időn belül kirobbanhat.

Tekintettel Magyarország viszonylag kedvezőtlen katonai helyzetére, mely főként a nehéz közlekedési helyzetből és a német szállításokból adódik, Oroszország elleni teljes katonai felkészülésünkhöz kereken egy hónapi időre van szükségünk.

Mint emlékirataimban már kifejtettem, katonapolitikai helyzetünkből kifolyólag egy német–orosz háború esetén nem lehetünk tétlen szemlélői az eseményeknek.

Szilárd meggyőződésem szerint Magyarország a német–orosz háborúban nem maradhat tétlen. E háborúban részt kell vennünk;

1. mert azt követeli az ország területi épségének, valamint állami, társadalmi és gazdasági rendszerünk biztosítása,
2. mert jövőnk érdekében az orosz szomszédság gyengítése és eltávolítása határainkról elsőrendű nemzeti érdekünk,
3. mert erre kötelez a keresztény nemzeti alapon álló világnézetünk és a bolsevizmussal szembeni elvi állásfoglalásunk úgy a múltban, mint a jelenben is,
4. mert politikailag a tengelyhatalmak mellett véglegesen lekötöttük magunkat,
5. mert további országgyarapításunk is ettől függ.

Német–orosz háború esetén az Északi tengertől a Fekete tengerig húzódó arcvonalban nem lehet a magyar Kárpát-arcvonalat üresen és biztosítatlanul hagynunk. Ha ezt tennénk, akkor a hadműveletek alatt, vagy még inkább az előtt magunkra zúdítanánk az orosz betörést. Ezzel rést nyitnánk, mely az egész német arcvonal felgöngyölítésével járhatna, a német győzelmet kérdésessé tehetné, országunk biztonsága érdekében katonai felkészültségeinket fokoznunk kell, mert a Kárpátalján eddig elrendelt határvédelem feltartóztatható ereje igen gyenge, olyannyira, hogy azzal a velünk szemben felvonult, többszörösen túlerejű orosz erők támadását nem fogjuk tudni kivédeni.

Szovjetoroszország haragjának felidézése nem lehet indoka a be nem avatkozásnak, mert ha mi nem vállaljuk a Kárpát védelmét, akkor Kárpátalján a németek fognak felvonulni, amit semmi esetre sem fogunk tudni megakadályozni. És ez ugyanúgy ki fogja váltani Szovjet-oroszország ellenünk való haragját és bosszúját, mintha mi magunk is részt vennénk a háborúban.

A kisantant szövetség megsemmisülése után Magyarországot egyedül Szovjetoroszország felől fenyegeti veszély. A messze jövőbe látó politika szempontjából Magyarországnak igen nagy érdeke fűződik ahhoz, hogy ezt a nagy veszélyt minél jobban csökkentse, illetve határainkról eltávolítsa. Németország győzelme esetén – és ez a győzelem nem lehet vitás, Szovjet-oroszországot annyira le fogják gyöngíteni, azt valószínűen annyira vissza fogja szorítani a Kárpátoktól, hogy a nagy orosz veszély lényegesen lecsökken, sőt talán hosszú időre meg is szűnik. A német–orosz háborúban való részvételünk tehát ebből a szempontból is szükséges.

De erkölcsi és presztízs okokból is részt kell vennünk ebben a háborúban, mert Magyarország volt Európában az első állam, amely a bolsevizmussal szemben a harcot felvette, mi voltunk az elsők, akik a keresztény nemzeti szellem újjáébredését Európában felgyújtottuk. A keresztény nemzeti eszményen alapuló világnézetünkkel jutnánk ellentétbe, ha a bolsevizmus elleni harchoz nem csatlakoznánk.

A tengelyhatalmakhoz való csatlakozásunk is kötelességünkké teszi a háborúba való csatlakozásunkat, de ezen felül még az is, hogy a további országgyarapításunkat is csak akkor remélhetjük, ha továbbra is kitartunk a tengelyhez hű politika mellett, amelynek jutalmaképpen biztosan visszakapjuk a történelmi Magyarország egész területét.

Erre a német illetékes körök mindig céloztak és ezt a tengelyhatalmak eddigi gesztiói után biztosan remélhetjük is. Annál is inkább csatlakoznunk kell, mert Románia máris lekötelezte magát a háborúban való részvételre. Ezt az ügyes román propaganda már eddig is kihasználta ellenünk. Ha pedig a mi csatlakozásunk elmaradna, akkor nemcsak a Romániával szemben táplált további revíziós igényeinkről kell talán örök időkre lemondani, hanem az eddigi országgyarapodásunk is veszendőbe mehet.

Eszerint már csak igen rövid idő áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy – ha részt akarunk venni ebben a háborúban – arra katonailag felkészüljünk. A kormány részéről igen gyors, végérvényes elhatározásra van szükség, hogy annak alapján a szükséges katonai rendszabályokat késlekedés nélkül még idejekorán megtehessük. Ezt az ország biztonsága és érdekeink feltétlenül megkövetelik.

Éppen ezért újólag javaslom, hogy a kormány haladéktalanul lépjen érintkezésbe a német kormánnyal és tegyen formális ajánlatot a német–orosz háborúhoz való önkéntes csatlakozásunkra.

Berlin, 1941. június 20.

Homlok Sándor, berlini katonai attasé jelentése Werth Henrik vezérkari főnöknek.

– részlet –

...Magyarország katonai részvételét szükségesnek tartom. Eltekintve az állandóan hangoztatott okoktól, elsősorban azért, mert a jelen esetben a honvédségnek kell további területeket a Kárpátoktól északra elfoglalnia, hogy ezek birtokában tárgyalhassunk egyéb igényeink kielégítéséről. Amennyiben pedig ezt elmulasztjuk, úgy tétlen szemlélői leszünk annak, miként jön létre a közös német–román határ.

