Hol vannak a katonák? 10.

Szemelvények Sára Sándor dokumentumfilmjéből

Korabeli filmhírek

Az idei háborús évben is megrendezték az őszi lakberendezési és háztartási vásárt. A gazdag és változatos kiállítást Varga József kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter nyitotta meg.
A vásár egyik érdekessége a kémelhárítási kiállítás. Cipőtalpba, üvegszembe, fogsorba és ruhába rejtett kémjelentések.
A keleti hadszíntér érdekesebb hadizsákmányainak kiállítása.
Budapest felett lelőtt ejtőernyős Sztálin-gyertya. A harcoló honvédekért dolgozó Vöröskereszt, kérő szóval fordult a magyar társadalomhoz, amely soha nem látott lelkesedéssel vitte adományait az urnákhoz. A miniszterelnök hitvesének gyűjtőhelye.

A budapesti Bercsényi tüzérosztály csapatzászlót avatott. Az avatáson vitéz Nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszter képviselte a kormányzó urat. A zászlóanya tisztét, Szlendy Károlyné, a főváros polgármesterének hitvese töltötte be. A zászlóavatási ünnepet jól sikerült lovas ünnepély követte.

A rossz állapotban lévő oroszországi utak erősen igénybe veszik a honvédség járműveit. A megrongálódott kocsik kijavítását és újakkal való pótlását tábori kocsijavító és kovácsműhelyek végzik el.

A keleti hadszíntéren küzdő honvédség lehetőség szerint a helyszínen gondoskodik saját ellátásáról. Cséplés Ukrajna gazdag búzatermő vidékein. Készül a honvédek ropogós kenyere. A volt szovjet gazdaságok állatállománya is a honvédséget szolgálja.

Hidászaink mindig több és újabb hidakkal javítják a küzdők összeköttetését a hátországgal. Elkészült egy új híd. Egy kerékpáros kötelék indul az arcvonal felé. A hosszú útvonalat sűrűn felállított légvédelmi tüzérség biztosítja.
A Don-vidék egyik szakaszán a gyalogság visszaveti a terepen rejtőző bolsevistákat. Lángszórókkal és tűzfegyverekkel törik meg a helyi ellenállást. A hadászatilag fontos terepszakaszt meg kell tisztítatni az ellenségtől.

Kiss László hadnagy

1932-ben végeztem Budapesten, a Ludovika Akadémián, és mint hadnagy kerültem ki. Mivel pécsi lakos voltam, Pécsre, a 8. honvéd gyalogezredhez osztottak be. Itt, mint alantos tiszt töltöttem el öt évet. Amikor is szolgálaton kívüli viszonyba kerültem, mert olyan nőt akartam feleségül venni, aki az akkori tiszti állásnak nem felelt meg. Zsidó lányt akartam elvenni feleségül. El is vettem. A hadsereget otthagyva, az apósom üzletében vaskereskedői munkát végeztem, és tanultam. 1942-ben talált meg újra a katonaság, behívtak azzal, hogy a frontra kell kimennem. Valahogy úgy éreztem, hogy ez a kötelességem, mert hiszen ezt tanultam, másrészt egy igen-igen kedves évfolyamtársam, Pajzs Kázmér, aki akkor már százados volt, elesett az oroszországi fronton, és a halálhírét olvastam az újságban.

Bíró József tartalékos zászlós

Október 8-án SAS-behívóval behívtak, és azokat az embereket mozgósították a szakaszomba, de az egész zászlóaljba, akik akkor nyáron, mint elmaradott korosztályok, az Ormánságból, a Dráva mentéről, Dél-Baranyából és a visszamaradt vagy visszakapott jugoszláv baranyai háromszögből vonultak be átképzésre, hat hétre. Idősebb emberek voltak, tehát nem standbeliek. A tisztek közül is körülbelül négy volt hivatásos a zászlóalj parancsnokkal együtt, volt három vagy négy tovább szolgálatos tiszt, a többi mind tartalékos volt. Tisztviselők, tanítók és hasonlók, akik már jó ideje szintén nem voltak katonák. Mi körülbelül hatheten voltunk hadapródőrmesterek, akik épp akkor szereltünk le és mozgósításba kerültünk.

Kiss László

Egy rövid kis kiképzést kaptunk Pécs környékén, Kovágószőlősön, amelyen nagyjából tájékoztattak arról, hogy mi is fordulhat elő majd ott, a harctéren. Az indulás előtt utasítást kaptunk arra, hogy a sokgyermekes családapákat kiszűrhetjük, és itthon hagyhatjuk őket. A pótszázadból egypáran itthon is maradtak.

Lengyeltóti János tartalékos zászlós

A pécsi Notre Dame zárda gimnazista lányai fölsorakoztak előttünk és intézetük szelleméhez híven egy kis Mária-érmécskét, nemzetiszínű szalagos kokárdácskával tűztek a sapkánkra azzal az útbaigazítással, hogy a magyarok Nagyasszonya védjen benneteket.

Dr. Cselényi József tartalékos zászlós

Az elindulás szép, napos időben volt, búcsúzkodásokkal. Ott voltak a feleségek, a családtagok. Eléggé lehangolt állapotban voltunk, semmiféle nagy hang nem volt

.
Schvoy Ferenc tartalékos főhadnagy

Rossz ómen volt az, hogy november 2-án, halottak napján indultunk.

Zetelaky Tibor vezérkari százados

November közepe körül kaptam meg a hadi beosztásomat. Radnóczy Antal vezérkari századossal együtt. Ugyanakkor kapta meg a hadtestparancsnoki kinevezését gróf Stomm Marcell vezérőrnagy és Dezső László vezérőrnagy, tüzérparancsnok.

Bíró József

Tizenkét napig vonatoztunk, felmentünk egész Minszkig. Onnan le Orel, Kurszk, egész Belgorodig, amíg végre megérkeztünk hadműveleti területre. Ott már akkor tél volt. Tél volt Breszt-Litovszktól kezdve is, és olyan hideg, hogy sokszor a zúzmarás ablakba ujjal kellett fúrni lyukat, hogy kiláthassunk az ablakon.

Dr. Cselényi József

Mi tisztek még rendes személykocsiban utaztunk, de a legénység a marhavagonokban, és nem volt fűtésük. Kénytelenek voltak egymás után benzineshordókból és a házakról lelopott csőcsatornákból kazánokat és fűtőalkalmatosságot saját kezűleg készíteni.

Lengyeltóti János

A katonáink, tekintettel arra, hogy már napok óta összetipródott, törekké vált szalmán utazunk és fekszünk, elmentek az állomástól közel lévő erdőszéli kazlakhoz, szénaboglyákhoz és természetesnek vették, hogy hozták a köteg szénákat. Látjuk, hogy bajok vannak, a németekkel vitatkoznak. Erre a mi németül tudó katonáink odamentek, hogy mi van itt, és akkor elkezd gorombáskodni velünk a német kamerád, többet ez meg ne történjen és tegyük le a szénát, mert szénát csak a német parancsnokság engedélyével vihetnek a magyarok. És vegyük tudomásul, hogy mostantól kezdve itt a fő kommandó a németeké.

