Hol vannak a katonák? 9.

Szemelvények Sára Sándor dokumentumfilmjéből

Korabeli filmhírek

A kisalföldi Nagysurányban Serédy Jusztinián doktor, bíboros, hercegprímás szentelte fel a művészi új templomot. Az egyházi ünnepen ájtatosan vett részt a község magyar és nagyszámú szlovák lakossága.

Az idei hosszú és meleg ősz bőséges szőlőtermést eredményezett. Szüretelnek a tokaji hegyeken.

Vitéz Nagy Vilmos vezérezredes, honvédelmi miniszter szemleútja alkalmával meglátogatta a megszálló csoport területén elhelyezett honvédségi intézeteket.

Székesfehérvár lakossága lelkesen búcsúztatta keleti hadszíntérre induló háziezredét.

Nagy az öröm Székelyföldön. Ünneplő ruhában, ünneplő szívvel indulnak sorozásra a legények. Az őszi napfény ragyogása vidáman csillog szemükben. Nótájuktól visszhangzik a Hargita.

Nemzeti színű zászlójuk magasan lobog, és szent esküjük száll az egek urához.

"Adja a magyarok Istene, hogy eskütöknek megfelelhessetek és annak maradéktalanul eleget tudjatok tenni. Adja Isten, úgy legyen"!

Vágtatva viszik a lovak a beváltakat vissza a faluba, ahol csillogó szemű lányok és vidám muzsika várja őket. Büszkén tekint a falu népe a székely hősök méltó utódaira, akikre ma még vidám tánc, holnap pedig esküvel fogadott szent kötelesség vár.

Kádár Gyula vezérkari ezredes

A doni alakulatokat megszemlélte a két legmagasabb katonai elöljáró, a vezérkar főnöke és a honvédelmi miniszter. Nem együtt. Külön, külön.

Kéri Kálmán vezérkari ezredes

Nagy Vilmos nagyon is felkészült erre a látogatásra. Sokat és huzamosan tárgyalt a kimenetel előtt Kállayval, aki instrukciókkal látta el minisztertársát. Ezek az instrukciók mindenekelőtt arra vonatkoztak, hogy iparkodjon minél kisebb magyar részvételt elérni. Tehát megszállóerőket többet nem adni, sőt ha lehet, azokat is Magyarország határához közelebb vonni, hogy ez a hadsereg ha már föl is áldoztuk és kiküldtük, azért ne jusson katasztrófába.

Első megbeszélésünk Keitellel volt, mondhatnám udvariassági találkozás volt. Mutattak térképeket, láttuk az általános helyzetet, a második magyar hadsereg frontját. Nagy Vilmos ott szóba hozta - de nem szeretett németül beszélni, nekem kellett átvenni a szót -, hogy az arcvonal ugye milyen nagy, fegyverzet stb.

Erre Keitel azt mondta, hogy a fegyverzetről már intézkedett. Az arcvonal tényleg nagy, de hát vannak máris mögötte tartalékok, és még újabb tartalékokat vonnak oda.

Dr. Magass Miklós tartalékos főhadnagy

Vártuk, hogy jöjjön az erősítés, de hiába. Csak bennünket ámítottak, hogy majd a németek veszik át a vonalat. A fenét vették át, teljesen magunkra maradtunk. A németek éreztették velünk, hogy mi alacsonyabb rendűek vagyunk minden szempontból.

Emberi érték szempontjából is, meg aztán haderő szempontjából is.

Kéri Kálmán

Ütött az óra, el kellett menni uzsonnára Hitlerhez. Ott más nem volt jelen, csak Nagy Vilmos, Keitel és jómagam. Nagy Vilmos abban a naiv hitben, hogy ő ott is szóvá teheti azt, amit Keitellel beszélt. Hát próbált valamit, de Hitler elkezdett beszélni, ott másnak nem lehetett szava.

Hitler előadta, amikor a második hadseregre került sor, hogy nincs mitől tartani. Az oroszoknak már nincsenek tartalékaik, erejük végén vannak, tehát a győzelem az biztos, aggodalomra nincsen ok, ugye. Nagy Vilmos ezt végighallgatta, úgyse mondhatott volna ellent.

A zsidókérdés ott, Hitlernél nem került szóba. Na, de szóba került a román kérdés, melyet parancs folytán nekem csak meg kellett említeni, éspedig olyan formában, hogy hát miniszter úr szívesen venné, hogyha a mi alakulataink is német felszerelés birtokába jutnának, mint ahogy a román seregtestek. Azt mondta Hitler, ez nem bizalmatlanság kérdése, hiszen a magyar alakulatok teljesítik feladatukat és Keitel már úgyis parancsot kapott, hogy kiegészítse. Még azt is mondta, hogy ismeri a magyarromán ellentéteket, de a háború alatt ezek elintézésére nem alkalmas az idő. El fog jönni majd az idő, amikor erről a kérdésről lehet beszélni, és lehet cselekedni.

Nagybaczoni Nagy Vilmos visszaemlékezéseiből

A délelőtti órákban folytattuk utunkat Vinnica felé, melynek közelében volt a német főhadiszállás.

Megindultunk Hitler lakóháza felé. Mögöttünk a kíséret és a főhadiszállás tagjai jöttek. Előttem egy egyenruhás férfi haladt s mutatta az utat. Hitler lakóháza hasonló Keiteléhez, s attól mintegy száz lépésnyi távolságban állott. A két épület külseje úgyszólván azonos volt. A ház fölé burkoló háló volt kifeszítve, hogy még az alacsonyan repülő ellenséges gépek se fedezhessék fel Hitler lakóhelyét. Az előcsarnokban letettem köpenyemet és pisztolytáskámat. A táska egyébként üres volt, mert Homlok vezérőrnagy figyelmeztetésére a pisztolyt Vinnicán hagytam: Hitlerhez ugyanis nem lehet fegyveresen belépni. Ily módon elkerültem tehát a részemre elviselhetetlen lefegyverzést. Így léptem be az előttem feltáruló ajtón Hitler dolgozószobájába.

Amint beléptem, már előttem is állott Hitler. Fogadta bemutatkozásomat, majd örömének adott kifejezést, hogy mint új honvédelmi minisztert, szállásán üdvözölhet. Azután a nagy, kerek uzsonnaasztalhoz léptünk, mely már öt személy számára meg is volt terítve.

A szoba, amelyben fogadott ötször tízméteres lehetett és mintegy három méter magas. A helyiséget természetes színre pácolt fenyődeszka-burkolat borította. A szoba túlsó végében állott az íróasztal. A jobboldali falon, középen egy kákafonásos kerti garnitúra, a baloldali fal közepén kandalló. A nyitott tűzhelyen lobogó lángokkal égtek a fahasábok, meleggel töltve el a szobát. A bejárati ajtó közelében egy hosszú asztalon katonai térképek voltak kiterítve.

Az uzsonnázóasztal körül foglaltunk helyet. A kíséret tagjai kintmaradtak. Hitler egy kényelmes karosszékbe ereszkedett le. Én tőle jobbra ültem, Keitel a bal oldalán. Tőlem jobbra még egy német tábornok helyezkedett el.

Nehéz volna a kb. másfél óráig tartó beszélgetés minden részletét elismételni, mert egyrészt olyan sok mindenre terelődött rá a beszéd sora, hogy azt úgy visszaadni amint elhangzott, teljesen lehetetlen.

Jegyzeteket nem készíthettem és feljegyzések híján a fontos tárgyalást úgysem tudnám teljes hitelességgel visszaadni. Másrészt az a nézetem, hogy a beszélgetésből csak a lényeget érdemes kiemelni, amely mindmáig fontossággal bír.

Hitler az orosz háború problémájával kezdte a beszélgetést...

- Csak most lehet áttekinteni, hogy Németország, milyen szerencsés volt, hogy a harcot Oroszországgal megkezdte, s nem várta be az oroszok támadását. A szovjet szándékait most leleplezték, azoknak a tiszteknek a vallomásai, akik jelen voltak Sztálinnak 1941. április 5-én, egy katonai iskola növendékei előtt tartott beszédénél. Akkor Sztálin leplezetlenül elárulta terveit. Kijelentette, hogy nem sokáig fog várni és megindítja a támadást Németország ellen.