A Szovjetoroszország elleni háború kimeneteléből a német vk. kétségtelen nagy német győzelmet vár. A hadművelet "villámháború" jegyében való lezajlását készítik elő, melynek első hónapjában nagy ütközetekkel, második hónapjában pedig folytatólagos menetekkel az európai Szovjetoroszország területe igen nagy részének megszállását remélik végrehajtani. Óvatosabb becslések a háború befejezéséig három hónappal számolnak, melyen belül a szovjet-orosz haderő leverése, a hadiipar, az orosz olaj és nyersanyagkörlet birtokbavétele is bennfoglaltatik.

Oly véleményt is hallottam, mely szerint az első nagy ütközet után a szovjet haderő máris bomlásnak indulna. Finn-, Észt-, Lett-, Litván-, volt Lengyelország és Besszarábia területéről rendelkezésre állnak azok, kiknek segítségül vétele mellett a szovjet rendszer előtti állapotok ismét megvalósíthatók lesznek, azonban a 24 esztendő óta szovjet kézben levő területeken egy hosszabb – de átmeneti – időre a szovjet gazdálkodási rendszer valamilyen módozatát fenn lesz szükséges tartani, a magántulajdonra való fokozatos visszatérés tehát hosszú lesz.

A Német Birodalom Szovjetoroszország elleni háborújában 124–136 hadosztályt alkalmaz, melynek a hadműveleti terhét fogják viselni. Ezekkel szemben 150–160 szovjet-orosz hadosztály áll, számbeli fölény tehát nem lesz, azonban egyrészt a morális fölény, másrészt az a tény, hogy a kereken 130 német hadosztály tűzerőben kb. 300 szovjet–orosz hadosztály tűzerejét képviseli, valamint a német fölényes vezetés a német siker biztosítéka.

Szöveggyűjteményből

Hitler 1941. június 22-i napiparancsát már június 21-én késő este felolvasták a Nagynémet Birodalom keleti határán álló csapatoknak:

"Keleti front katonái! Súlyos feladat terhe alatt görnyedve és hónapok óta hallgatásra ítélten, közlöm most veletek, hogy elérkezett az idő: végre nyíltan szólhatok hozzátok... Mintegy százhatvan orosz hadosztályt vontak össze határunk mentén. Hetek óta ismétlődnek a határsértések, nemcsak a mi területünkön, hanem ugyanígy Romániában és a messzi északon is. Orosz csapatok sok ízben megkíséreltek behatolni a Német Birodalom területére, s hosszú és súlyos harcokba került, amíg visszaűzhettük őket... Most azonban, keleti front katonái, eljött az idő számunkra, egy olyan hadművelethez, amely térbeli kiterjedése s a bevetett haderők nagysága folytán a leghatalmasabb, amit megért eddig a világ! Északon a Jeges tenger partjain bajtársaink együtt harcolnak a finn hadosztályokkal. De a keleti front gerincét Ti alkotjátok majd. Romániában pedig, a Prut és a Duna partján, valamint a Fekete tenger fövenyén német és román katonák állnak... Ha a hadseregnek ez az együttese, a legnagyobb a világtörténelemben, most támadásba lendül, ez nemcsak azért történik, hogy ezt a nagy háborút feltételeinkhez kérlelhetetlenül ragaszkodva, győzelmesen befejezzük, vagy hogy megvédjük a jelenleg érintett országokat, hanem azért is, hogy megmentsük Európa egész kultúráját és civilizációját. Német Katonák! Ma újra úgy határoztam, hogy Európa sorsát, a Német Birodalom jövőjét és népünk életét a Ti kezetekbe teszem le. Nehéz és felelősségteljes harcnak néztek elébe. Csak minket segítsen az Isten a harcban!"

Berlin, 1941. június 22.

Sztójay Döme berlini követ számjel-telefon sürgönye, Bárdossy László miniszterelnöknek.

Ribbentropp ma közölte velem, hogy Magyarország és Szovjetoroszország között ma reggel megindultak az ellenségeskedések. Egyúttal közölte velem, hogy Hitler kéziratot küldött Kormányzó Úr Őfőméltóságának e tárgyban, amely külön futárral megy.

Kifejtette az indokokat és azon nézetének adott kifejezést, hogy a szovjet hadsereget aránylag rövid időn belül megverik.

Kifejeztem teljes együttérzésünket, és hogy nemcsak Magyarország, hanem egész Európa és a világ hálás lesz Hitlernek, hogy ő a bolsevizmust letörte. Különben utaltam Kormányzó Úr Őfőméltóságának e tárgyban képviselt álláspontjára, amelyet Hitlernek április 24-én kifejtett.

Végül biztosítottam Ribbentroppot, hogy Magyarország szívvel-lélekkel velük van és szerencsekívánatainkat fejeztem ki a biztos sikerhez.

Ribbentropp köszönetet mondott szavaimért.

Sztójay

Berlin, 1941. június 28.

Sztójay Döme berlini követ jelentése Bárdossy László miniszterelnöknek és mb. külügyminiszternek.

...Németország hadat üzent Szovjetoroszországnak, és június 21-én 3.15 órakor a német csapatok átlépték az orosz határt. A birodalmi külügyminiszter június 21-én kora reggel magához kérette az érdekelt nagyköveteket és követeket, és a rádió útján leadott proklamációja előtt – ami reggel 5.30 órakor történt – tájékoztatta őket a helyzetről és a bekövetkezett háborús állapotokról, illetőleg a hadműveletek megkezdéséről.

A birodalmi külügyminiszter fogadta az olasz, japán, spanyol és török nagyköveteket, a magyar, finn, bolgár, svéd, szlovák, román és horvát követeket.

Engem 3.45 órakor, kb. 10 perces időtartamra fogadott a miniszter...

...A birodalmi külügyminiszternek kifejtettem, hogy Magyarország, mint olyan ország, amely elsőnek vette fel a küzdelmet 1919-ben a bolsevizmus ellen, bizonyára nagy lelkesedéssel és megértéssel fogja tudomásul venni ezen, nemcsak a Német Birodalom érdekében, hanem az európai és a világcivilizáció és kultúra megmentéséért indított küzdelmet.