Kiss László

Jöttek a harctérről a különböző hírek, amelyek egyáltalában nem voltak megnyugtatóak. Már a vonat ablakából, nem is ablakából, mert hiszen nem csak ablakok voltak rajta, hanem teherkocsi ajtó is, láthattuk a gyalogosan visszaszállingózó olaszokat, stüszi kalapban. Akik bizony nem nagyon bírták az akkor már havas telet.

Zeletelaky Tibor

Két hétig tartott az utunk, egy kicsit megismertük egymást. Stomm Marcell angol származású volt - legalábbis ott az előadásában ezt mondta el -, nőtlen volt egyébként, és sokat mesélt Angliáról. Az angol követségen, mint katonai attasé dolgozott. Elmesélte, hogy még olyan vadászaton is járt, ahol az angol király is jelen volt. Elmondta, hogy az angoloknak egy erős rétege nem kívánta a Szovjetunióval a háborút és a németekkel való kiegyezésre törekedett. Ezt megjegyeztem akkor nagyon. Egyébként Stomm erősen angol beállítottságú és angolbarát ember volt, nem túlságosan szerette a németeket.
Azt hiszem, hogy még korábbi szereplésében, a Jugoszlávia elleni hadműveletekben is voltak emiatt kellemetlenségei. Dezső László Moszkvában volt katonai attasé. O az orosz viszonyokról egészen más képet festett, mint amit nekünk a hivatalos tájékoztatás és mondjuk talán így, hogy a katonai nevelésünk, a tisztikarnak a beállítottsága mutatott. Úgy hittük, hogy az orosz nép a szovjet rendszer alatt elnyomott nép, amelyik nem abban a szabadságban és nem azon a szinten él, ahol nyugaton, illetve Magyarországon. Akkor, mondjuk ilyen megfogalmazás, hogy nyugat, kevésbé szerepelt, hanem mint magyarországi emberek. Dezső ezzel szemben azt mondta, hogy az életszínvonal, lényegesen magasabb annál, mint amit nekünk festettek. Azt is hangsúlyozta, hogy az oroszok védik a hazát, ez a háború nem lesz könnyű háború.

 
Lajtos Árpád vezérkari százados

November közepére még egyetlen egy felváltó alakulat sem érkezett ki, holott már ki kellett volna érkeznie. A szállítás azért késlekedett, mert a sztálingrádi térségben a helyzet súlyosbodott a szovjet áttörés, sőt az átkaroló mozdulatok megindulása és a rosztovi vasútvonal kiesése folytán. Mintegy 60-70 vasútvonalra lett volna szükség, és maradt három. E háromból is a legdélibb, amely legközelebb volt Sztálingrádhoz, vagyis a második hadsereg arcvonalán átvezető vasútvonal volt a legjobban leterhelve. Ennek el kellett látnia az egész támadó zömöt, két páncélos és egy lövész hadsereget. Sőt még a román hadsereget is ide lehet számítani. Ez azt jelentette, hogy számunkra mind az élő erő szállítása, vagyis a váltás, mind az anyagi ellátás katasztrofális méretekben csökkent.
A németek megkezdték a sztálingrádi csoport megerősítését. Sajnálatos módon olyképpen, hogy az arcvonal többi részéről vontak el erőket és szállították oda. A magyar második hadsereg esetében ez a 24. páncélos hadtest zömének elszállítását jelentette, és nemcsak, hogy elvitték tőlünk a 24. páncélos hadtestet, hanem a tőlünk északra lévő arcvonal szakaszról is hadosztályokat meneteltettek rajtunk keresztül dél fele. Ez a menetmegszervezést és az átmeneteltetés idejére a hadsereg körletében ezeknek a hadosztályoknak az ellátását is jelentette számunkra. Az amúgy is nagyon nehéz élelem ellátás még súlyosbodott azzal, hogy el kellett látnia az átvonulás idejére ezeket az osztályokat.

Szöveggyűjteményből

1942. november 22-én érkezett von Weichs vezérezredesnek a 2. magyar hadseregparancsnokhoz intézett távirata:
"Az ellenség áttörése folytán Sztálingrádnál a 3. román hadsereg területén nagyon súlyos helyzet állt elő.
Excellenciádat erről naponta tájékoztatni fogom. Számolni kell azzal, hogy az ellenség támadásait a 8. olasz hadsereg területére is kiterjeszti. A továbbiakban a magyar arcvonalszakaszon sincsenek kisebb támadások kizárva. A Führer átfogó intézkedéseket tett a helyzet megjavítására és az ellenség visszaverésére. Jelentős német erők állnak szállítás alatt a 8. olasz hadsereg jobbszárnya mögé. Minden attól függ, hogy a 2. magyar és a 8. olasz hadsereg minden körülmények között megtartsa állásait. A legnagyobb éberségre hívom fel a figyelmet. Meg vagyok győződve arról, hogy a magyar és olasz csapatok harckészsége megakadályozza az ellenség minden törekvését sikereinek kibővítésére és biztosítják az odairányított erők gyors felvonulását egy ellentámadáshoz. Von Weichs."

Dr. Magass Miklós tartalékos főhadnagy

Németek átvonulását jelezték, állítólag egy egész hadosztály vonul délre, mert mondják, hogy nagy baj van Sztálingrádnál, oda kell sürgős segítség.

Lajtos Árpád

A vasútvonal túlterheltségének következtében késlekedett a felváltó szerelvények beérkezése és úgy november vége felé közölték - ezt már nem mondom biztosan, lehet, hogy csak december elején -, hogy az élő szállítmányok beérkeznek, azonban a kirakó körzet nem ott lesz, ahol eredetileg tervezték, hanem kereken háromszáz kilométerre hátrább. Vagyis ez azt jelenti, hogy a Dontól kereken 400 kilométerre. És ezeknek a felváltó alakulatoknak - értsd alatta a felváltó zászlóaljak ezred közvetlenek, plusz ötven munkásszázad - gyalogmenetet kell végrehajtania.

Reiner József honvéd

Belgorodban rakodtunk ki, onnan aztán naponta 40-45 kilométert is kellett gyalogolni egyik érkező állomástól a másikig. Amit nehezen tettünk meg, mert nehéz volt a puska, nehéz volt a kenyérzsák, meg más egyéb fölszerelés.

Lengyeltóti János

A csapatunk nagy százaléka, hatvan százalékot mondhatnánk, már inkább a negyvenfelé, tehát harmincon túl lévő, vagyis nem az állandó gyakorlatban lévő katonaságból állt.

Dr. Cselényi József

A negyedik nap kénytelen voltam kimondani a járásképtelenséget, mivel a friss, új bakancsokban a gyaloglás, a hirtelen 30-35 kilométeres napi távok, föltörték a legénység lábát. Erre nagyon sok orrot kaptam, már hadbírósággal is fenyegettek.