Hogy ennek a támadásnak mi lett volna a következménye, könnyű elképzelni. Ha ugyanis az orosz támadás nyugat felé megindul, már sem Románia, sem Magyarország nem létezne. Németország elesett volna a román olajtól, és bár védekező eszközei még mindig maradtak volna bőségesen, Európát a bolsevizmus kerítette volna hatalmába.

Milyen másképp alakult a helyzet - mondta Hitler -, hogy Oroszországot sikerült megelőznöm a támadásban. Németország elintézhette Lengyelországot anélkül, hogy Oroszország vagy Franciaország (helyesen Finnország - megjegyzés Stark Tamás) felléphetett volna ellene. Sőt, még Franciaország is elbukott a szovjet megindulása előtt. Ezután következett Norvégia, Szerbia, Görögország - ahol az olaszok semmiféle eredményt nem tudtak elérni, a német fegyverek kicsikarták a döntést -, s ez alatt Oroszország készülődött az európai háborúra. Ezt olyan titokban végezte, hogy Németországot is meglepte Oroszországnak a haderő színvonala. A Franciaország elleni háborúban is csak régi típusú harckocsikat szerepeltetett a Vörös Hadsereg, úgyhogy hatalmas páncélos erővel később meglepte Németországot és az egész világot. Nekem - mármint Hitlernek - jó orrom volt, mert megéreztem, hogy Oroszországot a támadásban meg kell előznünk, és csak ennek lehet köszönni azt, hogy Oroszország egyetlen célját sem tudta elérni.

Nem akarom egész Oroszországot elfoglalni. Arról szó sincs, hogy a menekülő Vörös Hadsereget Ázsiába követném. Az orosz katona, egyébként igen nagy ellenállást tanúsít, úgy védekezik, mint egy megszorult vad. Agyon kell ütni, mert nem adja meg magát.

Majd a magyar katonai teljesítmények értékeléséről nyilatkozott Hitler:

- Teljes mértékben értékelem a magyarok harci teljesítményeit. Azok a nehézségek, amelyek a tűzkeresztséggel járnak, a német csapatoknál is előfordulnak. Amidőn ugyanis az oroszok hatalmas páncélkocsikkal támadták a német csapatokat, és azok azt látták, hogy páncéltörő fegyvereik hatástalanok, mert az orosz tankokról lepattannak a német páncéltörő ágyúk lövedékei, első meglepetésükben a német csapatok is meghátráltak.

A "tankiszony" mindenütt előfordult, ahol az elhárító fegyverek hatása nem megfelelő és a katona elveszti bizalmát fegyvereinek hatékonyságában. A magyar csapatoknak is hozzá kellett szokniuk az ellenség páncélosához, de most már minden tekintetben kiválóan megállják a helyüket. Meg fogják kapni azokat az elhárító fegyvereket, amelyekre az eredményes harchoz szükség van. 7,5 cm-es páncélvadászok csatlakoznak a magyar hadsereghez. A magyar páncélos hadosztály már ott van tartalékban a 2. magyar hadsereg mögött. Ezenkívül gondoskodás történik azzal is, hogy a hadsereg ellenálló ereje megfelelően emelkedjék. A jobb szárny egy szakaszát az olaszok veszik át. Így erőket lehet itt is kivonni. Ezenkívül a nyugati arcvonalról mintegy 50-60 hadosztály szállítása megkezdődött. Ezek a tartalékként elhelyezkedő csapatok az arcvonal mögött.

Hitler megemlítette, hogy az új megszálló hadosztályok délebbre, a 2. magyar hadsereg mögé kerülnek. A harc Oroszország ellen lankadatlanul folyik mindaddig, amíg ellenállása végleg meg nem törik. Ezt ilyen nagy birodalomnál egy csapásra elintézni nem lehet. Egymás után, fokozatosan kell megfosztani Oroszországot életforrásaitól. Egymás után kell elvágni éltető ereit. Eddig már elveszítette termőterületeinek mintegy 60 százalékát, iparvidékeinek több mint a felét, vasérctelepeinek nagy részét és magánbányáit is. Olajban is nagy veszteségek érték, hiszen az öt nagy olajfinomítóból ma már csak egy van üzemben. A többit tönkretették a német repülők. Majkop vidékén nemsokára megindul a német termelés, mert hordozható finomítókat szállítottak oda.

Hitler a német hadvezetés két érzékeny pontjáról is nyilatkozott: Moszkváról és Sztálingrádról:

- Moszkva ellen már eddig is megindulhattam volna. Bármikor elfoglalhatom. Én azonban nem viselek ilyen célokért háborút. Moszkva nem katonai célpont. Ami Sztálingrádot illeti, az tulajdonképpen már a németek kezén van. Az oroszok csak két nagy gyártelepet tartanak. Néhány nap múlva teljes lesz a siker. De Sztálingrád különben nem fontos, hiszen a Volga partján már németek állanak, így a folyót, mint utánpótlási vonalat úgysem lehet használni.

Most emeltebb hangon folytatta:

- Nekem mindig sikerült idejekorán megszerkeszteni a szükséges fegyvereket! Hét és fél centiméteres páncéltörő ágyúkkal és az üreges páncélgránáttal minden páncélzatot át lehet ütni. Ezt a szabadalmat egyébként a magyarok is megkapták. A repülőalakulatok is új gépeket kapnak, és ha majd kellő tömegben rendelkezésre állanak, akkor megkezdem a támadást Anglia ellen is.

Ezután a nagy hadműveleti térképhez mentünk és ott Hitler meg is mutatta a katonai helyzetet. Elmondta, hogy - az ő elképzelése szerint - az oroszok mit akartak elérni a harkovi támadással. Ha ez a támadás sikerül, az Azovi-tenger közelében álló német erők nem tudtak volna visszavonulni, mert a Dnyeper alsó folyásának fontos átkelése, a Dnyepropetrovszki-híd már nem létezik.

Hitler újra a szószéken képzeli magát:

- Az oroszokat bekerítő csatában megsemmisítem, és a német csapatokat középen a Donig, délen pedig a Kaukázus lejtőjéig sikerült előrevinnem. A harc itt még nagyon hevesen folyik, mert az időjárás még megengedi. Moszkva környékén már kedvezőtlen az idő, ott tehát a hadműveleteket leállítottam. Sztálingrádnál az időviszonyok elég jók. Itt az a helyzet, hogy csapataink bal oldala ellen várom a támadást, s ezért minden előkészületet megtettem ennek az orosz ellentámadásnak a kivédésére. Ott a lehető legerősebb páncélelhárítást állíttattam be. Az eredmény meg is van: az orosz páncélosok ezreit sikerült kilőnünk.

Ezután Hitler megmutatta egy húszezerszeres majd egy még nagyobb arányú térképen a sztálingrádi helyzetet. Az időjárás itt még megengedi a harcokat, ha azonban a hideg beáll, a kalmük földön úgyszólván megszűnik az élet. A Kaspi-tenger északi és nyugati partja teljesen befagy. Az Azovi-tengert jég borítja. Ezt az oroszok vakmerően ki is használják, és nap-nap után intéztek támadásokat az Azovi-tenger nyugati partján lévő állások ellen, ahol a németek voltak. Két és fél napig jöttek a jégmezőkön át, és ott éjjeleztek is a befagyott tengeren. Sokan megfagytak, de támadtak mégis.

Hitler újra magyaráz:

- A továbbiakban az a szándékom, hogy elfoglalom Asztrahányt, Groznijt és Bakut. Délen pedig Tifliszt, hogy ezzel az oroszok utánpótlását is megállítsam. Lehet, hogy erre már csak 1943-ban kerül sor.

Dr. Vámossy József tartalékos zászlós

Tudtuk, hogy a második magyar hadsereg tulajdonképpen föl van ajánlva a nemzet oltárára. Ennek meg kell menteni az itthoni másik két hadsereget, hogy majd a háború után egy olyan fegyveres állománnyal rendelkezzünk, ami majd elintézi azokat, akik Magyarországot megrabolták, területeinket elvették.

Kéri Kálmán

Hitler többek között kijelentette, hogy Sztálingrádot azon a napon foglalja el, amikor ezt akarja. Mi akkor nem voltunk tisztában a sztálingrádi erőviszonyokkal, de hát Hitler azt mondta, hát ezt mondta, rendben van. Elbúcsúztunk és gépkocsin folytattuk az utunkat Kijevbe.