Utaltam a Kormányzó Úr Őfőméltóságának a kérdésben való eddigi vezető szerepére és Őfőméltóságának a birodalmi kancellárnál f. é. április hó 24-én tett látogatására, amely alkalommal a Kormányzó Úr bőven kifejtette nézetét fenti tárgyban és amely – amint tudom – teljesen fedte a Führer elgondolásait is. Hangsúlyoztam, hogy a magyar nép szívvel-lélekkel velük érez, és a legmelegebb szerencsekívánatokkal kíséri a német hadsereg bizonyára gyors és győzelmes küzdelmét.

A birodalmi külügyminiszter köszönettel nyugtázta a kijelentéseimet, és elbúcsúzásom alkalmával arra kért, hogy tolmácsoljam nagyméltóságodnak őszinte üdvözletét.

Kádár Gyula

A német csapatok 1941. június 22-én megtámadták a Szovjetuniót. Ugyanezen a napon Erdmannsdorff átadta Horthynak Hitler levelét, amelyben a náci diktátor ismert frázisokkal indokolta a támadást; a határbiztosításon túl semmit sem kért, csupán kifejezte meggyőződését, hogy a magyar kormány egyetért a támadással. A németek ekkor még nem kértek konkrét lépéseket, de a magyar kormány, hogy egyetértését demonstrálja, június 23-án mégis elhatározta a Szovjetunióval való diplomáciai kapcsolatok megszakítását, bár a háromhatalmi egyezmény 5. pontja leszögezte, hogy az egyezmény nem érinti az aláíró országok és a Szovjetunió között fennálló viszonyt.

Szinte a magyar minisztertanács ülésével egy időben hívatta magához Molotov külügyminiszter Kristóffy moszkvai követet, hogy a magyar kormány álláspontjáról információkat szerezzen. Közölte vele, hogy a német támadás még nem involválja azt, hogy a Szovjetunió és Magyarország viszonyában változás álljon be. A szovjet kormány az utóbbi időben Magyarország minden kérését teljesítette. A kívánt nyersanyagokat megadták. Magyarországra nézve előnyös kereskedelmi szerződés létesült. Nem volt és nincs is észrevétele Magyarország erdélyi revíziós törekvéseivel kapcsolatban. Magyarország a jövőben is számíthat a szovjet kormány támogatására Erdély kérdésében, ha az ország a német–szovjet háborúban semleges marad. A Szovjetuniónak nincsenek területi igényei Magyarországgal szemben.

Kristóffy távirata – Törökországon keresztül – 24-én érkezett Budapestre, de Bárdossy nem ismertette sem a minisztertanáccsal, sem Horthyval.

Magyarország bevonását a Szovjetunió elleni háborúba a németek feltehetően már a támadás első napjaiban véglegesen elhatározták. Június 22-én, a déli órákban Jodl tábornok, a Wehrmacht hadműveleti osztályának főnöke a következőket telefonálta Hitlernek: "Minden magyar segítséget mindenkor elfogadunk, semmit sem akarunk követelni, de mindent, amit önként felajánlanak, elfogadunk. Szó sincs róla, hogy ne akarnánk Magyarország részvételét." Másnap Halder adta le az alábbi telefonutasítást: "Most az a fontos, hogy a magyar katonai fórumok mozgásba hozzák a politikai vezetést, hogy azok maguktól ajánlkozzanak. Németország nem támaszt követeléseket, mert azért meg kell fizetni, azonban hálás minden támogatásért, különösen gyors, motorizált alakulatok által."

Ez volt az üzenet, amelynek lényegét Himler ismertette a magyar vezérkari főnökkel, aki viszont mint hivatalos német felkérést továbbította a miniszterelnökhöz.

Magyarország hadba lépése a Szovjetunió ellen hivatalos német felkérés nélkül is hamarosan bekövetkezett. Június 25-én, ugyanis Szlovákia, amelynek katonai közreműködését a német hadvezetés szintén nem tervezte, bejelentette hadba lépését. Horthyék attól féltek, hogy revíziós politikájuk két ellenlábasa Románia és Szlovákia, a végső osztozkodásnál előnyösebb elbírálásban részesül, másrészt ezen a napon az olasz kormánytól is szemrehányás érkezett Magyarország tétlensége miatt. Most már csak ürügyet kellett találni, amivel a Szovjetunió megtámadását formailag indokolhatják.

Erre sem kellett sokáig várni, június 26-án Kassát, Munkácsot és Rahót ismeretlen repülőgépek bombázták.

A hivatalos vizsgálat még meg sem indult a támadó repülők nemzetiségének tisztázására, amikor Budapesten egyszerűen kinyilatkoztatták, hogy a támadást szovjet bombázók hajtották végre.

Néhány órával a kassai légitámadás után, összehívták a minisztertanácsot. Bárdossy miniszterelnök közölte, hogy Magyarország a kormányzó döntése alapján – Horthy a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök jelentése nyomán utasítást adott "a megtorlásra" – elhatározta a hadba lépést a Szovjetunió ellen. Nem sokkal a minisztertanács ülése után Krúdy Ádám alezredes a kassai repülőtiszti iskola oktatója értesítette Bárdossyt, hogy megállapította: Kassát német gépek bombázták. Bárdossyt azonban ez a tény már nem zavarta, sőt azt hangoztatta; ha a gépek németek voltak, az még inkább megerősíti azt az elhatározást, hogy be kell lépni a háborúba, mert ez a németek kívánsága.

Június 27-én hajnalban – követve a német példát – a magyar légierő hadüzenet nélküli támadást intézett szovjet városok ellen, egyidejűleg a – mintegy 40 000 fős – szárazföldi alakulatok is átlépték a szovjet határt.

Horthy Miklós a kassai provokációról:

(Horthy Miklós: Ein Leben für Ungarn. Bonn, 1953.)

Június 26-án váratlanul jelentés érkezett Kassa és Munkács bombázásáról.

Werth vezérkari főnök jelentése szerint az azonnali vizsgálat megállapította, hogy a támadást szovjet repülőgépek hajtották végre. A bombák maradékain egy leningrádi gyár cégjegyét találták. Ezzel a "provokáció" megtörtént, és június 27-én hivatalosan bejelentették: "A Magyarország felségterületén ismételten végrehajtott nemzetközi jogellenes szovjet–orosz légitámadások következtében Magyarország hadiállapotban levőnek tekinti magát a Szovjetunióval."