Lengyeltóti János

Úgy magyarázták nekünk, hogy menet közben lesznek étkeztető állomások. Ezek az állomások vagy nem voltak meg, vagy amikor odaértünk azzal mentegetőztek, hogy az anyagot nem kapták meg megfelelő mennyiségben, tehát csak ezt és ezt a fajta ételt tudják szolgálni.

Kiss László

Egymás után fordultak elő a legénységnél olyan jellegű megbetegedések, amelyekről én magam sem tudtam, hogy tulajdonképpen micsoda. Az ezred orvosát kérdeztem meg, hogy miről van itt szó. Az emberek ugyanis étvágytalanokká váltak és fokozatosan leromlott az egészségük, a hideget már nem bírták, és egész egyszerűen ott haltak meg, magyarán megmondva, a helyükön. Még el sem lettek szállítva kórházba, mert egy-két nap alatt lezajlott ez a baj. Akkor közölték azt, hogy ez skorbut.

Lengyeltóti János

Több helyen hiányzott már a konzerv, mert a katona elmondta, hogy elfogyasztotta. Itt láttam másodszor kikötést. Pajtaszerű helyiségben volt, a lába az lefele, az ujjaival lefele. A földet épphogy megérintette. És a szemei, a rémületes, fájdalmas, lilásodó arc, ahogy rám meredt, megismert, az emberi megszégyenülés, amit akkor tapasztaltam, azt így hirtelenül nem lehet elmondani. Ha hazamegyünk, hogy fogunk majd egymással szembetalálkozni majd valamikor. Baranyai volt. Kénytelen voltam bemenni a századparancsnokhoz. És a legkomolyabb érveket hoztam föl amellett, ez többet nem szabad, hogy megtörténjen, egy hónap múlva feltétlen háborúban leszünk. Hát ki biztosít engem, mint tisztet arról - aki átlépem a határt a fegyelmezésben és elfelejtkezem az emberi méltóságról -, ha orra bukom, nem hátulról kaptam-e a golyót.

Dr. Cselényi József

Az egyik katona valami gramofont zabrált. Nagy riadalom volt emiatt, és példamutatásnak azt hiszem, ott lőtték agyon a téren az orosz lakosság előtt.

Szakács József szakaszvezető

Ritka eset volt, de előfordult itt-ott, hogy erőszakoskodás volt, de hadosztályparancsba ki volt adva, hogy ezt szigorúan büntetik. És elrettentő példának egy őrmestert ki is végeztek

.
Varga József szakaszvezető

Összevittek oda egy csomó katonát és a sok katona előtt agyonlőtték, hogy elrettentő példával legyenek, hogy ilyet többé ne csináljanak. Igyekeztek magyarázni nekünk, meg aki hátra volt annak is, hogy az orosz nőkkel ne foglalkozzanak, mert sok a nemi baj, úgyhogy veszélyezteti saját magát.

Lengyeltóti János

Osztrogozsszkban az első utunk a magyar városparancsnoksághoz vezetett. Az alezredes saját személyében, a segédtiszt és én, mint géppuskás parancsnok mentem velük. Nagy meglepetés ért bennünket. Kimondott összkomforttal berendezett, több szobából álló polgári házba kerültünk, kellemes meleg, a jellegzetes orosz falfűtésekkel az egész épületben, a csicskások királyát láttam és találkoztam ott vele. Fogadott bennünket - ezt a kifejezést kell használnom, kérem -, és jelentette, hogy a főnök, az alezredes nincs benn, értekezleten van. A mi parancsnokunk meglepődött rajta, hisz tudnia kellett a postából és a futárok jelentéséből, hogy mi pécsiek most érkezünk, egy új védőalakulat. A csicskás egy darabig ránk nézett - o nem tehetett róla -, a modora, a velünk szembe való viselkedése, ez a felfokozott öntudat, hogy o kinek a csicskása, hát ez bennünket egész meglepett. A szobában remek, általam először látott orosz szamovárok sorakoztak, négy darab. Egyik értékesebb és szebb, mint a másik. Mondja a csicskás, hogy ezek az övéi. Neki ezek a jogos zsákmányai, saját tulajdonai. Átfutott rajtam a gondolat: hát egy csicskás ilyeneket is tud zsákmányolni, hát hol harcolt ez. Ezért ez a csicskás. Mondta az árát. Megkérdeztem, hogyan tudja ezt hazavinni. Azt mondja, megkapta rá az engedélyt a főnökétől.

Herencsár Lajos honvéd

Én nem tudom, létszámban mennyit tett ki a második magyar hadsereg tisztikara. De a legkisebb tisztnek is legénye volt, a legkisebb zászlósnak is legénye volt. És ezek nem voltak aktív harcosok, hiába volt puskájuk.

Lengyeltóti János

Érdekes háborús zajra ébredtünk. Legalábbis ez volt az érzésünk, mert mintha gránátok esnének a falura, megértettük világosan a géppuskasorozatot. A puskalövéseket kiértettük. A legényeink, emberink meglepetéssel járkáltak a faluban. Kimegyünk, mi van, mi van. A századparancsnokunk: legyünk nyugodtak, legyünk nyugodtak, Korotojakot játsszák le. Megdöbbentünk. Mi ez? Igen, igen. Engem azonnal érdekelt. Ez érdekes. Hát mi Korotojakot kérem, már megtörténtnek tudjuk, láttuk a Futárban. Azonnal engedélyt kértem, és csatlakoztak többen hozzám és kimegyünk a falu végéig. Horhos van előttünk, a másik oldalon orosz ruhába öltözött férfiak, az innét levő oldalon pedig honvédség és németek. A völgy füstben, robbanások. Ah, mondja a honvéd, hát ezek csak ilyen kis puffanások, a töltény meg vaktöltény. Ordítás, kiabálás. Leérnek a völgybe, összeakadnak, ütik, verik, huppogják egymást.
És az állványokon peregnek a filmfelvevők.

Bíró József

Mielőtt még közvetlenül a frontra kerültünk volna, úgynevezett kiképzőtáborba kellett menni. A kiképzőtábor azt a célt szolgálta, hogy be tudják ütemezni a felváltás menetrendjét a kiérkező alakulatokkal, a fegyverekkel, és a legjobban leharcolt alakulatokat tudjuk felváltani, akik 1942 májusában vonultak ki a frontra és igen nagy veszteségeik voltak. A kiképzőtábor siralmas dolog volt. Nem is lehetett kiképzésnek nevezni, főleg a gyalogságot illetően, ugyanis favágásra vitték őket, hogy legyen télre megfelelő fűtőfa mennyiség.
Bennünket mint páncéltörőket Novokutornojéba irányítottak, hogy ott gyakoroljuk a páncéltörő fogásokat. Ágyú nem lévén, úgy gyakoroltunk, hogy taligákat szereztünk be, amire különböző fa szerkezeteket fektettünk, és így a váltásnak a menetrendjét némileg újra felelevenítettük azokkal az emberekkel, akik még a nyár folyamán alighogy megismerték ezeket a fogásokat.