Dr. Major Ákos hadbíró százados

A repülődandár parancsnoka András Sándor vezérkari alezredes 1942 szeptember-október-ben több ízben elrepült Fütterer meghívására - akivel a légierők közvetlen kapcsolatot tartottak - Sztálingrád felé, hogy nézze, mi történik ott, mikor lesz már vége, mert attól függött a magyar doni arcvonalnak a helytállása. Ha az az arcvonal megerősödik és a németek elfoglalják Sztálingrádot, akkor már ellenünk nem lehet támadást indítani, télen. Ha az összeomlik, akkor az elvisz minket is úgy, ahogy vagyunk, alattunk a románokkal és az olaszokkal. Szeptemberben még azt mondta a Sándor, hogy meglátjátok egy-két hét alatt vége lesz ennek az egésznek, az egész város egy tűz és füstgomolyag, messziről, ahogy közeledünk a géppel. Októberben azt mondta, ebből baj lesz. Ha az elmúlt három hónap alatt nem tudták bevenni és közeledik a tél, az csak a szovjet csapatoknak kedvez. Márpedig ha ott tragédia történik a náci vonalon a földön a hatodik hadsereggel, az elpusztít minket is.

Kéri Kálmán

Kijevből elrepültünk a második hadsereghez, Nyikolajevkára vagy Alekszejevkára, mindegy és ott került most kapcsolatba a két testi-lelki, jó barát, Nagy Vilmos és Jány. Együtt végezték a katonai iskolákat. Együtt jártak hadi iskolába Wienben, egy szobában laktak, együtt vacsoráztak, ebédeltek, együtt csinálták az írásbeli dolgozataikat, később is elválaszthatatlan barátok. Most ott találkoznak a hadsereg-parancsnokságon. A legpuritánabb ebéd, egy cukorgyári csarnok a tiszti étkezde. Abszolút legénységi ebéd, víz, ital dehogy van. Délután tájékoztatást kapunk, amelyet Kovács tart. Persze Jány jelenlétében, hát ő a hadsereg vezérkari főnöke és ebben felfed mindent, ugye. Megmondja, hogy kérem, itt még orosz vállalkozásokat is alig tudunk visszautasítani, nemhogy támadásokat. Hiszen képtelenek vagyunk a hídfőket felszámolni, nemhogy nagyobb támadásokat vezetni.

Azt mondja, ma még nyugalom van az arcvonalban, de már vannak híreink, hogy mi történik Sztálingrádtól nyugatra. Akkor már onnan jöttek a hírek, ugye. A szomszédságban az olaszok, hát ki tudja azt, hogy hogy fognak ezek viselkedni.

Mi bízunk az embereinkben, de ezzel a szervezettel itt állni, hát az lehet egy folyammegfigyelés. Folyamvédelem csak akkor, ha van kellő tartalék mögötte. Egyelőre ez van. Nehézségek vannak az ellátásban, hiába panaszkodunk, és hol vannak a beígért fegyverek?

Nem tudom már mennyit mondott, összesen hatot vagy nyolc olyan páncéltörő löveget, amely hét és fél centiméteres, ami a T 34-nek megfelel.

Azt mondja, a hangulat is ennek megfelelő. És különben is, az emberek úgy vélik, hogy ők itt vannak már annyi ideje, hát miért nem jön most már valaki más, ugye. Igaz, hogy most megalakul, vagy talán meg is alakult már valami kiképző csoport, amelyik majd a felváltásokra lesz használható. Az sincs rendesen kiképezve. Azt kell mondjam, Kovács mindent felfedett.

Ebéd után Jány hívat. Azt mondja, kihallgatást kérek a miniszter úrtól. Először egy mosoly ment át az arcomon, hát hogy a csodába, két jó barát, egyik a másiktól kihallgatást kér. Ez az én szárnysegédi agyamba nem ment bele. Jány ezt látta, hát erre erélyes hangon: megismétlem, kihallgatást kérek a miniszter úr őnagyméltóságától! Erre azt mondtam, ez a hang már olyan, hogy itt mosolynak helye nincs. Komoly ábrázat, megyek vissza és jelentem ezt a Nagy Vilmosnak. Az azt mondja: kér a Guszti tőlem? Mondom nem a Guszti nagyméltóságodtól, hanem a 2. hadsereg parancsnoka, a Jány őexcellenciája a miniszter úrtól. Azt feleli: ne... Mondom, bocsánatot kérek, én most itten nem közvetítek, én egy parancsot teljesítek. Azt mondja: mit csináljunk? Mire én: Kérem, megállapítjuk az órát, tessék derékszíjat kötni és fogadni őnagyméltóságát.

Meg is állapodtunk egy időpontban, amit Jány parancsőrtisztjével közlök, és akkor ott bevonulunk egy helyiségbe a Nagy Vilmossal, és ezt követően megjelenik Jány is.

Odatoppan a Nagy Vilmos elé, a testi-lelki, jó barátja elé feszes vigyázzállásban, nem tudom, egy vagy két rangszám volt talán köztük, az a minimum. És erre - talán szó szerint már nem tudom ezt úgy idézni, de iparkodom - ezt mondja: Nagyméltóságod máma itt tájékoztatást kapott a vezérkari főnökömtől, amellyel én teljesen egyetértek. Úgy vélem, hogy ez a hadsereg a reá bízott feladatot teljesíteni nem fogja tudni, én tehát ennek a hadseregnek a magatartásáért felelősséget nem tudok vállalni. Kérem őfőméltóságánál ama kérelmemet előadni, hogy a hadsereg parancsnokaként felváltassak.

Körülbelül ezek voltak Jány szavai. Az ölelkezés után, mert ugye ott összeölelkeztek, a két jó barát, feloldódott köztük ez a hivatalos feszültség, majdnem hogy könnyeztek. Most kicsit előrenyúlok. Megérkezünk Budapestre és Nagy Vilmos az első referátum alkalmával, amikor beszámol a szemléről, megjelenti ezt a kormányzónak. A kormányzó ráförmed Nagy Vilmosra: nem azért tettem őt oda, hogy felváltsam. Nagyon jól ismerem, nekem kell egy ilyen ember ott, aki nem fog a németeknek gazsulálni stb., stb. Dehogy váltom fel. Ott kell maradjon.

Jány el volt intézve.

Elbúcsúztunk Alekszejevkától és kimentünk még a 7. hadtestparancsnoksághoz. Ennek parancsnoka Gyimessy Ernő tábornok abszolút helytálló tájékoztatást adott és Nagy Vilmosnak arra a kérdésére, hogy milyen a hangulat, őszintén megjelentette: a hangulat nem jó. Azt mondja, ő csak azt jelentheti, hogy ezek az emberek, akik itt kinn vannak, a tőlük elvárhatót teljesíteni fogják, de csak az elvárhatót. Egy azonban kétségtelen, harckocsi támadással szemben ezek védtelenek.

Nagybaczoni Nagy Vilmos visszaemlékezéseiből

Déli egy óra tájban érkeztünk meg Alekszejevka repülőterére. Csak mikor kiszálltunk a gépből, akkor vettük észre, hogy milyen erős szél van és milyen kellemetlenül csapkod az eső. A gépben mindebből semmit sem lehetett észrevenni. A repülőtéren Jány Gusztáv hadseregparancsnok fogadott, majd együtt hajtottunk be a hadsereg-parancsnokság szállására, Nyikolajevka egyik gyártelepére.

A szállás egyszerű és puritán volt. Sehol semmi cicoma, kényelem. A szállás puritánsága valóban katonákra vallott. Az étkezde a gyártelep egyik rendbe szedett szintjében volt. Az étkezés sem különbözött a legénységi konyhától.