Nem tudom szemrehányásomtól megkímélni Bárdossyt, hogy azokban a kritikus napokban a moszkvai követünktől érkezett táviratot eltitkolta előttem, amiről csak három évvel később értesültem és amit Bárdossy, nyomatékos kérdésemre végül is beismert. Ebben a táviratban Kristóffy követ azt jelentette, hogy Molotov megígérte Magyarországnak semlegessége esetén a Szovjetunió támogatását az erdélyi kérdés megoldásában. Ezt az ajánlatot megerősíti, hogy moszkvai követségünknek még nyolc nappal június 23-a után is megengedték, hogy a szokásos módon rejtjel-táviratokat küldjön Budapestre. Moszkva erősen tiltakozott az ellen, hogy a magyar városok elleni "provokációs" bombatámadásokat szovjet repülőgépek hajtották volna végre.

Molotov Kristóffynak tett ígérete bizonyára kétes értékű volt; a nagyhatalmak ilyenekben igen nagyvonalúak, ha egy kis államnak a háborúba való bevonásáról vagy távoltartásáról van szó, különösen, ha ennek teljesítése mások rovására történnék. Ellenben a moszkvai tiltakozás felelt meg a tényeknek – és a mi vezérkari főnökünk jelentése!

Erre a keserű megállapításra annak a jelentésnek alapján kényszerülök, amelyet nekem 1944-ben Bárczy miniszterelnökségi államtitkár tett. Egy összeesküvést tárt fel előttem, amelyet sohasem tartottam volna lehetségesnek. Bárczy úr az eseményekről való közvetlen ismeretei alapján közölte velem, hogy Krúdy Ádám repülőezredes, a kassai repülőtér parancsnoka Bárdossy miniszterelnököt írásban értesítette, hogy ő, Krúdy, saját szemeivel látta, hogy a bombákat német repülőgépek dobták le. Időközben azonban a Szovjetunióval való hadüzenet megtörtént, a Bárdossy azt válaszolta Krúdynak, ha nem akar kellemetlen helyzetbe kerülni, akkor erről hallgatnia kell. Miniszterelnökségi munkatársait is hallgatásra kötelezte. Krúdy ezredes az akkori közlését 1946-ban a Bárdossy elleni perben Budapesten eskü alatt megerősítette.

Elméletileg nincs teljesen kizárva, hogy Krúdy repülőezredes 1941. június 26-i megfigyelése esetleg téves volt, azonban két okból következően ez rendkívül valószínűtlen: a mi vezérkari főnökünk – amint említettem – éppen úgy a Szovjetunió elleni aktív részvételünket követelte, mint Hitler. Mindkettőjüknek érdekében állott tehát, hogy a "provokáció" sikerüljön, amelynek hiányával indokoltam Hitlernek küldött válaszomban a Szovjetunió elleni hadüzenetünk visszautasítását.

Másrészt a szovjet légierő gyengesége – mindenekelőtt azon napok gyors visszavonulása következtében – közismert. A bevetésre kész légierőket, amelyek fölött az oroszok még rendelkeztek, az előnyomuló ellenség leküzdésére kellett fordítaniuk, nem pedig egy olyan ország városainak bombázására, amelynek semlegessége kétségtelenül Moszkva érdekében állott.

Berlin, 1941. június 29.

Sztójay Döme berlini követ számjel-távirata Bárdossy László miniszterelnöknek.

...Kívánatos lenne, hogy szavaimnak irányítása céljából tájékoztatást nyerjek, mi a magyar kormány végleges állásfoglalása a háborúban való aktív részvétele kérdésében, akár honvédség vagy ennek része, avagy önkéntes alakulatok tekintetében? A katonai attasétól ugyanis úgy értesülök, hogy honvédalakulatok máris átlépték a határt. Itt általánosan az a nézet tapasztalható, hogy a "háborús állapot" beállta után úgyszólván magától értetődik, hogy Magyarország is részt vesz "keresztes hadjáratban", mint régi antibolsevista állam. Hivatalos helyen, bár elismerő, de inkább tartózkodó magatartás érezhető. Ennek kapcsán szükségesnek tartom Nagyméltóságod figyelmét felhívni arra, hogy Magyarország és az orosz–szovjet közötti háborús viszony beállítására vonatkozó kijelentést sajtóban és egyébként propagandisztikusan kellene kihasználni ugyanannak a törekvésnek szolgálatában, hogy a szovjet elleni háborút általános európai keresztes hadjáratnak nyilvánítsák. Egyébként azonban nemzeti kötelességünk teljesítésének tekintik, hogy az orosz támadásra megtorló intézkedéssel válaszoltunk és ennek természetes következményének levonásaként háborús állapotba kerültünk.

...A Völkischer Beobachter f. hó 28-án melegebb hangon méltányolja az olaszok, tótok, románok és spanyolok részvételét, mint a miénket.

Világosan kitűnik, hogy az egyes más államok magatartását spontán és aktív összeverődésnek, a mi bekapcsolódásunkat viszont a szovjet támadás által kiprovokált, inkább passzív reakciónak tekintik, talán azért is, nehogy később abba a helyzetbe kerüljenek, hogy ezt valamilyen formában honorálni kelljen.

Ezért újból megfontolandónak tartanám, hogy mielőbb lépéseket tegyünk lehetőleg magánál a birodalmi kancellárnál, és felajánljuk a háborúban bővebb formában való aktív részvételünket. E lépésnél talán hangsúlyozni lehetne sajnálkozásunkat, hogy a finnekhez és románokhoz hasonlóan nem vontak be bennünket is a szovjet elleni háború előkészületeibe, aminek folytán súlyosabb helyzetben volnánk a háborúban való aktív részvételünk tekintetében, mint a románok és finnek. Részvételünk egyéb nehézségeinek hangsúlyozása ezúttal talán nem volna kívánatos, nehogy ezt húzódozásnak tekintsék. Fenti javaslatot alátámasztja azon tény, hogy a katonai attasét egy beavatott német bajtársa tegnap nyomatékosan figyelmeztette, hogy eddigi, inkább passzív magatartásunkat itteni egyes ellenségeink máris iparkodnak ellenünk kihasználni. A helyzetet úgy ítélem meg, hogy a németeknek katonailag tulajdonképpen nem volt szükségük nagyobb támogatásra. A nikkel és olaj biztosítására bekapcsolták a finneket és a románokat. Ezeknek eddigi gyakorlat szerint, revízióval kedveskednek.