Lajtos Árpád

A hadsereg-parancsnokságnak döntenie kellett, hogy mit választ. Ha a lovakat elöl hagyja a hadosztályoknál, de nem tudja őket ellátni, akkor a lovak éhen pusztulnak. Tehát adott esetben nem állnak rendelkezésre sem az anyagi ellátáshoz hadosztálytól előre arcvonalig, sem pedig a fegyverek vontatásához és továbbításához. Ha viszont el akartjuk kerülni, hogy éhen pusztuljanak, akkor hátra kell vonni őket teleltető táborokba. A teleltető táborok természetesen jóval hátrább vannak az arcvonalnál, több mint száz kilométerrel hátrább, vagyis olyan területen, ahová még lehet szállítani lótápot, akár szemes lótápról, tehát zabról van szó, akár szénáról. Mind a kettőre egyformán szükségük van a lovaknak. Ha viszont a teleltető táborban vannak, súlyos helyzetben nincsenek a helyszínen. És nincs fegyverek és lövegek továbbítása. Azt választottuk, hátratelepítjük a lovakat, hogy megmaradjanak, hátha megsegít az Isten és majd idejében előre tudjuk őket vinni.

Dr. Futaki Gergely főhadnagy

Majdnem ezerkétszáz ló terhelte ezt az állományt, ezért említem így, hogy terhelte, mert ennek az ellátási gondja rendkívül nehéz volt és minden nappal nehezebbé vált. Úgyhogy bizony szegény lovak a vége felé már a zsúpfedeles házaknak a tetejét is rágták, ezek fokozatosan elhulltak, másrészt pedig mentési akciókból hátravitték egy megfelelő gyűjtőhelyre.

Dr. Kádas Zoltán tartalékos hadnagy

A lelőtt vagy elhullott lónak a bőrét le kellett fejteni, és az alacsonyabb egységek GH-parancsnokánál le kellett adni. Ők a lefejtett, besózott lóbőrt továbbadták magasabb egységek GH-egységeinek. A lóbőrök nyilván később hazakerültek, mint olyan anyag, amit még idehaza is tudtak használni.

Kiss László

Amikor elindítottak bennünket a frontra, közölték, hogy fegyverzetet és téli ruházatot ott kint fogunk kapni. Amikor kiértünk, ez volt az első kérdésem váltás alkalmával, hogy a fegyvert hol kapjuk meg és természetesen a téli ruházatot is. Közölték, hogy fegyvert azt akkor kapunk csak, ha kint leszünk az első vonalban, ruházatot pedig majd utánunk szállítják, egyelőre raktárban van, még nem tudják kiadni.

Schvoy Ferenc

Kiértünk a Donhoz, átvettük az állásokat, hát nagyon szomorúan, nagyon szomorúan. Nem gondoltunk arra, hogy így felfegyverzetlenül odakerülünk közvetlenül az ellenséggel szembe, az első vonalba. Tulajdonképpen arról volt szó idehaza még annak idején, hogy rendfenntartó hadseregnek megyünk ki és nem harcoló alakulatnak. És ezért elfogadtuk, hogy nem is voltunk felfegyverezve, majd ellátjuk a rendfenntartást.

Dr. Magass Miklós

Jön a váltás, vagy a feltöltés, sajnos fegyver nélkül érkeznek az emberek. Nem tudom, hogy képzelik el otthon a frontot, de nem jó vége lesz ennek. Sok a fegyenc és a büntetett előéletű, állítólag Matuska Szilveszter is közöttük van. Azt hiszem, otthon rossznéven veszik, ha élve haza mer innen menni. Lázasan, dideregve érek haza, éjjel szolgálatban vagyok, csend van. Az egyik figyelőnket már megint kiemelték, alig merem leadni a jelentést a hadosztálynak.

Szöveggyűjteményből

1942. november 23.
Kultúrdokumentum a Váci Hírlap tegnapelőtti számából
...De hol van már a tavalyi hó?! Matuska Szilveszter már nincs is a váci fegyházban, amelynek könyvkötő osztályán eddig békés megadással dolgozott a csirizzel. A minap hívatták a fegyház igazgatójához.
- Maga kérvényt intézett az igazságügy miniszterhez, hogy kimehessen az orosz frontra?
- Igen. Én robbantási szakértő vagyok, ezért használni akarok a bolsevikokkal szemben...
- Nos, kérvénye kedvezo elintézést nyert, holnap megy ki a frontra és hasznosítja tudományát...
Látni kellett volna Matuskát. Az eddig egykedvű rabot, mintha kicserélték volna. Nem bírt magával. Artikulátlan hangok jöttek ki a száján. Idegességében nem tudott mit csinálni kezeivel és folyton azt hajtogatta:
- Hát igaz, valóság, igazgató úr? Kimehetek a bolsik ellen harcolni? Robbanthatom őket legjobb tudásom szerint?
Matuska a világháborúban főhadnagyi rangot ért el. Természetesen ezt a rangját elvesztette. Mint egyszerű katona, már útban van a front felé, ahol majd megmutathatja, hogy mit tud... Matuska tehát a legjobb úton van, hogy - nemzeti hőssé váljék...

Fazekas György munkaszolgálatos

November legutolsó napjaiban vagy december elején - az időpontra nem emlékszem pontosan - új munkásszázadok kerültek a közelünkbe. Közvetlen mellettünk is volt egy. Az első, ami feltűnt, hogy a munkaszolgálatosok sárga karszalagján óriási fekete folt volt, a másik pedig, hogy a keret nagyobb létszámú volt, mint a miénk és a felszerelésükhöz nemcsak a pisztoly, vagy a szuronyos puska tartozott, hanem a jobb csuklójukra erősítve korbács is. Bizony láttam, hogy ezt nem elegancia okából hordják, hanem alaposan használták. Elég hamar megtudtuk, hogy ezek büntetőszázadbeliek, zömmel politikaiak, akiknek java részét fegyházakból hozták. Nem egy köztük olyan, akit halálra ítéltek, majd kegyelemből életfogytiglani fegyházat kapott és így kihajtották. Ebben a pillanatban nem mi voltunk a legpáriabb páriák, hanem ok. Próbáltunk kapcsolatot teremteni velük. Ez teljesen lehetetlen volt.
A másik, ami ennek az időszaknak a feltűnő dolga volt, hogy minden körülöttünk levő - ez elsősorban a keretre vonatkozott - ember valahogy szelídült. Az a századparancsnok-helyettes, aki csak ordítva beszélt velünk, akiből dőlt a szitok, átok és minden második szava: zsidó, zsidó, zsidó, előfordult, hogy "Kedves barátaimnak" szólított bennünket.