A délutáni órákban a hadsereg-parancsnokságnál megkaptam azt a tájékoztatást, amelyre szükségem volt ahhoz, hogy a hadsereg általános helyzetébe beleéljem magam. A hadsereg igen nagy nehézségekkel küzdött. A németek sokat ígértek, de a megígért holmikból alig szállítottak valamit. Az ellátás igen zavaros volt, de ennél is komolyabb veszedelemmel fenyegetett a hadsereg példátlanul nagy arcvonal kiterjedése. Ez egyáltalán nem áll arányban a hadsereg harcos létszámával. Az egyes hadosztályoknak olyan nagy kiterjedésű vonalat kellett tartaniuk, hogy ilyen körülmények között komoly védelemről beszélni sem lehetett. Az orosz hadsereg egyelőre nem mutatott támadó szándékot, de előttem pillanatig sem volt kétséges, hogy orosz támadás esetén ezt az arcvonalat át fogják törni. A helyzetet még komolyabbá tette az, hogy az arcvonal mögött nagyobb tartalékok nem álltak rendelkezésre. Az a bizonyos gyorshadosztály, amelyre már sok ízben történt hivatkozás, a valóságban nagyon szomorúan festett: nem jelentett komoly harci erőt, hiszen harckocsi-alakulatai nem is voltak teljesek, de maguk a harckocsik sem tudták volna megállni helyüket a modern orosz elhárítással szemben.

Egyes hadosztályoknak 26-29 kilométer szélességű arcvonalon 5-6 ezer puskájuk volt mindössze. Mint jelentették, a Don nem jelentett akadályt, mert jelenlegi vízállása szerint 50-60 méter széles, lassú folyású, kanyargós folyó, melynek partjai egyáltalán nem alkalmasak védelmi berendezésekre. Vissza kellett tehát vonni az állásokat a folyó partjait követő széles, lapos, dobhullámos tetejére.

Meghallgattam a sok kívánságot is, melyet a parancsnokok terjesztettek elém. E panaszok között olyan különös felszólalások is hangzottak el, hogy ezeket érdemesnek tartom a megörökítésre:

Az élelmezés nem elég változatos...

Jó volna, ha az egyes fogásoknak magyarosabb jelleget adnának. A füstölnivalóra és a kenyérre vonatkozó panaszokat természetesen komolynak találtam és megígértem, hogy minden tőlem telhetőt elkövetek e panaszok orvoslására. (Dohány és kenyér valóban nélkülözhetetlen a katona számára.)

Le se tudom jegyezni már, mennyi panasz hangzott el a hadsereg fegyverzetével kapcsolatosan. A tisztek joggal panaszolták, hogy elhárításuk teljesen tehetetlen az orosz páncélosokkal szemben. Elmondták, hogy tüzérségük nagyon csekély és nem rendelkezünk nagyobb űrméretű aknavetőkkel. De felmerült panasz jócskán az állatok ellátása körül is. Hiányzott a zab, a gépkocsik is sok gondot okoztak: a motorjavítás meggyorsítása igen fontos problémává lett.

Itt is kilátásba helyeztem, igyekszem megszüntetni e nehézségeket. Elhatároztam, hogy a visszafelé vezető utamban az elöljáró Weichs vezérezredes főhadiszállására repülök Belgorodba s ott vele is közlöm a hallottakat és igyekszem elérni, hogy ezeken a bajokon az illetékes német parancsnokságok a legsürgősebben segítsenek. Az arcvonal-kiterjedés csökkentésére a hadseregcsoport parancsnoksága már enyhítő intézkedést tett ugyan (Jány jelentése szerint a déli szárnyon elhelyezkedő olasz hadtest 30 km-es arcvonalrészt vesz át a napokban), hadseregünk arcvonala azonban még így is mintegy 180 km-es hoszszúságú maradt.

Lajtos Árpád vezérkari százados

Minden magyar magasabb parancsnokság mellé volt vezényelve egy német összekötő törzs. Szövetségi keretben, úgynevezett koalíciós háborúban erre feltétlenül szükség van, mert hiszen a hadműveleti haderőt különböző államok hadseregeiből összeállított alakulatok képezik. Az összekötő törzsnek első számú feladata, hogy a szervezési, kiképzési, harci elvek szempontjából fennálló különbségek ellensúlyozására, kiegyenlítésére rendelkezésre álljanak. Mind az őket kiküldő német parancsnokságnak, mind pedig annak a parancsnokságnak, amelyikhez vezényelték. Tehát neki tulajdonképpen egyengetni kell. Ha azonosítja magát azzal a hadsereggel, ahová vezényelték, ebben az esetben a második hadsereggel, akkor az a mi szempontunkból azt jelenti, hogy tőle várjuk el elsősorban, hogy bizonyos dolgokat kitalpaljon. Koncz a következőket mondotta ezzel kapcsolatban: az a német törzs, amelyik itt a hadsereg-parancsnokság mellé van vezényelve, nem ezt tartja első számú feladatának.

Ez egy olyan hadseregtörzs, amely tulajdonképpen egy fiók hadsereg-parancsnokság, von Witzleben vezérőrnagy áll az élén. Van neki vezérkara, kezdve a vezérkari főnöktől, hadműveleti, hírszerző, anyagi vezérkari tiszt, minden, tüzér, híradó és egyéb ilyen szakparancsnokai és ez a Witzleben elsősorban a jelek szerint tanácsokat akar adni a vezetésre nézve, mert hiszen vezetni nem vezethet, nem az ő feladata és nem az ő körlete ez, tehát nem ő felel a védőkörletért. Másrészről pedig állandóan - így fejezte ki magát a Koncz - spionkodik. Jelek szerint folyton azt lesi, hogy hol akarjuk mi magyarok leszabotálni ezt az egész hadműveletet.

Vajda Alajos őrnagy

Nálunk, az első magyar páncélos hadosztálynál is volt egy német összekötő törzs, amely azt a célt szolgálta, hogy megbeszéljék a hadosztályparancsnokkal a várható hadműveleti cselekményeket és ezeket az összekötő törzs rendszerint továbbította az ő felső parancsnokságához. Mindnyájan tudtuk, és az én meggyőződésem is az, hogy ezek a német összekötő törzsek ellenőrzési tevékenységet folytattak a magyar parancsnokok fölött. Egyszerűen nem bíztak bennünk.

Von Sonderstern altábornagy még szeptember végén egy közlést adott von Witzleben-nek. A lényege az, hogy a magyar hadsereg megbízhatatlan, nem várható, hogy a német érdekekért harcoljon. Nem látják célját ennek a háborúnak, ezen felül felszerelésénél és szervezésénél fogva komoly erőpróbát nem áll ki, tehát egy döntő szovjet támadással szemben nem tud helytállni. A Herresgruppe B. megítélése szerint a magyar vezetés nem áll a helyzet magaslatán.

Nyilvánvalóan a kiképzésre, a képzettségre vonatkozott ez. Éppen ezért ő az eredetileg sokkal kisebb létszámú összekötőtörzset egy hadsereg vezetési törzs színvonalára emeli, azzal, hogy adott esetben ez a német összekötő törzs vegye át a hadműveletek irányítását.

Hát ez természetesen fából vaskarika, nem képzelhető el, mert vagy egy német hadsereg vezetéséről van szó, amelyet végezhet Witzleben, vagy ha egyszer felelőssé teszik a magyar hadsereg-parancsnokságot a védőkörletért, akkor a magyar hadsereg-parancsnokságnak kell vezetnie. Ebből állandó súrlódások adódnak, mondja Koncz, ezek folyton jönnek és javasolnak, de mindig mögötte áll az, hogy ezt meglehetősen felelőtlenül teszik. Mert hogyha mondjuk Jány elfogadja Witzlebennek valamilyen javaslatát és az nem jól sül el, akkor nem Witzleben lesz felelős, hanem Jány. Szóval meglehetősen feszült a viszony ebben a tekintetben a két törzs között.

Kéri Kálmán

Elkerültünk Weichshez. Itt van egy magyar anyagi összekötő törzs is. A vezetője egy vezérkari évfolyamtársam, tehát őszintén tudok vele beszélni. Csatainak hívják, azelőtt Csátki volt a neve. Elmondom neki, hogy mit hallottam Kijevben, itt-ott amott a 2. hadseregnél. De ő csak int: hát mit gondolsz te, hogy ez egy tejben-vajban fürdő Kánaán? Hát van neked fogalmad, hogy itt milyen lőszerhiányok szoktak lenni? Hát arról, hogy nem tudják kiszállítani az élelmet, mert nincs hozzá gépkocsi? Kérjetek, hát kérjetek! Hát nagyon helyes. De még ha én kapom is az utasítást, a szállásmester, nem tudom Sondernstern vagy minek hívták, akkor se tudja megcsinálni. Ha az OKH nem küld, hát ez itt reménytelen.