Más államokkal szemben nem szívesen vállalnak lekötelezettséget, mert mindenben szabad kezet akarnak maguknak biztosítani, másrészt a propaganda szempont kívánatossá teszi nekik, hogy minél több állam vegyen aktív részt a bolsevizmus elleni keresztes háborúban.

Viszont, akik nem vesznek részt, azokkal alkalomadtán ezt éreztetni fogják. Bizonyos végül, hogy az említettek és a tótok, de a horvátok is, egyrészt mindig hivatkozni fognak, hogy régebben vettek részt, másrészt ellenünk intrikálnak, ha mi nem vennénk részt.

Sztójay

Újabb távirat: 1941. június 29-én.

...Ma arról értesülök, hogy pártkörökben komolyan beszélnek arról, hogy Finnország kapja egész Karéliát, a balti államok más formában Németország közvetlen befolyása alá kerülnek, Ukránia és dél-orosz és kaukázusi államok protektorátus alatt; fehér-orosz külön állam: Szibériában százezer katona és százezer kolonizátor nyersanyagokat fogja kitermelni.

Moszkvában Hitler nagy ünnepélyességgel való bevonulást tervezne, összes, a háborúban résztvevő kontingensek bevonásával.

Sztójay

Kádár Gyula

A németek nem számoltak Magyarország hadba lépésével, csak Romániáéval és Finnországéval. Belátták, hogy Magyarország számára a Szovjetunió elleni háborúban nem lehet olyan célt sem megjelölni, mint a románoknak és a finneknek.

Magyarország felajánlkozott. Az ajánlkozást természetesen szívesen vették, bár a magyar hadsereg harci értékét nem sokra becsülték és nagy hadműveletekben való alkalmazását, vélt erőfölényük tudatában ekkor még nem tartották szükségesnek. De jó volt a "keresztes háború" jelszavának alátámasztására, kisegítő feladatok megoldására és részben a német haderő déli szárnya közötti átmeneti hézag betöltésére.

A kassai bombázás csak erőszakoltan volt sorsdöntő: ürügyet kellett keresni Magyarország számára. És visszaemlékezve ennek akkori megítélésére: nem igaz, hogy a bombázás különösebb, országos felháborodást okozott volna. Elenyészően kevés ember hitte el, hogy a támadást szovjet gépek hajtották végre. A józan ész is ellene szólott: miért tették volna? Ellenségeik számát akarták növelni? Számos véleményt hallottam – tisztek körében is –, hogy ha még valóban szovjet gépek voltak is, miért nem kért a kormány előbb felvilágosítást, magyarázatot, mielőtt hadat üzent?

Újszászy tábornok – akkor a VKF-2. osztály vezetője –, a háborús bűnösök perében tett vallomása alapján tudjuk, hogy a német légügyi attasé – Fütterer tábornok – és a magyar hadműveleti csoport főnöke László (Laucsek) tábornok – előre megbeszélték és megtervezték a provokációt...

1941. június 27. Magyarország hadba lépésének napja. A hadba lépés tényét nézve első a felelősség kérdése. Véleményem szerint a háborúba lépésért – hangsúlyozom, hogy magáért a háborúba lépésért – felelősek köre pontosan meghatározható és egészen szűk. A háborúkat nem katonák határozzák el, minden háború a politika eszköze, a politika szüli a háborút, a politikát határozó kormány dönt. Esetünkben a fő felelősség az akkori miniszterelnököt – Bárdossyt – terheli, továbbá a magyar kormány akkori tagjait, akik hozzájárultak a hadüzenetekhez. (Egyedül Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter emelt szót: "Nem kell sietni".) A kormány felelős azért is, hogy akkori alkotmányunknak sem tett eleget: a kormányelnök egyszerűen "rövid bejelentést" tett a parlamentben – mintha valami kis jelentéktelen ügyről lenne szó –, a kérdést szavazásra sem tette fel. Mindezeket a ténykedéseket Magyarország kormányzója és legfelsőbb hadura előzetesen szentesítette a hadüzenet hozzájárulásával, sőt helyeslésével történt, tehát felelőssége szintén vitathatatlan.

A háborúba lépés felelősségének kérdése nem tágítható, nem terjeszthető ki sem politikai pártokra, sem sugalmazó államhivatalnokra. Minden probléma kapcsán jelentkeznek különböző tanácsadók, véleményezők, de a döntésért a felelősség mindenkor a kormányelnöké, kormányé és államfőé marad.

Egy háború elhatározásánál természetesen rendkívüli súllyal mérlegelendő a háború végrehajtásához szükséges eszköz, a hadsereg legfelsőbb vezetőinek véleménye. Nekik kell megadni az alapot a politika elhatározásához, gondosan mérlegelve, hogy a vezetésük alatt lévő eszköz mire képesít.

Ezeket a katonai véleményeket azonban nem katonai analfabéták gyülekezetének kell meghallgatni és mérlegelni. Nálunk az volt a helyzet, hogy vezető politikusaink hadseregünk állapotáról, belső kérdéseiről teljesen tájékozatlanok voltak.