Kiss László

A fegyverzet hiányát többször jeleztem az akkori zászlóaljparancsnoknál. Később az ezredparancsnoksággal is telefonon beszéltem és azoknál is sürgettem. Mindenhol azt a közlést kaptam, hogy ha kiértünk az első vonalba, ha be leszünk ágyazva már a lövészárokba, akkor meg fogjuk kapni a fegyverzetet.

Reiner József

Továbbindítottak bennünket és akkor be is mentünk a vonalba

.
Lengyeltóti János

És onnét egyszer csak a magyar hangszóró. Jó estét, hát jöttek, na meg van fagyva a répátok a vödörben? Nem kaptatok még enni? Ennyien vagytok csak? Álltunk, álltunk, álltunk.

Reiner József

Eleinte foleg, ugye durrogtunk, mert féltünk is, de hát aztán késobb már beláttuk, hogy nincs ennek sok értelme, hogy az ember durrogtat ott, mert torkolattüzet látnak a szomszédból, aztán esetleg még mi is kapunk valamit belole.

Szilágyi János honvéd

Jó fejvadászok voltak, a monda szerint távcsöves puskájuk volt az oroszoknak, és ahogy bement a srác, valami Faggyas Andrásnak, vagy Antalnak hívták ezt a gyereket, amikor jött kifelé bemérve az ajtó magasságot, vagy embermagasságot, pont fejen kapták. Úgyhogy nagyon jól tudták kezelni ezt a dobtáras géppisztolyukat is. Nagyon szórták a halált, az egyszer biztos.

Bertalan Sándor tartalékos zászlós

Előadásokat tartottak a frissen kiérkezett Csillag börtön és a kőhidai fegyház életfogytiglanra elítéltjei számára. Négyszázat kaptunk belőlük. Ezek Boldirevkára jöttek és holmi átképzésen, gyorstalpaláson mentek keresztül. El lehet képzelni, hogy milyen mentalitással, milyen nekiállásuk lehetett. De arra kíváncsiak voltak, hogy hol is vagyunk, és mi várhat rájuk. Nekem jutott az a feladat megint, hogy vezessem be az egyik futóárokba és mutassam meg, hogy mi van odaát.
Lelkükre kötöttem, hogy ne nagyon emelkedjenek ki a vonalból, mert velük szemben mesterlövész zászlóalj van, és könnyen baj történhet. Hogy ezt igazoljam is, egy botra feltűztem egy, a futóárokban talált rohamsisakot. Abban a pillanatban, ahogy fölemeltem, három-négy találatot is kapott a rohamsisak. Így igazoltam magamat, de ezek a hangoskodó emberek, vagy nem hallották, vagy nem vették komolyan. Úgyhogy kb. félórai kúszás után, mert néha kúszni is kellett futóárokban - ez a magaslati futóárok nem jól épült ki, nem fejezték be teljesen, aztán a nagy fagyok, hideg, meg a havazás miatt már nem is lehetett befejezni - egypár kíváncsi ember kidugta a fejét. Félórán belül tizenhét halottam lett. Ekkor úgy határoztam, hogy én egyetlenegy embert nem áldozok fel, lefújtam az egészet, vissza. És visszavittem az embereket

.
Schvoy Ferenc

Egy karóra rátettünk egy sisakot, és azt kidugtuk. A túlsó oldalról a gránátvető rögtön körülvert.

Dr. Cselényi József

Mesterlövészek voltak!

Schvoy Ferenc

A fegyverzetet átvettük. Már amit annak lehet nevezni. Puskákat a legénység, a vetőket én. Két aknavetőm volt silány állapotban, de hát mit csináljak, ami volt, az volt.

Lengyeltóti János

Puska rendben van, az volt mindenkinek. Nálunk, a századnál megfelelő számú géppuska volt, a nehézfegyverekben azonban hiányok voltak, mint például a páncéltörő, aknavető.

Bíró József

Kaposvári hadapródőrmesternek az ágyúit vettem át. Az ágyúknak a neve rá is volt festve, Maca, meg Mariska. Nem tudom, hogy kinek a babája nevei voltak, még a pap is megáldotta ezeket az ágyúkat. Hát ezentúl semmi jóval nem rendelkeztek, belga páncéltörő ágyúk voltak, amiket én még ismertem a nyárról, ugyanis úgy nézett ki, mintha a németek a belga múzeumokból hozták volna ki. Páncéltörő ágyú, hihetetlen volt, rövid csővel, azonkívűl talpközépre való lehelyezéssel, ami azt jelentette, hogy lövés közben ugrott egyet, mert a két kereke felemelődött. Keskeny szélességű, tömör gumikerék volt rajta, méghozzá küllő nélkül, tömör vaskerékkel. Hát ez egyáltalán nem ágyú kinézésű volt. Még az első világháborúban talán valami várostromnál használhatták valamire, de ebben a modern háborúban, ez teljesen alkalmatlan. Hozzáteszem még, hogy be is voltak az ágyúk építve teljesen, domb felé irányítva, úgyhogy körbeforgatni nem lehetett. Ha ellenség jött másik oldalról, evvel nem lehetett lőni. De nem lehetett azért sem, mert nem is volt hozzá lőszer. Amikor odaérkeztem, semmiféle lőszer nem volt az ágyúmhoz. Igényeltem hozzá 47 kaliberű lövedéket, küldtek először ötvenest, visszaküldtem, nem fért bele. Küldtek harminchetes magyart, visszaküldtem, lötyög, nem lehet kilőni. A 47-es megfelelő kaliberű lövedék csak a legeslegutolsó éjszaka érkezett ki, méghozzá a nagy áttörés éjszakáján, de célozni ezekkel az ágyúkkal, még hogyha lőni lehetett volna is, akkor se lehetett. Ugyanis az irányzó távcső, amivel be kellett irányozni az ágyút, egyáltalán nem volt a nyári korotojaki harcokban, eltűnt vagy elveszett, nem tudom. Igyekeztem a fogkefém tokjából csinálni rá irányzótávcsőt, amit dróttal ráhelyeztem és benéztem az ágyúnak a csövével, hogy egy irányba mutassanak, de sokat ezektől az ágyúktól nem remélhettem.

Schvoy Ferenc

A mi aknavetőnk 81 mm-es magyar aknavető volt. Német aknákat kaptunk, amelyek 80 mm-esek. Ez azt jelentette, hogy az oroszok 3,5 és négy kilométer távolságból bennünket lőttek, mi meg csak kettő és 2,5 kilométer távolságra tudtunk visszaköpködni. Rettenetes fölényben voltak. Amikor magyar aknát használtunk, akkor az hatásos volt. Ha a Don túlsó oldalán valami nagy daj-dajt hallottunk, nagy nótázást, akkor tudtuk, hogy valami készül. Ellenségek voltunk, vagy mi az isten nyila. Néha egy-egy magyar aknát bevetettünk és akkor megszűnt a nóta.
Nem voltunk meleg ruhával és leplező holmikkal ellátva. A rendes szürke katonaköpenyünkben voltunk ott kint elejétől végig.
Az oroszok áttörtek egyszer hozzánk, az első vonalba éjszaka. A Don be volt fagyva - igen keményen -, filc csizmában jöttek át és fehér köpenyben. A mieink meglepődtek, amikor ott állt az orosz szemben, és azt mondta, davaj.