Meg is jelentettem a miniszternek. Vacsorára voltam meghíva Weichshez. Ott volt Weichs egész törzse, elég nagy számban. Weichs rendkívül barátságos ember volt, magyarbarátnak tűnt. Már amennyire az lehetett. A szomszédom egy vezérkari ezredes. Annyit tudtam róla megállapítani, hogy balti német, tehát perfektül kell oroszul tudjon. Az volt a benyomásom, hogy a kémosztálynak a vezetője, vagy ott az osztályon egy beosztott.

Az ezredes a kérdések tömegét intézte hozzám. Ez a hivatásához tartozott. De saját helyzetükről is eléggé tárgyilagosan nyilatkozott. Érdeklődése kiterjedt arra is, hogy milyen benyomást szereztünk a hitleri főhadiszálláson. És milyen tájékoztatást adott Hitler Nagy Vilmosnak? Amikor Hitler szavait idéztem, miszerint Sztálingrádot akkor foglalja el, amikor akarja, a következő párbeszéd zajlott le köztünk: a német mondja:

- Persze, persze, Herr Kamerád, amíg jó az idő. De mondja csak, milyen idő van most?

- Amikor idejöttünk, hűvös, ködös volt az idő.

- Gondolja, hogy ezt a Führer meg tudja változtatni?

- Nem hiszem, de mit változtat ez a Führer tervein? - mondom tettetett naivsággal.

- Nézze, ha köd van, az oroszok éjjel is, nappal is elküldhetnek csapatokat és lőszert. Ez pedig a Führer szándékát megnehezíti. És mit gondol, ebben az időben, ugye, késő ősz van, számíthatunk mi még napsütéses napokra és holdvilágos éjszakákra? Amikor az oroszok mozgását a Volgán ellenőrizhetjük? Hát csúnya ősz van, de maga csak ossza a Führer egészséges optimizmusát. Így van ez rendjén.

Így adta értésemre, hogy Hitler szavai és a valóság között mekkora a különbség és hogy Sztálingrád elfoglalása már aligha lehetséges.

Ott is egy tábornok, egy hadseregcsoport vezérkari főnöke adott körülbelül félórás tájékoztatást. Ez reálisnak tűnt, de természetesen a nehézségeket nem fedte fel teljesen. Kedvezőbb képet iparkodtak nyújtani és eloszlatni Nagy Vilmosnak azokat az aggályait, hogy ez a hadsereg olyan helyzetben van, hogy bizony kétséges, hogy a feladatát teljesítheti-e, pláne ama fegyverzethiányokkal, amelyekkel küzd. Weichs végighallgatta, nagyon kedves volt, de lényegében semmilyen ígéretet ott nem tett. Nem is tehetett, mondván, hogy ők abszolút kötöttek a Führer parancsaihoz és bizony vajmi kevés önállósággal rendelkeznek.

Ezt Weichs ott nyíltan megmondta.

Kádár Gyula

Nagy Vilmos látogatásának hadászati jelentősége nem volt semmi, hiszen úgy sem tudott volna semmit sem változtatni az ott lévő helyzeten. Ellenben érdeme az, hogy a zsidó munkaszolgálatosokat védelmébe vette. Ez a zsidó munkaszolgálatos valami, ez egy rettenetes szégyenünk. Rettenetes buta, egy szervezési hiba volt.

Kéri Kálmán

A második hadseregnél láttunk zsidó munkaszolgálatos századokat. Azokkal is beszélt Nagy Vilmos. Hát azok siralmas állapotban voltak. Lerongyolódva és az arcukon látszott, hogy kétségbeesett emberek, akik azt érzik, hogy őnekik itt el kell pusztulni.

Hát persze Nagy Vilmos nem a 2. hadsereg minden zsidó munkaszolgálatosával találkozott. De hogy a megjelenése, helyesebben a szavai mit jelentettek ennek az elcsigázott, agyongyötört társaságnak, arra ma is csak meghatottan tudok visszaemlékezni.

Kádár Gyula

Munkás századokra mindig szüksége van egy hadseregnek. Az első világháborúban is volt és most is, és minden hadseregnek kell, hogy ilyen alakulata legyen. De ezt zsidókkal végeztetni, akiket nyíltan és kihangsúlyozottan, majdnem kimondottan pusztulásra ítélünk, vagy legalábbis arra, hogy az ország területéről eltávolítsák. Ráadásul még megkínozni, nem kellően öltöztetni, nem kellően enni adni, nem emberileg érző parancsnokok kezébe adni őket, ez egy olyan mérhetetlen szégyenünk, amire nem lehet eléggé elítélő szavakat találni.

Nagy Vilmos, aki látta kint ezeknek a zsidó munkaszolgálatosoknak a sorsát, erélyes parancsokat adott ki a velük való bánásmódra. Igaz, hogy ilyen parancsokat adott ki a vezérkar főnöke is, ha nem is ekkora nyomatékkal. De nem a parancsnokban van a baj, hanem az ellenőrzésben, mert igenis hibáztatnom kell azokat a csapatparancsnokokat, illetve seregparancsnokokat, akiknek alárendeltségében voltak ezek a munkás századok, hogy ezt ők ott közvetlen tapasztalattal látva, nem szüntették meg. És nem léptek föl erélyesen azok ellen a túlzó, teljesen félbolond beszámíthatatlannak mondható parancsnokoknak és altisztjeiknek, kereteknek az embertelensége ellen.

Ez egy mérhetetlen másik hiba. Még az sem magyarázza meg, hogy Magyarországon egy nagymértékű antiszemitizmus uralkodott, amelyik ugye a zsidóság kiküszöbölését német mintára akarta megoldani és azokat a zsidótörvényeket hozta, amelyek a zsidóságnak a tökéletes megalázását és a nemzetből való kirekesztését célozták.

Strahl Sándor munkaszolgálatos

A feladatunk az volt, hogy a harcoló magyar csapatok előtt különböző akadályokat, akadályrendszert építsünk ki. Részben lövészárkokat, részben harckocsi-elhárító árkokat kellett ásnunk. Ez meglehetősen nehéz volt, mert hiszen ásó és csákányon kívül nem volt normális felszerelésünk.

Sallai Elemér munkaszolgálatos

Futóárokásás, lövészárokásás, tulajdonképpen egy, mert a méretek azonosak. A lövészárok általában 160 centiméter mély, 120 centiméter széles és öt méter hosszú. Ez volt az adag, amit ki kellett ásni minden embernek éjszaka. A legyöngült emberek, hogy tudták ezt teljesíteni? Csak úgy, hogy azok, akik jobban bírták - addig nem engedtek el bennünket, amíg ezt nem teljesítettük -, az erősebbek segítettek. Így aztán, ha nem is időre, de valahogy mégis csak elkészült és akkor térhettünk "haza".

A spanyol bakokat kihordtuk a futóárok elé, körülbelül 70-80-100 méter - ahogy a terepviszonyok lehetővé tették - távolságra és dróttal kellett összekötözni. Ez tulajdonképpen a műszaki csapatoknak, az árkászoknak lett volna a feladata. De hát ők nem mertek kimenni a futóárok elé, féltek, mert nem azt mondom, hogy fergeteges puskatűz volt ott, hanem itt-ott elfüttyent egy-egy golyó. A spanyol bakok hordása súlyos fizikai igénybevételt jelentett, mert egy bak több méter hosszú. Ha nem is mértük le, de legalább egy mázsára becsültünk egy ilyen spanyol bakot, de lehet, hogy csak 80 kiló volt, s ezt ketten vittük.

Négy óránk volt összesen a pihenésre, az étkezésre, az alvásra. Húsz órát voltunk elfoglalva a menettel és a munka végzésével.

A fizikailag leromlott emberek megterhelése olyan iszonyatos volt, hogy az emberek szinte naponta hulltak. Novemberre a századunknak több mint fele elpusztult.

Fazekas György munkaszolgálatos

Ez az "alkotmány" olyasmi, mint egy fűrészbak, csak ötször-hatszor akkora. Kivágtuk a fákat, legallyaztuk, nekünk kellett összeállítani, és szögesdróttal sűrűn bevonni. Nagyon ocsmány munka volt, mert a kezünk tiszta vér volt. A bakokat aztán két ember, az egyik elölről, a másik hátulról a vállára vette és este kivittük a vonalba. S a vonal elé állítottuk.