...A mi vezető politikusaink távol éltek a hadseregtől, semmiféle személyes tapasztalatuk nem volt. Magas rangú és ismerős tisztekkel társadalmilag érintkeztek, de soha nem vettek részt egyetlenegy hadgyakorlaton, voltak olyanok is, akik katonák sem voltak, vagy a világháború alatt – 20-25 évvel azelőtt – tartalékos főhadnagyok. Nem ismerték a szervezési kérdéseket, nem tudták, milyen erő egy hadosztály, mennyi és milyen űrméretű tüzérségünk van, milyen, mennyi, mire képes harckocsink, milyen fokon áll a kiképzés stb. A honvédség ügyeit a vezérkar főnöke és a honvédelmi miniszter önhatalmúlag, szinte minden politikai ellenőrzés nélkül intézte, a legfelsőbb hadúr, Horthy jóváhagyásával, mondhatni, intézményesen elzárva a politikai vezetőket a hadsereg ügyeitől. A legfelsőbb Honvédelmi Tanács tehát (a kormányzó elnökletével ülésező, a vezérkar főnökével kiegészített minisztertanács) ismeretek hiányában, tájékozatlanul elfogadta a katonák előterjesztéseit, ritka kivételtől eltekintve. A katonai vezetők – elsősorban a vezérkar főnöke, nemritkán közvetlen munkatársai is – önálló tárgyalásokat folytattak, megállapodásokat kötöttek német, olasz katonai körökkel, politikai hozzájárulás, sőt megkérdezés nélkül is.

A háború kitörésekor Werth Henrik volt a vezérkar főnöke és Bartha Károly a honvédelmi miniszter. Werth Henrik egyenesen szorgalmazta a háborút, a miniszterelnökhöz intézett memorandumai szinte követelődző, a politikát kényszerítő hangúak. Nem katonai szakvélemények, hanem inkább politikai tirádák. Nem arról beszél – sőt arról egyáltalán nem beszél –, amiről kellene: hogy milyen a honvédség harci felkészültsége, mennyiben alkalmas a hadviselésre, milyen tényezők befolyásolhatnák a hadba lépés elhatározását katonai értelemben, hanem azon bizonykodik, hogy milyen politikai szükségletek kivánják meg kényszerítőleg a hadba lépést.

Bartha Károly "szakvéleménye" pedig – a németek pár hónap alatt legyőzik a Szovjetuniót – szót sem érdemelne, ha nem tudnánk azt is, hogy az akkori újságokban tett nyilatkozata szerint: Európa legjobb hadserege a németek után a magyar.

Ezek a budapesti íróasztal mellől parancsnokló, aktából és aktákon lovagló referensek előadásaiból élősködő főrangú katonai vezetők tulajdonképpen maguk sem ismerték a hadsereget! Még kevésbé ismerte Horthy, akinek szárazföldi csapatok megítélésére felkészültsége nem volt, azt mint legfelsőbb hadúr megszerezni sem igyekezett. A hadsereg részletkérdéseiben önálló véleménye nem volt. Közvetlen katonai tanácsadója – a főhadsegéd –, akinek kötelessége lett volna a vezérkar főnökének anyagait is katonai szempontból mérlegelve előadnia, inkább udvaronc és adminisztrátor volt.

A Legfelsőbb Honvédelmi Tanács vezértitkára a hadüzenet időpontjában Náray Antal, akkor vezérkari ezredes volt. Ő vezette a tárgyalások jegyzőkönyveit, és fültanúja volt a felmerült kérdések megtárgyalásának. Nekem úgy beszélte el, hogy a hadüzenetet tulajdonképpen Werth és Bartha erőszakolta ki: a két katona azt jelentette Horthynak, hogy ha nem lépünk be a háborúba, nem tudják viselni a felelősséget a honvédségért, mert félő, hogy annak tisztikara – a jobboldali befolyás hatása alatt – puccsra is kapható lesz, és a kormányzót elsöpri.

A két katona felelőssége tehát, a politikusok felelőssége mellett, legalábbis egyenlően súlyos. Amint a politikusoknál csak a legdöntőbb egyéniségekre korlátozhatónak vélem a háborúba lépés felelősségét, úgy a katonai vonalon, azonos indokokkal, csak ezt a két legmagasabb vezető katonát tartom felelősnek. Később, amikor a "hadi dicsőség" szekere már a szakadék szélén állott, Bárdossy és Werth egymásra igyekeztek hárítani a hadba lépés felelősségét. Bárdossy szerint Werth erőszakoskodott, ő mértéktartóbb lett volna, Werth szerint ő csak katona, a végső döntés a kormány kezében volt.

Még valamit a hadsereg magasabb parancsnokainak szerepéről. Tény, hogy az ő véleményüket nem kérdezte senki. A hadüzenet előtt a háborúba lépés kérdéséről semmiféle magasabb parancsnoki megbeszélés nem volt. Tudomásul kellett venniük, hogy a háború bekövetkezett. Azonban: Magyarországon nem akadt egyetlen magasabb parancsnok sem, egyetlen minisztériumi vagy vezérkari főnökségi csoportvezető sem, aki magas katonai rangjának, beosztásának súlyával idejekorán, a viharfelhők általa is látott gyülekezésekor hallatta volna szavát a háborúba lépés ellen.

Legalább a tisztán katonai indokok alapján kellett volna mérséklőleg fellépniük. Ezt azonban tudtommal nem tette meg senki közülük. Alacsonyabb rangúaknak és beosztásúaknak pedig nem volt erre módjuk...

...Aki éveken át szolgál egy hadseregben, annak nem lehet egyéni akarata a katonai hierarchiában, amikor kitör a háború. Nincs olyan hadsereg, amelynek létezésével összeegyeztethető volna, hogy tényleges tisztjei, akkor, amikor háborúba parancsolják őket, politikai ellenvéleménnyel álljanak elő, helytelenítsék a háborút, és eldobják a fegyvert. Aki ezt a lehetőséget elismerné, erkölcsi alacsonyrendűség kiformálódását szolgálná. Aki élvezte a katonai pálya minden előnyét – mert katona minden államban, minden rendszerben többé-kevésbé élvez előnyöket – akkor, amikor a bőre veszélybe kerül, már nem helyezkedhet olyan álláspontra, amely régen ismert hivatásbeli kötelességének megtagadásához vezet. Ha már kitört a háború, nincs visszaút. Előbb kellett volna másfelé fordulni. Az esetleges lelki konfliktusokat mindenkinek egyénileg kell elintéznie önmagával, még legjobb meggyőződése ellenére is, vállalnia kell sorsát. Lehetősége ez marad: mindenütt, ahová a háború folyamán állítják, olyan magatartást tanúsítani, hogy ne kerüljön összeütközésbe az emberséggel, emberi méltósággal, tisztességgel, és semmilyen körülmények között ne lépje túl a szorosan vett katonai kötelesség határát. Csak egyéni mérlegelés döntheti el, hogy a háborúba hivatásuk alapján is belekényszerített tényleges tisztek közül kit tarthatunk bűnösnek és kit nem.