Dr. Cselényi József

A rendes katonazubbony, a kis szűk bakancs nem Oroszországba való.

Deáky István szakaszvezető

Bizony, a negyven fokos hidegeknél annyit ért, mintha mezítláb járt volna az ember. Úgyhogy ha valamelyik megállt, akkor biztos, hogy a lába ujja megfagyott. Elüszkösödött, meg mit tudom én, vagdalták le az embereknek a végtagjairól az elfagyott ujjakat.

Viluth Antal honvéd

Csizmába köllött volna nekünk lönni, nem bakancsba. Nem bírtuk, az én lábam is elfagyott mind a kettő.

Dr. Érchegyi József tartalékos hadnagy

A tél súlyosabbá tette a hangulatot. Egyforma volt az élelmezés, nem volt vitamin, skorbut jelentkezett.

Dr. Cselényi József

Szárított zöldfőzelék, borsó, bab, teljesen egyhangú. Semmiféle változatosság. És nem volt hús, meg szalonna, szóval meleget termelő valami.

Szöveggyűjteményből

Távirat
Báró von Weichs vezérezredes úr őexcellenciájához, a B. hadseregcsoport főparancsnokához.
...Novemberben csaknem minden ellátó vonat kimaradt, cukrot nem szállítottak, így a hideg éjszakában teát nem tudtak adni. Liszthiány miatt kénytelen voltam a kenyéradagot a felére csökkenteni.
Jelentem, hogy ezek a korlátozások sem a hangulatot, sem az erőnlétet nem befolyásolhatják kedvezően.
Kérem elrendelni, hogy az ellátó vonatok teljes kísérettel, rendszeresen beérkezzenek, mert a kisegítés hónapokon keresztül nem válhat szabállyá.
A 12. könnyű gyalogos hadosztálynak, hófúvások miatt, öt napig utánpótlást nem tudtunk szállítani, s ha most minden tartalékukat felhasználják és az utánpótlás kimarad, különösen, ha ehhez még viharos napok is járulnak, mindenki számára világos helyzet áll elő.
vitéz Jány vezérezredes
1942. XII. 3.

Kiss László

Nem mindenki bírta lóhússal, amit kaptunk, különösen akkor, mikor tudtuk, hogy nem levágott lovakról van szó, hanem elhullott lovakról. A nagy hóban a magyar lovak, bizony nem nagyon bírták az orosz telet. Könnyen elhullottak, és ezt a lóhúst szotyolaszárral főzték meg és lett belőle gulyásnak nevezett valami, aminek se íze, se vize nem volt

Lengyeltóti János

De legalább ez is melegen ért volna be. De jéggé fagyva ért be. A vödröt fel kellett tennünk a kicsi rajkályhára, s amíg újra felolvadt, annak már se íze, se buze, tartalma, ereje szinte semmi.

Szöveggyűjteményből

Távirat
Őexcellenciája báró von Weichs vezérezredes úrnak, a B. hadseregcsoport főparancsnokának, hivatkozással az 1550 I. TH. parancsára.
Jelentettem, hogy az utánpótlási vonalak rendkívüli hosszúsága miatt tehergépkocsioszlopaink tönkrementek, a fogatolt oszlopok rövid időn belül fogat nélkül maradnak, miután szemestakarmány eddig egyáltalán nem érkezett, jóllehet, Magyarország két hónapra elegendő zabot (lovanként 5 kg-ot számítva) szállított. Itt már a kenyérgabonát kellett takarmányként föletetni, mert szénát nem lehetett kaszálni, mivel a hadsereg területén rétek egyáltalán nincsenek. A lovak csupán dudvát és szalmát kapnak, ezért az utak mentén lótetemek hevernek.
Ilyen szállítóoszlopokkal a készletek ideszállítása tartósan nem oldható meg...
Törzsszállás
1942. XII. 6.
vitéz Jány vezérezredes

Dr. Érchegyi József

A felvételező altiszt - a németekkel egy helyen vételezett - elmondta a katonáknak, hogy a németek csokoládét, meg gyümölcsöt kaptak.

Lengyeltóti János

Mindinkább éreztük, hogy bedobott, betett pótlékalakulatként vagyunk, akiknek azt a helyet amit betöltettek velünk, nem szabad elhagyni és valószínű, hogy a németek helyett fogunk meghalni itt.

Schvoy Ferenc

Annak idején azt mondták nekem, hogy miért ment ki. Én azt mondtam az őrnagynak, hogy ez buta kérdés. Miért ment ki!? Ha ot kötelezik arra, hogy menjen ki, őneki is kötelessége lett volna kimenni. Nyilvánvaló! Hát ezért mentünk ki. De arra nem gondoltunk sohase, hogy nekünk, a magyar hadseregnek, a magyar katonáknak valami keresnivalónk van a Donnál. Mindig azt fájlaltuk, hogy bennünket így bedobtak, és azt mondták, na, szegény magyarok menjetek. Ezt nem magyar utasításra, hanem azt hiszem, német nyomásra csinálták.

Kelemen Lajos tizedes

Nem volt vizünk. A hólé, ez olyan, hogy csajkába tettük és megolvasztottuk a havat. Ha nagyon megmelegedett, akkor rossz volt, akkor olyan síkos íze volt, borzasztó. Akkor volt jó, hogyha az ember fölolvasztotta, de még hideg volt.

Deáky István

A vízhiány meg a vitaminhiány okozta nálam, hogy az összes fogam kidűlt, a szél kifújta volna és ilyen nemcsak én egyedül voltam, hanem sokan. De hát mit várhatott az ember, amikor egy széntablettát nem lehetett kapni nálunk.
Amikor az ukrán betegség erőt vett a népen, ez szedte össze a legtöbb áldozatot. A vérhasnak az egyik fajtája, amit a koszt- meg a vízhiány okozott. Ez sokat elvitt. Én is pelenkáztam magamat és a kenyeremet elsütöttem, megpirítottam annyira, hogy majdnem korom lett belőle, meg feketekávét ittam. Én meg tudtam állni, hogy nem eszek, de vót ezek között, hogy megkapta az egész napi adagját, odavette a lába közé és addig, amíg egy csöpp vót benn, addig nem hagyta abba. Megette, aztán persze, hogy ártott a betegségének. Csak sóhajtozott és sóvárgott, hogy még enne valamit. Sütötték, főzték, ha találtak valahol répát, összeszeletelték a krumplit, vagy mit tudom én mit. Hát az minden volt, csak nem arra való, hogy beteg gyomrú emberek megegyék.

Lajtos Árpád

Katasztrofálissá vált a hadsereg ellátottsága mind élelem, mind lótáp, mind pedig fűtőanyag tekintetében. A mínusz 20-30 fok nem volt kivételes ebben az időben, és roppant kevés faanyag állt rendelkezésre a szállítási nehézségek miatt, úgyhogy már a védőállásban is fűtetlen bunkerekben háltak a harcosok.