Egy alkalommal megcsúsztam és a spanyol lovas nálam lévő része leesett. Egy állati hördülés: Te gazember! Hogy ide jöjjenek a te ruszki testvéreid. És egy óriási pofont adott. Hát itt már nem tudtam megállni és ütöttem. Igen ám, csakhogy a másodperc töredéke alatt az volt előttem, az első vonal előtt állok, ugrom kettőt és a senki földje közepén vagyok. Nagyon közel voltak ott a szovjetek. Az a rizikóm van, hogy valahonnan lelőnek. Sötét van. Ez a rizikóm megvan akkor is, ha csak kint állok. Tehát ezt most már nem nyelem le. És visszaütöttem. A pasas eldőlt és pár pillanat múlva fölkelt. Azt hittem, hogy nekem jön és már indultam, hogy ezt most elintézem és neki a senki földjének, amikor azt mondja: mert mindnek idege van, mindnek idege van, mit idegeskedik. Ebből én arra a következtetésre jutottam, hogy nem fog följelenteni, mert ahhoz ott rögtön kellett volna valamit csinálnia. Másnap nem mondhatja. És nem vállaltam a rizikóját az átrohanásnak, mert hiszen csendes frontszakasz, az nem létezik, hogy mind a két oldalról ne kezdjenek lőni, akármit csinálok. Valóban rendesnek bizonyult, mert csak annyit mondott az én keretlegényemnek, akinek visszaadott, hogy: ez a gazember zsidó, ez feleselt. Másnap kikötöttek. Puskatussal megdádázták a pofámat, kiverték a fogaimat. De hát ezzel még megúsztam.

Autóra raktak bennünket. Jó erősen hátramentünk és egy löszös domboldalban hevesi bányászok alagutakat ástak. Az ásás az ő dolguk volt, szakmunka. Mi szállítottuk ki a homokot. Ugyanaz volt az ellátásunk, a munkaidőnk, a bánásunk, minden azonos volt a katonákéval. Igazán embernek, amíg ebben a Horthy-hadseregben, a 2. magyar hadseregben, mint munkaszolgálatos működtem, ebben a néhány napban érezhettem magam embernek. És azért hála a Gingelhány Györgyöt illeti. Ott kicsit kipihentük magunkat, fölerősödtünk, egyébként újságot is kaptam, mert ahányszor Gingelhány kijött, hozott nekünk újságot. Az legalább egyhetes volt, vagy kéthetes, de mégis újság. Így tudtam meg, hogy apai jó barátom a nagyon szeretett Hunyady Sándor meghalt. Az egyik Magyar Nemzetben olvastam.

Közben leesett a hó. Mérhetetlen hideg volt. Kezdett szállingózni az utánpótlás. Jött utánpótlás a katonákhoz is, ezek azonban téli felszerelés és fegyver nélkül jöttek avval, hogy majd ott kapják meg a fegyvert is és a téli felszerelést is átveszik. Hozzánk viszont nem kirabolt, főleg pesti emberek jöttek. Úgy néztek ki mellettünk, mint a daliák a triplik mellett. De hát a mi soványságunk a csikasz soványság volt. Rajtunk már csak csont, bőr és izom maradt. Hozzászoktunk mindenhez: az éhezéshez, a hideghez, a rettentő nehéz munkához és mindenhez. Nem egy közülünk a Fodor-féle vívóiskolában edzett. Ezek az első félórában kidőltek. És haltak.

Lassan nem volt olyan dél - hajnalig dolgoztunk, hajnalban betereltek bennünket és délben kiabáltak, hogy ébresztő -, hogy valaki nem maradt ott holtan. Volt, hogy nem is egy. És ez ahogy mentünk előre, mind több és több ilyen jött. Bunkerekben voltunk elhelyezve. Hindenburg-mécsessel világítottunk. Akkor már borzasztóan tetvesek voltunk valamennyien. Volt egy csalhatatlan módszer, amivel megállapítottuk, hogy valaki meghalt: ha az inget kinyitotta az ember, tele volt tetűvel. De, ha a tetvek kezdtek leszaladni a testről, az meghalt. Hűlt ki a test és a tetű nem marad a hideg holttesten. Tehát semmi mást nem kellett csinálnunk, mint kinyitottuk az ingét és akkor már lehetett vinni. Félóra alatt deszkára fagytak, eltemetni nem tudtuk őket, olyan fagyott volt a föld, hogy ott legfeljebb robbantani lehetett volna. A bunker mögött stószoltuk fel a halottakat. Mivel mindennek az élőt kellett szolgálnia és elősegíteni a túlélést, szépen megnéztük a hátizsákját, a motyóját, ami használható volt, azt testvériesen a megmaradtak elosztották. Volt úgy, hogy valakinek jutott egy meleg holmi, másnap az ment tovább, mert már az ő holttestét vittük ki. Egyszer én néztem meg egy ilyen nagyon jól öltözött és külsőleg nagyon jó kiállású bajtársamnak a motyóját, és láttam benne valami olyan kis batisztszerűséget. Mi a jó isten? Hát vasalt, tiszta, fehér zsebkendő. Hát én ilyet nem láttam már Isten tudja... Zsebre tettem. Legyen nekem egy zsebkendőm. Egyszer csak előkerült egy nem tudom milyen anyagból készült gatya, rövid gatya. Nézem, ott van benne a cégjelzés: Mangold Béla Kolos. Mangold Béla Kolos nagyon elegáns úri divatcég volt. Ő volt a Színházi Élet "Ádám" rovatának a vezetője is. Színészeknek, léha ifjabb arisztokratáknak, vidéki dzsentriknek, pesti gazdag zsúrfiúknak dolgozott. Fehérnemű, ruha, minden... cipőn kívül mindent lehetett kapni. Ismertem a céget. Meg kell mondanom, hogy soha eszembe sem jutott, hogy megálljak a kirakatánál. A Petőfi Sándor utcában volt a cég. Nem jutott eszembe, mert én onnan nem vehettem volna soha életemben semmit. S akkor egy ördögi ötletem támadt. Most fölveszem azt a gatyát. Kezdtem vetkőzni. Körém gyűlt mindenki, hogy meg vagyok őrülve? A mi levetkőzésünk azt jelentette, hogy a madzagot, amivel a felsőkabát meg volt kötve, megengedtük. Az öltözés azt jelentette, hogy összehúztuk. Mosdásról szó nem volt. Semmi. Egy kis hóval, aki nagyon kényes volt, az a kezeit megdörgölte. Borotválkozni nem tudtunk. Nagy szakállunk volt. Lenőtt a hajunk - mert akkor még hajunk is volt. Szabályszerűen kezdtem a rémisztő hidegben vetkőzni. Ezek mondták, meg vagy őrülve. Egy kipróbált régi ember itt levetkőzik, mit csinálsz? Megbolondultál? Mondom nem. Én most, talán utoljára életemben, mintha úri ember lettem volna Magyarországon, Mangold Béla Kolos-gatyában fogok megdögleni.

Nagyon sok veszteségünk volt. És bizony elég sok volt a honvédségnek is. Az az érzésem azonban, hogy itt kevesebb volt a tényleges hadiveszteség, tehát golyó által, vagy gránát által, inkább a körülmények által... Mi nem a 2. magyar hadsereg katonái voltunk. Nem a német szervezetnek megfelelően, egyenruhás, ellátott, munkára beosztott emberek. Egész egyszerűen rabok, belső hadifoglyok voltunk, akikkel minden nemzetközi konvenciót megsértve bántak. A kirablástól, a veréstől, az éheztetéstől kezdve egészen addig, hogy láttam hülyére verni bajtársamat, aki értelmes mérnökember volt.

Aki az emberi és testi meghurcoltatást, bántalmazást nem bírta ki, soha többet nem lett belőle ember. Nem is tért vissza. Ezt harag nélkül mondom, de el kell mondanom. Novemberre a századunknak több mint fele elpusztult.

Fenyvesi Imre törzsőrmester

Rettenetes körülmények között építették a bunkerokat, mert a szálfát jégen, vízben hordták.

Varga József szakaszvezető

A zsidó munkaszolgálatosok csináltak a posványra hidat Urivnál.