Általánosítani éppen úgy helytelen, mint az egyedi eseteket a tényleges helyzettől, a körülményektől elvonatkoztatva bírálni. Az uszítók, a féktelenek között a végső sikerben kétkedőknek és tisztább ítéletűeknek nehéz volt a helyzete. Ők voltak a "pesszimisták", a "destruktívak", letorkolták őket azzal, hogy nem jó katona az – hangzatos, de hazug. A győzelem nemcsak hit kérdése, hanem erőviszonyoké is. A bunkósbottal felfegyverzett ember hite géppisztolyos ellenféllel szemben hiábavaló. A háború megindulásakor magyar részről csak az úgynevezett "Kárpát-csoport" vett részt a harcokban. Parancsnoka: Szombathelyi Ferenc, a kassai VIII. hadtest parancsnoka.

Alárendeltségében egy hegyi dandár, egy határvadász dandár, néhány kiegészítő alakulat és a "gyorshadtest". Az utóbbi parancsnoka Miklós Béla altábornagy; a hadtest egy lovas dandárból és két gépkocsizó dandárból állt. Az összerő – kb. 45 000 fő – 1941. július 1-jével lépte át a határt, és Sztanyiszlav–Kolomen irányában ment előre. Július 8-án a gyorshadtest kivált a "Kárpát-csoport"-ból, és július 17-től a német 17. hadsereg parancsnoksága alá lépett. A "Kárpát-csoport" két dandárával Kolomen környékén maradt, területi és katonai közigazgatási feladatokkal.

A "gyorshadtest":
– Főként a német hadsereg kezdő sikerei miatt visszavonuló szovjet erők nehéz utóvédharcaiban vett részt; a német felsőbb parancsnokságok sajátosságait figyelmen kívül hagyva hajszolták. – Fegyverzete, felszerelése korszerűtlen volt, messze elmaradt a szovjet és német hadseregétől. Az olaszoktól vásárolt ócska "Ansaldo" típusú harckocsik hasznavehetetlenek voltak.
– kb. 1100 kilométerre hatolt be szovjet területre német csapatokkal együttműködve. Decemberig személyi állományából 10 százalék a halott vagy eltűnt, 30 százalék a sebesült, a kis harckocsik 100 százaléka, a könnyű harckocsik 80 százaléka, a páncélkocsik 90 százaléka megsemmisült. 1200 gépjármű, 28 löveg, és a lóállomány 70 százaléka elveszett. További hadműveletekre nem alkalmas: december hó 4-én, német beleegyezéssel, hazarendelték.

A német előnyomulással nyert területek katonai megszállására 1941 őszén, a németekkel történt megegyezés alapján, négy dandárt rendeltek ki. A "Kárpát-csoport" megszűnt, keleti és nyugati megszálló parancsnokságok alakultak. Érdekes, veszélytelen, vonzó kaland ígérkezett, hiszen a köztudomás szerint a szovjet nép bizonyosan boldog, hogy "felszabadult" megszabadult a kommunizmustól, a megszálló csapatoknak ünneplés és majális lesz az élete.

A megszálló csapatok feladataként a szállítási útvonalak, vasutak, hidak biztosítását és a katonai közigazgatás vezetését jelölték meg. Hadműveleti alkalmazással nem számoltak. És nem számoltak komoly harcokat kívánó partizántevékenységekkel sem. Felvonulás után hamarosan tapasztalhatták, hogy a megszállási feladat korántsem a győztes pózában való tetszelgés. Később a németek kíméletlenül felhasználták őket a szovjet reguláris csapatokkal szemben is.

Ezeket a csapatokat nem szervezetszerű egységekből rendelték ki, hanem kombináltan. Így a különböző helyekről összeszedett, összetákolt alakulatok nem voltak egységbe forrva. A parancsnokok nem ismerték tisztjeiket, még kevésbé legénységüket. A személyi állomány zöme tartalékos, kiképzésük minimális, nincsenek nehézfegyvereik, alig van tüzérségük, korszerű páncéltörő, légelhárító fegyvereik hiányoznak. Körülbelül az első világháború népfölkelő alakulatainak feleltek meg.

Szöveggyűjteményből

A Szovjetunió ellen a világháború csődje, annak ellenére, hogy a német csapatok kezdetben rendkívüli gyorsasággal nyomultak előre, hamarosan nyilvánvalóvá vált. 1941 augusztusában, két hónap igen nagy veszteségeket okozó véres harcai után, a hadjárat befejezésének még távoli ködképei sem tűntek fel. A Vörös Hadsereg hősies védelmi harcai közepette hiú ábránd lett volna a Szovjetunió kapitulációjában reménykedni. Mindez magyar vonatkozásban elsősorban azt jelentette, hogy füstbe mentek a magyar kormány azon reményei, hogy viszonylag kis erők bevetését fogja követelni Magyarországtól is. 1941 nyárutójától ez a törekvés a német–magyar kapcsolatok legjellemzőbb vonásává vált. A magyar hadsereg mind teljesebb felhasználása érdekében egymást követték a közvetlen politikai és katonai tárgyalások, amelyeket homályos ígéretek és drasztikus fenyegetések kísértek.