Vécsey Béla alezredes feljegyzéseiből

"Ma volt a főszállásmester helyettesével értekezlet, furcsa dolgok hangzottak el. Nincs üzemanyag, loszer, élelem, lótáp. Szép kilátások a télre. Minden felvételezést fogatolt járművekkel kell csinálni, de a lovaknak nem adnak enni. Dolgozzanak a hadifoglyok! De nem adnak nekik enni. Így termeljük tudatosan a partizánokat... Teljes a részvétlenség az első vonalbeliekkel szemben... A 7. hadosztály védőkörletében nem folyik rendesen az erődítés szakszerűtlenül dolgoznak... az első vonalig futóárok egyáltalán nincsen. Az első vonalperem mögött a peremen spanyol lovasok, a peremen túl körülbelül 400-800 méternyire a muszka, mélységben erősen tagolva. A mi állásaink mélysége nulla... A 4. gyalogezrednek Uriv előtt nincsen kiépített állása. Már a tüzérség tüze le fogja a 4. ezredet söpörni az urivi hátról. A 4. ezrednek cérna vékonyságú a vonala, tartaléka nincsen. Parancsnok harcálláspontja Boldirevkán az első vonaltól 8-9 kilométerre. Személyes befolyást így nem tud gyakorolni. A 4. ezred arckiterjedése nyolc kilométer, a 35-é, 12 kilométer, és két zászlóalj véd, tehát, ha a 4. ezrednél az ellenség támad, nem tudunk nekik segíteni."

Lengyeltóti János

Dermedt, hideg bunkerokban kellett lennünk, mert egy fátlan mezon voltunk. Képzeljük el a Kiskunságot vagy a Hortobágyot. Fa nincs. Igényelnünk kellett egy bányafogatot a zászlóaljtól, és hátramenni, kivágni annak a szerencsétlen orosznak az almafáját, amit ő negyven éve keservesen nevelt. Sírt az asszony, hogy ne vigyük, neki kell, de hát elhoztuk. Állítom, hogy a Don környékén hektárakat pusztíthattunk ki így, fűrészeltünk, és rönkönként osztottuk el egy napra egy-egy bunker részére, amely éppen csak begyújtásra volt elég.

Deáky István

Benn az ember, ha mással nem, legalább a leheletivel bemelegítette a bunkert annyira, hogy nem vót fagyó hideg.

Lengyeltóti János

A nyáron ásták ki a hátsó védővonalat. Képzeljünk el egy árkot, amely úgy 60 centiméter széles, egy méter mély és úgy 40-50 méterre szobaszerű fülkéket, kiásva kis lépcsővel - mint nálunk a templomok falán vannak a szoborfülkék -, abba beállt a katona. Tehát te nyugodtan mentél a lövészárokban, nem mentél neki a katonának, mert o ebbe a fülkébe állt be följebb. Elébe földhányás és azon volt a kis nyílás, amelyen kilátott és nézett. A vonal előtt harminc méterre spanyolbakok, ijesztőül konzervdobozok voltak ráaggatva egymás mellé, hogy a legkisebb zörgés, ha jön az ellenség, akkor megrázza. Mint nálunk a verebek ijesztője a szőlőben. Itt kellett állni két óra hosszat az őrnek.

Reiner József

Nagyon hideg volt. Úgyhogy óránként váltottuk egyik a másikát, nem lehetett kibírni két óra hosszáig.

Deáky István

Úgy osztottam be az embereket, hogy félóránként váltottuk ott egymást, nehogy valaki megfagyjon, mert nem lehetett mozogni. Ahogy mozgást láttak, akkor rögtön lőttek.

Zetelaky Tibor

A magyar hadsereg sem korábban, sem pedig menet közben nem volt felkészülve a téli háborúra.

Kornis Pál munkaszolgálatos

December közepétől nagy kapkodást lehetett észlelni. Abból tapasztaltam, hogy az én századomat is 3-4 alkalommal helyezték át néhány napon belül. Szinte alig értünk az egyik helyre, egész napos menet után megérkeztünk, már jött a parancs, hogy ellenkező irányba, vagy onnan több tíz kilométerre való távolságra áthelyezésről.

Lajtos Árpád

A felváltó alakulatokon kívül egyéb alakulatoknak is nagy mozgásokat kell végrehajtaniuk, mert a felváltást egyben ki kellett használni arra is, hogy a hadsereg elindításakor összekevert hadrendet - tehát össze nem tartozó ezred és zászlóaljakat - most már össze kell hozni. Ez további nagymeneteket jelentett.

Kosztka Vilmos százados

Jött a sztálingrádi áttörés, kezdtek mindig több és több német csapatot kivonni. December 12-13-án a zászlóaljunk is átvette Urivval szemben a német egységek védőállásait.

Kállay Ferenc főhadnagy

Télen, óriási hóviharban történt az átköltözködés, úgyhogy egy csomó kocsi meg is rekedt a hóban, nem tudtunk se előre, se hátra mozogni. Szinte reménytelen volt az az éjszaka.

Dr. Magass Miklós

Borzalmas útviszonyok között, erőltetett menetben, nekiindulok a 40 kilométeres útnak.
Egyes helyeken olyan, mint a jégpálya, máshol méteres havon kell átgázolni. Egy-két kilométeres út után szánra kapaszkodom, mert nem bírom már a gyaloglást. Ott meg nagyon hideg van, az utazást tehát gyaloglásra kell felváltani megint. Kolbinót már teljes sötétségben hagyjuk el. Lovaink kínlódnak, kapaszkodó következik, a szél itt feltámad, hóviharrá erősödik és eltévedünk a magas hóban. Körülnézek, úgy látom, hogy a kocsioszlopból már csak két szán meg egy kocsi maradt meg. Szörnyű percek, vajon hová szóródtak a hóviharban a járművek. A havat a vihar egészen felkavarta és semmit sem látunk. Út nincs, a kocsi kereke agyig jár a hóban.

Kállay Ferenc

Hajnal felé kutyaugatás ütötte meg a fülünket, elindultunk abba az irányba. Nem messze, körülbelül olyan nyolc kilométerre lehettünk akkor Ternovoje nevu kisközségtől, ahol az ezredparancsnokságnak volt a harcálláspontja.

Dr. Magass Miklós

Először németekhez megyünk, itt megtudjuk az ezredparancsnokság helyét. Jó meleg, fűtött helyiségben van. Sürgős segítséget kérek, mert az a veszély fenyeget, hogy odakint megfagynak az emberek. Istálló nincs, szállás nincs. Jellemző ez a szálláscsinálókra. A GH-sokra meg az, hogy nem tudnak forró teát főzni, de bezzeg a tisztesek már boldogítják a ruszki nőket.

Kállay Ferenc

Reggelre a hóvihar eltűnt, de mire visszamentünk az árkászokkal és segítő csapatokkal, a kocsikat úgy kellett kibányászni a hóból.