Olyan "kényelmesen" nem bántak velük, ütötték, verték őket, hogyha olyan emberek voltak mellettük. Vitték a fát heten-nyolcan. Nagy rönköt és megbillent, beleesett a posványba, nem lehetett belőle kihúzni, mert szívta le magába. Ha szétszakadt volna az ember, akkor se tudták volna kihúzni.

Kornis Pál munkaszolgálatos

Voltak emberséges tisztek és katonák egyaránt, a többségre azonban átragadt az a szellem, amely a hazatérést, a győzelmet, mindezt attól várta, hogy ő milyen határozottsággal hajtja végre a parancsokat és milyen kegyetlenségeket hajt végre.

Volt olyan század is, amelyik a saját embereit kiirtotta, de miután munkát kellett végezni, az osztrogozsszki kórházból elbocsátottakat egész egyszerűen, mint foglyokat elfogta és ezekkel dolgoztatott. A háttere az volt, hogy a század parancsnoka és keretlegénysége a 214 emberre szóló élelmet, zsoldot, tehát a teljes ellátmányt folyamatosan mindvégig felvette. Hogy az ellenőrzésnél tudjanak valamit produkálni, azért ilyen módszerekhez folyamodtak.

Bertalan Sándor tartalékos zászlós

A munkaszolgálatosok kosztja, ha lehet, akkor még egy fokkal rosszabb volt, mint a miénk. Ha mi fáztunk, ők még jobban fáztak. Menetközben, vagy visszavonuláskor nagyon sokat láttam közülük megfagyni. Egyébként a bánásmód velük nem éppen emberséges volt. A futóárokban találkoztam az egyik magyar tiszttel, aki állandóan furkósbottal járt körülöttük, ő volt a parancsnokuk. A végén ennek a tisztnek a fejét szétrugdosták teljesen, szinte a felismerhetetlenségig, de én megismertem a botjáról is, meg a termetéről, egy hatalmas dalia volt.

Ha a mi veszteségeink nagyon nagyok voltak, az övéké talán még nagyobb. Nem is törődtek velük és különösen a visszavonulásnál már saját magukra voltak csak utalva. Segítséget senkitől nem várhattak, meg nem is kaptak.

Somogyi Géza honvéd

Megkeresték a szabadságos katonákat és bónokat adtak át, száz pengő, kétszáz pengő, ötszáz pengő, ezer pengő bizonyos ellenszolgáltatásokért, ami nagyon sokszor talán az életüket hosszabbította meg, vagy az egészségüket kicsit megerősítette. Ezek, amikor hazajöttek fölkeresték a hazai hozzátartozókat a megadott címen. 1942-ben, '42 telén még Magyarországon nem deportálták a zsidókat, tehát a hozzátartozók - még gettó sem volt ugye, mert azt tudjuk, csak két év múlva következett be - a lakásukban éltek és viszonylag meglehetős nyugodtan keresték a kenyerüket. Ezek aztán mindent az égvilágon megadtak, hogyha fölismerték a keze írását a hozzátartozóiknak, a szeretett fiúnak vagy férjnek. Ráhazudtak sokszor a katonák, hogy ezt adták, azt adták, ruhát adtak, meg napokon keresztül kosztolják, pedig nem igaz. Olyan, mint ma egy szegényes szendvics száz pengőért. Ebből aztán szabályos üzlet alakult ki és állítólag volt, aki egész szépen meggazdagodott.

Kéri Kálmán

Nagy Vilmos elég pesszimista hangulatban tért vissza. Ezt a hangulatot nem a nagy helyzet váltotta ki belőle, hanem az a tény, hogy semmit sem ért el lényegében. Tehát a megszálló erők változatlanul kinn maradtak, a 2. hadsereg állapotában javulás nem következett be és azt nem is remélhette a hallottak alapján. Átérezte, hogy ez a hadsereg egyszerű préda lesz. Ezt a szót kell használjam, mert ez volt az ő szavajárása is. Prédának dobtuk oda. A nagy helyzetet illetően: nem hitt a németek győzelmében. Úgy vélte, hogy lehetséges talán olyan helyzet, amikor fegyverszünetet kötnek. Arról, hogy a németek még nagyobb eredményt elérjenek a keleti arcvonalon, arról az öreg már végérvényesen letett. Hadász volt és semmi elfogódottság nem játszott szerepet ebben a megítélésében, hogy a németeket ő a maga részéről elparentálta. Hogy mikor, erre persze nem tudott volna felelni, de Kállayt ilyen vonatkozásban tájékoztatta. És amennyire vissza tudok emlékezni az ő elbeszéléseiből, ő is ezt elfogadta. A kormányzónál történt jelentkezése nagyon érdekes volt. Amikor fölvetette Nagy Vilmos azt a gondolatot, amit Jány, helyesebben Kovács vetett föl, tehát meg kellene erősíteni ezt a hadsereget. Hát erre majdnem dührohamot kapott a kormányzó és azt mondta, hogy egy embert sem.

Lajtos Árpád

Egy kipányvázott hadsereggel van dolgunk, amelyet, mint új Európába belépőjegyet, megreszkírozott a magyar vezetés annak tudatában, hogy döntő esetben nem tud helytállni.

Szombathelyi Ferenc feljegyzéseiből

1942. október

"A további hadműveleteknek előreláthatólag, csak halogatás és időnyerés lehet a céljuk, a háborúnak kihúzása addig, amíg Németország valami elfogadható békéhez jut."

"Le kell vonnunk tévedésünknek konzekvenciáit, mert az ország jelenlegi háborús, szellemi és anyagi felkészültségének foka, a reánk váró feladatok végrehajtásával távolról sem áll arányban."

"Kis nemzeteknek vagy gyengébb katonai hatalomnak általában nem ajánlatos a rohanás, a kezdeményezés megragadása után. Lehet ugyan, hogy kezdeti sikereket érnek el, és behatolnak az ellenséges országba. De mert bázisuktól eltávolodnak, legyengülnek, és így a döntő küzdelemhez, a végsikerhez - amin végeredményben minden megfordul -, nem lesznek elég erősek... Százszázalékos német győzelem, százszázalékos német megoldást jelent. Hol marad a magyar megoldás akkor, ha minden erőnket eleve ennek a száz-százalékos német győzelemnek a kivívására bedobjuk és feláldozzuk? Ezért mindent egybevetve, azt hiszem, hogy várnunk kell. Ne siessünk. Ne akarjunk németebbek lenni a németeknél... Nem helyezkedhetünk mi, magyarok a németekkel azonos álláspontra. A háború hosszú háború lesz, erre és nem a villámháborúra kell berendezkednünk. A nagyhatalmi politikát és hadászatot át kell engedni a nagyhatalmaknak, nekünk a fal mellett kell járnunk."

Kádár Gyula

Tény és tagadhatatlan, hogy úgy Jány, mint a vezérkar főnöke, többszörösen szót emeltek ez ellen a magas kiterjedés ellen. Rámutattak arra, hogy ez egy ellenséges támadás esetén sikerrel nem tartható, az eredmény elutasító volt, semmit el nem értek.

Rumy Lajos ezredes

A Jány? Hiába apellált a németek felé. Nem fogadták el. Azok az egy vonal rendszer hívei voltak. És a szerencsétlen Jánynak engedelmeskedni kellett.

Lajtos Árpád

November elején (helyesen: november 19-én) megindult a szovjet ellentámadás Sztálingrád körzetében a támadó zömöt közvetlenül észak felé biztosító harmadik román hadsereg áttörésével. Megtörtént az áttörés Sztálingrádtól délre is, már bekerítés veszélye fenyegette a német támadó zömöt. November folyamán elvágták azt a vasútvonalat, amely tőlünk délre egyetlen volt és táplálta a német támadó zömöt. Ettől a pillanattól kezdve a magyar hadsereg körletén át vezető vasútvonal volt az első számú fontos és egyetlen tápláló vonal a sztálingrádi csatához. Ez a vasútvonalhelyzet, tehát elsősorban a hadsereg ellátásának súlyosbodásában egészen a katasztrofálisságig menő helyzetig éreztette a hatását, de másban is. És itt rá kell térnem egy nagyon lényeges és eddig meglehetősen kevésbé tárgyalt kérdésre. Ez pedig a váltás kérdése.