A németeknek ez a törekvése egybeesett a magyar katonai vezetés, elsősorban a vezérkar céljaival. Werth már 1941 augusztusában újból felvetette a magyar hadsereg erőteljesebb részvételének kérdését a Szovjetunió elleni háborúban. Augusztus 5-én a vezérkari főnök biztos lévén a dolgában, a kormány és Horthy tudta nélkül közölte Rudolf Taussaint tábornokkal, a budapesti ideiglenes német katonai attaséval: javaslatot szándékozik tenni Németországnak a magyar hadsereg további egységeinek felhasználására a frontharcokban, vagy megszállási feladatok elvégzésére. Két héttel később terjedelmes memorandumot juttatott el Bárdossy miniszterelnökhöz, ebben vádolta a kormányt, hogy a bolsevizmus ellenes tradicionális beállítottsága dacára is csak kénytelen-kelletlen kis erőkkel lépett be a háborúba, ami "Magyarország részére nehezen jóvátehető hátrányt jelent". Ez a "mulasztás" úgy tehető jóvá, ha a kormány mielőbb felajánlja a magyar haderő mintegy felét, legalább 4–5 hadtestet a német kormány ilyen irányú kérésének bevárása nélkül.

Az emlékirat végül leszögezte, hogy az ajánlatot politikai síkon kellene megtenni, s az ezzel kapcsolatos megbeszéléseken tisztázni kellene:
a) "ezeréves határaink" visszaszerzését, b) a határokon belül élő szláv és román nemzetiségek kitelepítését, c) a zsidók kitelepítését, d) Magyarország részesedését a szovjet nyersanyagkészletekből.

A vezérkari főnök lépései nem találtak kedvező visszhangra sem a kormánynál, sem Horthynál, nem azért, mintha a szovjet ellenségről, a további területi revízióról, a szomszédos országokkal való versenyfutásról vallott nézeteik szöges ellentétben álltak volna Werth felfogásával. A véleménykülönbségben – ezeknek a szempontoknak az óvatosabb képviselete mellett –, szerepet játszottak a személyes sérelmek is, hiszen Werth önkényes lépéseivel Horthy "legfelsőbb Hadúri" jogait csorbította, Bárdossynak pedig a németek iránti hűségét vonta kétségbe. Mindezeken túl a kormány állásfoglalását nyilvánvalóan befolyásolták a keleti fronton és a nemzetközi helyzetben bekövetkezett fejlemények.

A szovjet hadsereg egyre erőteljesebb védelmi harcai éppúgy nem maradhattak minden hatás nélkül, mint a magyar uralkodó körök várakozása ellenére kibontakozó antifasiszta koalícióról érkező hírek: 1941. július 12-én a Szovjetunió és Anglia között egyezmény jött létre a kölcsönös segélynyújtásról és arról, hogy nem kötnek külön békét; 1941. augusztus elején az Egyesült Államok kötelezettséget vállalt, hogy fontos hadianyagok szállításában elsőbbségi jogot biztosít a Szovjetuniónak; augusztus 14-én közzétették Roosevelt és Churchill újfundlandi tárgyalásai során kidolgozott ún. Atlanti Chartát; augusztus 25-én szovjet és angol csapatok vonultak be Iránba, stb.

E tényezők hatására az uralkodó körök egyes csoportjaiban bizonyos óvatosságra intő hangulat kezdett mutatkozni, legalábbis a háborúban való részvétel fokozásával szemben.

Bárdossy augusztus 26-án Horthyhoz írt levelében fejtette ki véleményét Werth memorandumáról. Amennyiben a németek kívánnák a magyar hadsereg nagyobb arányú bevetését, a kérést mérlegelni kellene, de addig "egyáltalán nem áll országunk érdekében, hogy magunk iparkodjunk a szovjet elleni háborúba nagyobb erőkkel bekapcsolódni, ami – a vezérkari főnök minden erre vonatkozó fejtegetésének ellenére is – nyilvánvalóan kedvezőtlenül hatna vissza nemzeti erőink állagára, belső viszonyainkra és gazdasági termelésünkre". Végül kijelentette, hogy a Werthtel való további együttműködésre nem lát lehetőséget.

 

Tovább 

 

 

 

 

Ne maradj le semmirõl, értesülj elsõ kézbõl a Selena Gomezzel kapcsolatos hírekrõl! Hat éve várja a látogatókat az oldal    *****    Református exmisszus-gyakornok, jégkorong, izomautók, rap zene. Igen, ez mind én vagyok! Hogyan? Nézz be és megtudod! :)    *****    Szeretsz írni? Lenne egy jó témád, amit megosztanál másokkal? Akkor kattints, és nyerj egy vendégposztot nálam! :)    *****    Kedveled Ian Somerhaldert? Odáig vagy a szépséges színésznõért, Nina Dobrevért? Kattints! Nem csak TVD rajongóknak!    *****    Szeretsz filmet nézni? Akkor itt a helyed! Nézz filmet facebook messengeren. Klikk ide!!!!    *****    MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER    *****    DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE! DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE!    *****    ***Egy blog. Egy lány. Egy élet.*** Ðzsí blogol. *G-PORTÁL KÖZÖSSÉGMENTÉS ugyanitt. Ha hiányzik a régi közösség.*BLOG***    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Nézz filmet facebook messengeren!!!! Klikk! Klikk!    *****    ONMYMIND \\ EGY ÁTLAGOS SRÁC BLOGOL MINDENRÕL AMI ESZÉBEJUT \\ ZENE, CIKKEK, KRITIKA? KATTINTS ÉS OLVASS MOST KEDVEDRE    *****    **********Rengeteg AKCIÓ! Vegyszermentes kozmetikmok és bio mosó és tisztítószerek, munkalehetõséggel! ***********    *****    OKTATÁS INGYENESEN az ASZTRO-suliban, Asztrológiai tanácsadás BECSÜLET KASSZÁS alapon! Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Hírek a folytatásról - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed -    *****    LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT * LORDE * ISMERD MEG TE IS * LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is Hõs! Hõsregék RPG    *****    Nem értesz a CSS kódokhoz/nem tudod egyedül fenntartani oldalad/szeretnél egy társszerkesztõt? Írj nekem! - sakura-ec.gp    *****    ISMERD MEG A GYÖNYÖRÛ OSCAR-DÍJAS SZÍNÉSZNÕT, ALICIA VIKANDERT, AKI A 2018-AS TOMB RAIDER LARA COFTJÁT FOGJA ALAKÍTANI!    *****    "Céljuk fellelni az Egyesülés Pengéjének darabjait, és újra felemelni a Lidérckirályt."    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.