Varga István szakaszvezető

Urivnál az oroszok lepakolták a tányéraknát. Volt egy kis víz, jégből folyt. Azt meg körülaknázták. Odament az öregúr, rálépett az aknára, ripityára ment. Darabokra szaggatta.

Kovács Lajos szakaszvezető

Akkor, amikor beszorultunk a lakásokba, az oroszok kiszorultak. Azok is bunkert ástak maguknak és ott laktak a föld alatt. Hatalmas kazlak voltak napraforgószárakból, ezzel fűtöttek. Mikor elfogyott, leértek a fenékre, egerek százai lótottak-futottak a havon, de csak néhány pillanatig. A dermesztő hidegben összezsugorodott a lábuk, nem tudtak futni.
Elképzelhető, hogy milyen volt a hideg, amikor az egér is megfagyott a hó tetején.

Dr. Magass Miklós

A legtöbb helyen még németek vannak. A lakások mind nyomorúságosak, a németek még nyomorultabbak. Kevés kivétellel szemtelenek és önzők. Helyet a világért sem adnának. A mi katonáink megfagyhatnának tőlük. Német ezredet váltunk le, de elnéznék, hogy az utolsó percig bent maradjanak a kényelmes szállásokban anélkül, hogy velünk megosztanák a fedelet.
Elképzelem, hogy mi lenne velünk egy német győzelem után

.
Lajtos Árpád

December folyamán megfutamították az olasz hadsereget. Nagyjából karácsony tájára kész volt az egész, és nyilvánvaló volt, hogy a második magyar hadsereg következik. Akkor már körül volt zárva a sztálingrádi térségben a német támadó zöm és a mi déli szárnyunk és a Fekete-tenger között háromszáz kilométeres rés tátongott. Ezt az időszakot a német vezetés teljesen kapkodóvá válása jellemzi. Nyilvánvaló volt, hogy tökéletesen kicsúszik kezünkből a kezdeményezés. Hitler úgyszólván naponként adott ki parancsokat, de olyan részletekre nézve, ami normál körülmények között ezredparancsnokokra tartozik. Leírta, hogy vigyázni, mert a szovjet így és úgy támad, hogy harckocsikra rakja az embereit, vagy a harckocsik mögött jön, és adta a recepteket.
Akkor kezdte már a célozgatást arra, hogy a dicső múltú Magyarország által kiküldött második magyar hadseregen van a szövetségesek szeme, tőlünk függ minden és tudja biztos, hogy hősi helytállás lesz, stb., stb., stb. Célozgatott arra, hogy adott esetben ki kell tartani a végsőkig a Donon. Hogy ki kell tartani végsőkig a Donon a magyar fővezérség is megerősítette, mert az sokkal hatékonyabb a magyar csapatok számára, ha a magyar fővezérség parancsol valamit, mint hogyha a hitleri főhadiszállás.

Witzleben tábornok visszaemlékezéseiből

A tisztikar körében a nemzetszocializmus elutasítása széleskörű és mélyreható volt; azt a folyton ismétődő próbálkozást, hogy még a legkisebb harcászati intézkedésekben is járszalagon vezessék oket, a magyarok elkeseredéssel fogadták. Ezért már októberben nyilvánvalóvá vált előttem, hogy a magyar hadsereg erős orosz támadás esetén, nem tud majd, de nem is akar kitartani! A háború szükségességének megértése és belátása a magyarokból többé-kevésbé hiányzott s így nem volt meg a csapatok semminemű eszmei gondozása sem. A tisztek nem tudták, mit mondjanak nekik, a gyakran nagyon is átlátszó frázisokkal pedig, a honvédeknél nem mentek semmire.

Szöveggyűjteményből

1942. november 28.
A budapesti üzletek kirakatában napokkal ezelőtt megjelent a kormányzóhelyettes özvegyének és kisfiának a képe: "Mindent a hazáért" aláírással. Az információ szerint a miniszterelnökség propagandaosztálya készítette a képet és helyezte el az üzletekben.

Boldizsár Iván

December 10-e körül hazamentem, viszontagságos úton, azt hiszem két és fél napig utaztunk. Nem lehet leírni, hogy mit jelentett a frontról hazajönni. Először is a találkozás a feleségemmel, még éppen hogy másfél éve voltunk házasok, és már hónapok óta nem voltunk együtt. A Gábor fiamat tulajdonképpen akkor láttam, mert kis csecsemő volt, amikor kimentem. Édesanyám, aki másodszor élte át ugyanezt, az viszontlátta önmagát, amikor apám visszajött a frontról. Ezek olyan egyéni élmények, amelyek ugyanakkor közösségiek és amelyekről nem nagyon írtak nálunk. Talán azért, mert az egész háborúval kapcsolatban kollektív rosszérzése volt mindenkinek. Amit megírtak: majdnem minden katona, aki hazajött, tele szerelmi vággyal, az az első napokban vagy éjszakákon csalódást okozott önmagának és a párjának. Ennek nyilvánvalóan pszichológiai oka is volt, de volt más oka is, a lankasztó cukorka.
Ezzel függött talán össze, hogy a falubéli lakossággal, túlnyomórészt asszonyokkal - fiatalok is voltak köztünk - jó viszonyba keveredtünk, mert az ember nem esett kísértésbe. Különben is nagyon szigorúan tilos volt a lakossággal érintkezni, de hát, hogyha nem lett volna ez a lankasztó cukorka, akkor azt hiszem a szigorú tilalom ellenére is többen hágták volna át, mint így.
Nagyon rosszkedvűen mentem vissza azért is, mert azt tapasztaltam, hogy Budapesten semmi sem érezhető a háborúból. Azok, akiknek a hozzátartozói kinn voltak - az azért nagyon kevés ember volt -, azok aggódtak. De egyébként olyan ijesztően, vagy gyönyörűen békebeli város volt, hogy kezdett bennem forrni valami bakadüh... Valami katonai elkeseredés, hogy a fene egye meg, hát itt ti esztek és isztok és táncoltok és szórakoztok és futballmeccsek vannak és moziba jártok és akkor mi ott vagyunk a hidegben, kitéve annak, hogy megfagyunk. Már majdnem sajnáltam, hogy hazajöttem szabadságra. Amikor beültünk a vasúti kocsiba - ugyanazokkal kerültem össze és máig, halálukig tartó barátság alakult ki azzal a négy emberrel vagy öttel, akivel egy fülkében voltam -, akkor azt mondtuk, hogy gyönyörű volt itthon, jobb lett volna nem hazajönni, mert nem lehet elviselni azt, hogy kinn van száz vagy 110 vagy 120 ezer ember, odavetve a sorsnak, valaminek a zálogaképpen, a pusztulásnak. Leírtak bennünket, ez a szó volt, ez a kifejezés újra meg újra, hogy leírtak bennünket.
És otthon pedig jól érzik magukat, dőzsölnek.

Vissza     Tovább