Dr. Vámossy József

Az a hír, hogy hazamegyünk ellenőrizhetetlenül terjed. De az ember valahogy úgy van vele, hogy ami jó, azzal szívesen foglalkozik. Hogy ezt ki mondta? Jánynak a sofőrje. Nyilván hallhatta valahol Jánytól, hogy fölváltatnak bennünket. Aztán beszéltek valami olyasmit is - ezt még a nyáron -, hogy az angol rádió állítólag bemondta, hogy a hetedik hadosztály tökéletesen megsemmisült.

Tehát augusztus huszadikára minket hazavisznek, mert a Vérmezőn a hetedik hadosztály be fog mutatkozni, hogy semmiképpen nem egy aktatáskában vittek bennünket haza. Később aztán elneveztük ezeket szakácshíreknek, a szakácsok főzik ezeket csak ki, hivatalosan arról sosem volt szó, sőt az ellenkezője, hogy a végső győzelem után fogunk csak hazamenni.

Kéri Kálmán

Mi a németekkel bizonyos lekötelezettségi viszonyban voltunk a két bécsi döntés kapcsán. Ez volt az egyik dolog. Másik az állandó félelem, hogy a románok befolyása túlsúlyba kerül Hitlernél. Úgy is megvolt, de hát ugye ez még fokozódik. Így hát velük szembehelyezkedni 1942-ben korai. Valamit adni kell, de ha adunk, akkor az mérsékelt legyen és semmilyen körülmények között se legyen kiegészíthető.

Lajtos Árpád

A hadsereg kiküldésekor három hónapot helyeztek kilátásba. Ezt még a magasabb parancsnokok esetében sem tartották egész pontosan, mert általában október végén váltották fel a hadtest- és hadosztályparancsnokokat. Csapatoknál semmiféle váltás nem történt. Ellenben november legelején közölte a magyar fővezérség, hogy kiküld felváltó alakulatokat. Azonban nem az egész hadsereget fogják felváltani, hanem mindössze tizenkét gyalogzászlóaljat, azaz az összes bevetett erő egyharmadát és ötven munkaszolgálatos zászlóaljat küldenek ki. A tizenkét gyalogzászlóaljat vasúton előre fogják szállítani közvetlenül a hadsereg arcvonala mögé, hogy minél rövidebb menetekkel érhesse el a kiképzőtábort, ahol kéthetes kiképzést, utánképzést kapnak, majd előremenetelnek váltásra.

Kéri Kálmán

A hadsereg hátsó körletében kiképző táborok voltak. Ezek azt szolgálták, hogy a fölváltást végrehajtó legénység hozzászokjon a harctéri viszonyokhoz stb. Ez csak részben volt lehetséges, éspedig azért, mert a kiképzőknél sem volt elég fegyver. Ennek az oka az volt, hogy a hadiiparunk nem győzött minket gépfegyverrel ellátni. Hiszen nekünk a németektől kellett fegyvert vásárolni is, még a későbbiekben is. Hogy a megmentett résznél maradjon fegyver, úgy értem az itthoninál, csak korlátozva ment ki fegyver ehhez a kiképzőrészhez. Annyi nem, amennyien voltak. Ezért az volt a parancs, hogy ők fegyverzetet és téli felszerelést váltsanak azokkal, akiket felváltanak. Ez természetesen magával hozta azt, hogy ha egy ilyen társaság, amelyik éppen váltásra indult és szembekerült az ellenséggel, védtelen volt.

Lajtos Árpád

A felváltás, akár van, akár nincs a felváltónak fegyverzete, egy gyengeségi momentum, amely feltétlenül csábítja a szemben álló felet arra, hogy ezt kihasználja. Éppen ezért már az intézkedés beérkezése után azonnal tiltakozó táviratot menesztett a hadsereg-parancsnokság a magyar úgynevezett fővezérséghez, utalva arra, hogy ki vállalhatja a felelősséget, ha ebből a fegyvertelen állapotból komplikációk, sőt esetleg katasztrófa származik.

Kértük, hogy ezt változtassák meg és lássák el fegyverzettel a felváltó csapatot. Végeredményben, ha a felváltó csapatnak van fegyverzete, akkor a felváltottak fegyverzete visszakerül a hátországba, tehát nem rövidül meg a hátország. Tökéletesen érthetetlen volt előttünk, hogy miért ragaszkodnak ehhez. Sajnos, azonban a válasz az volt, amit a vezérkarfőnök helyettese írt alá, vitéz Bajnóczy altábornagy, "Intézkedésemet fenntartom, utasításaimat teljesítse!"

Dr. Vámossy József

Jött egy hadseregparancs is Jány Gusztávtól, hogy innen élve hazamenni csak a végleges győzelem után lehet. Addig mindenki, akárhogy is vonszolja fáradt testét, próbáljon a németek mellett úgy harcolni, ahogy azok elvárják tőlünk.

Boldizsár Iván

Akkor hallottam először ezt a szót, hogy Sztálingrád. Sztálingrádig fogunk menni. Akkor még nem tudtam, hogy ez mit fog jelenteni természetesen, csak megnéztem a térképet és nagyon messzinek találtam. Nem jutottunk el Sztálingrádig, hanem a Don vonaláig egy városhoz, amelyet Alekszejevkának hívtak, Nyikolajevkának is. Valószínűleg Nyikoláj cárról, és a szovjetrendszerben egy még régebbi nevét vették vissza, az Alekszejevkát.

Körülbelül Szekszárd nagyságú város volt a síkságon némi kis dombocskákkal. Ettől nyolc kilométerre egy Kondencovo nevű faluban szállásoltak el bennünket és ugyancsak nyolc kilométerre voltunk a Dontól, tehát az első vonaltól. Ide szeptember elején jutottunk és nagy meglepetésünkre közölték velünk, hogy ez lesz a téli szállás. Nagy meglepetésre és nagy megrendülésre is, mert abból arra következtettünk, hogy nem jön a leváltás. Megkezdődött egy rendszeres mindennapi harctéri élet, amelyben ott nyolc kilométerre a fronttól, tulajdonképpen a háború a maga ütközeteivel, a vérontással, sebesüléssel, életkockáztatással nem volt jelen. Azaz, hogy mégis jelen volt, mert a mi dolgunk volt az élelmet és a lőszert kiszállítani az első vonalba.

Amikor élelmet vittünk, kevésbé volt izgalmas, de amikor lőszert vittünk, akkor azért..., ha golyó lett volna, megtalál, mert akkor nagyon büdös lehettem.

Megtettük az út első, többé-kevésbé fedezett részét, és amikor a fedezethez érkeztünk, akkor láttam, hogy a raták - szovjet vadászgépek -, azt hiszem talán vadászbombázók is kezdenek keringeni. Ilyenkor két dolgot lehetett csinálni. Vagy az ember megállt és fedezékbe ment, vagy pedig teljes gázt és uramistent. Teljes gázt és uramistent vezényeltem és nem történt semmi, továbbmentek. Borzasztóan kihúztam magam, mert visszafelé sose lőttek, nem vadásztak ránk, a rakomány érdekelte őket. Visszamentem és az a raktári épület, amelyben laktunk, az már nem volt, mert egy gyújtóbomba arra esett és az leégett. Benn is lehettem volna, úgyhogy az ember újra meg újra találkozik a halálaival.

Az volt az érzésünk egy idő múlva - azt felismertem, tápláltam -, hogy mi valamiféle zálog vagyunk. Ez a második hadsereg, ez Horthyék záloga Hitlernek. Van is, nincs is. Hogy mennyire nincs, azt tulajdonképpen még nem tudtuk. Akkor kezdtem észbe kapni, amikor leesett az első hó és nem sokkal a hóesés után jött az a tébolyult parancs a tehergépkocsik hazaküldésére, illetve a motorjaik kiszerelésére és hazaküldésére.

Télen a kocsik úgyse használhatók és mivel télen a harci tevékenység valószínűleg szünetelni fog, tehát a tehergépkocsikból ki kell szerelni a motorokat, és haza kell küldeni Budapestre, nagyjavításra. Megállt bennem az ész. Hát először is honnan tudták, hogy szünetelni fog a harci tevékenység, odaszögeztek bennünket.

Vissza     Tovább